Túl a százon: vannak csúcsok, ahonnan visszanézve minden napfényes

A pécsi szociális otthon egyik lakója 102 éves születésnapját ünnepli a hétvégén. Mi pedig büszkék vagyunk a száz fölötti kort megélő honfitársainkra, mert lelkünk mélyén abban reménykedünk, hogy egyre feljebb tornássza magát az emberiség életkorban, s ha ránk is sor kerül egy későbbi időben, még magasabb csúcsokat fogunk döntögetni.

Tény és való jó negyven éve, kezdő újságíró koromban legfeljebb két-három évente akadt Baranyában olyan ember, akit a centenárium alkalmából meginterjúvolhattunk. Más kérdés, hogy sokkal többen napjainkban sincsenek száz fölött, ugyanakkor sokkal jobban áll a hatvan fölötti korcsoport összlétszám­arányosan. A világ negyede-ötöde (Japán a legöregebb lakosságú az egész földgolyón, de hazánkban is a népesség 21 százaléka nyugdíjas korú) már a pihenőidejét tölti, és az is elgondolkodtató, hogy húsz évente öt esztendővel nő a születéskor várható élettartam, a baranyai nők például már csaknem 80 évnél tartanak. 
Szóval legalább a magunk várható hosszú boldog öregkora érdekében érdemes odafigyelni az idősekre, biztosítani a békés, nyugodt életüket, mert azért hetven fölött már mindenkinek gyengébbek az izmai, kopottak az ízületei, elhasználódottak a szervei, így hát időnként fájdalmaktól terhes a pihenőidő. Ám panaszkodó, legyintő, szomorkodó idős emberrel nemigen találkozni. Mert az arcukon ott van a fiatalokat buzdító vidámság, az emlékekből táplálkozó életöröm, ami elfed minden kellemetlenséget.