A busójárás nem véletlenül került a hungarikumok listájára

Városban felnőve az ember kevésbé tapasztal olyan élményeket, amelyek a vidéki élet természetes velejárói – ilyen például a disznóvágás is. A hétvégén több programra került sor, amelyek egy kicsit elrepíthetnek a hagyományos, megszokott, olykor szürkébe hajló városi élet mindennapjaiból. 

Érdekes és soha nem kitörölhető emlékem, amikor egy gimnáziumi barátnőm, olyan tizenhat éves korunk táján, arról mesélt csillogó szemekkel, hogy addigi élete egyik legszebb élménye volt a disznóvágás. Soha nem tudtam ezt felfogni, hiszen mindig a trancsírozás, az állatok vérének ontása lebegett a szemeim előtt. Ugyanakkor, vitathatatlan, hogy egy ilyen esemény generációkon átívelve összehozza a közösségeket, s láthatóan a mai, huszadik századi vidéki és városi körökben egyaránt nagy érdeklődés mutatkozik mind a kolbász, mind a hurka köré szerveződő programok iránt. 

Ennél pedig még színesebb és különösebb a busójárás, amely nem véletlenül számít ikonikusnak határon innen és túl: 2009-től az UNESCO szellemi örökség listájára, 2012 óta pedig a hungarikumok listájára is felkerült. 
A jelmezes, dramatizált, más hagyományokkal aligha összetéveszthető télűző, misztikus felvonulás még őriz valamit a ma élők által már személyesen alig tapasztalt, ősi világból, ahol az emberek a természettel, a közösség hagyományaival a jelenben tapasztalhatónál jóval szorosabb egységben éltek – időbeli és kulturális utazást egyaránt kínálva a résztvevőknek.