2022.01.29. 06:30
Összefügg
Sok fontos témát érintő, súlyos szavakat is tartalmazó interjút adott a közmédiának Csányi Sándor.
Az MLSZ elnöke tizenegy és fél éve tölti be ezt a pozíciót, a szövetség nagyon komoly eredményeket tud felmutatni csaknem tucatnyi esztendővel és persze roppant komoly kormányzati háttérrel a háta mögött. Teljesen átalakult és hatékonyabbá vált a magyar labdarúgás felépítésének a szerkezete, minden szakágban megugrott az igazolt játékosok, a pályák száma, az infrastruktúra állapotát a mennyiséget és a minőséget tekintve sem lehet összehasonlítani elnöksége kezdetének az időszakával.
Ugyanakkor akadnak olyan területek, amelyeken nem vagy csak alig láthatunk előrelépést, és ez az interjúból is kiderül. Nem sikerült megoldani például a szurkolók kérdését, a bajnoki meccsek nézőszáma lehangoló; de ennél is nagyobb gond, hogy a válogatott újra és újra zárt kapus meccsekre kényszerül a nézők egy részének a viselkedése miatt.
Évtizedes gyakorlat annak a szabálynak a kijátszása, hogy az NB I-ben csak pro licences szakember lehet vezetőedző, most az elnök úgy beszél erről, mintha új felfedezés lenne.
És ott van a két örökzöld téma: a túl sok légiós jelenléte és az élvonal létszáma.
Ez a két kérdés az interjúban logikusan válik lényegében eggyé. Csányi Sándor a tulajdonosok, a sportigazgatók és az edzők gondolkodását kárhoztatja, mert ők a mának élnek, a ma meccseit akarják megnyerni hosszú távú építkezés helyett.
Ehhez hozzáteszi, hogy a szívéhez a tizenhat csapatos NB I áll közel, de a szakemberek meggyőzték, „hogy figyelembe véve a fiatalok beépítésének a követelményét, az akadémiák a jelenlegi játékoskibocsátást figyelembe véve még nem tudnának tizenhat csapatot minőségi játékosokkal feltölteni. Ezért egyelőre marad a tizenkét csapat, de a célt megtartva a tizenhat felé megyünk.”
A baj az, hogy jelenleg a tizenkét csapatot sem tudják feltölteni, és ezért is kénytelenek a klubok légiósok tucatjait szerződtetni. A világon mindenütt a napi eredményesség dönt klubok, vezetők és edzők sorsáról, egzisztenciájáról, ezért kár lenne kárhoztatni őket.
A magyar futball megfelelő szürkeállomány híján képtelen kihasználni a világszínvonalúvá vált kereteket, és nem nyújt minőségi kínálatot az élvonalnak.
A két probléma ezen a ponton találkozik egymással: ha a minden anyagi feltétellel bőkezűen ellátott akadémiák ontanák a felkészült, jól képzett magyarokat, rögtön visszaesne a légiósok száma.
Akár tizenhat csapatban is.