2011.04.23. 08:57
Fontos meccs előtt állnak a pólósok
Már csak két csapat esélyes a hetedik helyre a férfi vízilabda OB I-ben, a PVSK-Füszért és a Debrecen.
Ez a kettő játszik egymás ellen szombaton 17 órakor az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában. Öt pont a pécsiek előnye az újonc hajdúságiakkal szemben, és ha ma nyer a PVSK-Füszért, akkor hetedik lesz a bajnokságban.
Hetek óta csak erre a mérkőzésre készül a PVSK-Füszért, akkora jelentősége van ennek az összecsapásnak a 5–8. helyért zajló rájátszásban.
– Lehet esetleg rosszul játszani, de lélektelenül nem. Ezért mindenkitől elvárom, hogy tegyen meg mindent a győzelemért – mondta délben De Blasio Antonio, a PVSK-Füszért szakosztályelnöke, majd hozzátette: – Ezt személyesen meg is mondom a játékosoknak.
Vele azon a sajtótájékoztatón találkoztunk, amelyet a pécsi pólós szakosztály tartott abból az alkalomból, hogy április 27–29. között harmadszor rendezik meg a Kinder+Sport utánpótlástornát.
Ezt az 1993-as és a 96-os korosztály számára írták ki, mindkettőnél öt együttes lesz a nemzetközi mezőnyben, a magyarokon kívül fiatal olasz, szerb, német, dél-afrikai és horvát pólósokat láthat a közönség. A háromnapos tornára a belépés ingyenes.