Sport

2012.01.06. 14:11

Nincs edzőkérdés, Németh Attila marad a kispadon

A pécsi csapat jól szerepelt eddig, ezért érthetetlen, miért merült fel a váltás lehetősége.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

Keddi számunkban megírtuk, hogy a VarioAuto Pécsi KC férfi kézilabdacsapatánál előbb menesztették Németh Attilát, majd mégis maradhatott a szakvezető. Az edzéseket azóta is a tréner tartja, akivel jelenleg kilencedik, tehát bentmaradó helyen áll az együttes. Arról, hogy a folytatást is vele képzeli-e el a vezetőség, Moór Esztert, a csapatot működtető gazdasági társaságban résztulajdonos önkormányzat képviselőjét kérdeztük.

– Egyértelműen kijelenthetem, hogy nincs edzőkérdés a csapatnál! – mondta határozottan Moór Eszter. – Hétfőn Németh Attila vezetőedzővel kezdődött a felkészülés.

Természetesen azt is megpróbáltuk kideríteni, miért is állhatott elő ez a kellemetlen helyzet. Moór Eszter szerint azért láthatott napvilágot ilyen információ, mert a csapat szűkös költségvetése, a zavartalan működése érdekében a két ünnep között néhány dolgot tisztázni kellett, néhány kérdést meg kellett beszélni a csapat vezetőségével és a vezetőedzővel.

Ezek után már csak az a kérdés, hogy ilyen körülmények között Németh Attila egyáltalán folytatni akarja-e a munkát.

– Nem tudok egyszerűen igennel, vagy nemmel reagálni erre a kérdésre – válaszolta a vezetőedző. – Nem értem ugyanis, hogyan merülhetett fel egyáltalán az edzőkérdés! A tavalyihoz képest feleannyi pénzből negyven százalékkal több pontot szereztünk! Ha valaki az én viselkedésemmel, mentalitásommal nem ért egyet, az a szíve-joga, de tudomásul kell venni, hogy az NB I. a pontokról szól! Amit eddig elértünk, az elsősorban a játékosok érdeme, ők pedig többször is megerősítették nekem, hogy szívesen dolgoznak velem együtt. De ez szerintem nem is volt kérdés, csak valaki felfújta az egészet.

Jó, hogy a pécsiek úrrá lettek a belső feszültségeken, ugyanis február 3-án fontos meccs vár rájuk: az Orosházát fogadják.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!