Baranyai bűnözők a körözési toplista élén
Mik ezek?
XDr. Fellegi Norbert, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, a férfi társával, akit utóbb elfogtak, egy üzleti vita miatt végezhetett egy férfivel az Orfűre vezető úton, majd egyszerűen kidobták a kocsijukból.
Az országos lista harmadik helyét a szerb származású Suljovic Ismet foglalja el. Ő a gyanú szerint 1999-ben, az egyik pécsi étteremben rálőtt egy külföldire, akit társaival együtt ezt követően autójuk csomagtartójában elhurcoltak.
Hamvas Norbert, és Suljovic Ismet a történteket követően nyomtalanul eltűntek. Azonban ilyen súlyú – életfogytig tartó börtönnel is fenyegetett – bűncselekmények sosem évülnek el, ezért továbbra is keresik őket.
Mindemellett sikereket is elkönyvelhettek a rendőrök: az előző, megyei körözési tízes listán szereplők közel felét elfogták. Ugyancsak begyűjtötték azt a baranyai férfit, aki a gyanú szerint még tavaly részt vett egy vasasi emberölésben, s utána napokig szökésben volt.
Azok a bűncselekmények, amelyek elkövetőit a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti, húsz év múltán évülnek el. A büntethetőségi határidő azonban a legtöbb esetben csak elméletben állapítható meg. Ugyanis ha a hatóságok időközben valamit „lépnek”, például házkutatást tartanak a vélt tettes lakásán, vagy kihallgatják a gyanúsítottat, az elévülési időszak félbeszakad. Hogyha mondjuk ez a bűncselekménytől számított tizenkilencedik év utolsó napján történik, akkortól újra kezdődik a húsz év számítása.
Ugyanakkor vannak olyan bűncselekmények is, amelyek soha sem évülnek el. Ilyenek például az emberölések minősített esetei, többek között az előre megfontolt szándékból elkövetett, vagy a különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságok.
– A nyomozók többsége – jelentette ki Fellegi Norbert, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője – magában sosem zár le véglegesen egy-egy megoldatlan ügyet. Többségüket még évek múltán is foglalkoztatják a felderítetlen esetek, ezért, ha felmerül egy újabb adat, vagy esetleg jelentkezik egy tanú, elölről kezdjük a vizsgálódást – tette hozzá.
Országos körözési lista
Az 1972-ben született férfi körülbelül 175 centi magas, vékony, kisportolt testalkatú. Feltehetően elszámolási vita miatt a gyanú szerint társával különös kegyetlenséggel végzett üzlettársával a Mecsekben, majd a holttestet kidobták az út szélére. Kocsijuk elakadt a nagy hóban, otthagyták, s gyalog menekültek. Társát elfogták, elítélték, Hamvas Gábor azóta is bujkál. Rokonait, ismerőseit rendszeresen felkeresik a nyomozók. Nemzetközi körözés is érvényben van ellene.
2. Kiss István
Az országos Top 100 második helyén áll. A gyanú szerint 2006-ban emberölést követett el Budapesten, azóta keresik a rendőrök.
3. Suljovic Ismet
A szerb férfi a top 100 3. helyén áll. 1999-ben lábon lőtt Pécsett egy külföldit, majd társaival kocsijuk csomagtartójába tuszkolták. A férfi kiugrott a kocsiból, megmenekült.
4. Wu Deng Zhong
Az 1975-ben született kínai férfi a gyanú szerint Veszprém megyében, 2001-ben követett el emberölést. A lista negyedik helyén áll.
Baranyai körözési lista
1. Dancsó István
A pécsi férfit hitelsértés, csalás miatt keresik. A baranyai lista első helyén áll, az országosban a 25. Több büntetőügy is folyamatban van ellene.
2. Kiss Balázs
A baranyai lista második helyén álló férfi ellen többek között a mohácsi, szigetvári, és a siklósi kapitányságon is folynak eljárások csalások, és lopások miatt.
3. Horváthné Csordos Erika
Az ötvenkét éves, pécsi asszony az egyedüli nő a megyei listán. Nem fizette vissza hiteleit, ezért csalás miatt körözik. Három eljárás is folyamatban van ellene.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. csuzligolyo 2012. december 23. 14:10
Arra azért kíváncsi lennék kik olvassák el ezeket a hozzászólásokat?!Horváthné Csordos Erikát Angliában Enfieldben az Oak Lodge Hotelban,mint manager láttam.Él,mint hal a vízben!
-
3. Oláh Ferenc 2008. július 8. 09:16
Sziaztok!Én találkoztam Horváthné Csordos Erikával!!!Kint él Angliában,mint\\\\
-
2. Az nem lehet,... 2008. március 28. 11:15
...hogy Hamvas Gábor azért nem félkegyelmű, és mivel előre készült a bűncselekmény elkövetésére, felkészült arra az eshetőségre, hogy azonnal tipliznie kell? Mint ahogy az be is következett, nyilván azonosítható volt valamelyikük autója, amit a helyszín közelében hátrahagytak. Nem történhetett meg, hogy néhány szükséges holmit (irat, kp.) magához véve nem otthon, rokonoknál vagy haveroknál rejtőzött el, ahol a zsaruk nyilvánvalóan keresték volna? Aztán az is megeshet, hogy a bűncselekmény felfedézésének idején már hetethét országon túl járt. Így azért kissé kibővül a "lehetséges búvóhelyek" száma!
Nem kellene Kojak, Poirot...stb. filmekből szerzett nyomozati ismeretek alapján elméleteket gyártani. Szerintem. -
1. szerintem 2008. március 4. 21:34
-Hamvas-
A cselekmény után a baranyai nyomozó hatóság lehet, hogy késve intézkedett ellenőrizni a lehetséges búvóhelyeket, holott, lehetett volna rá lehetősége. Presztizs+hiúság+szuttyogás = kudarc.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





