Botrányszagú igazgatóválasztás a pécsi Gandhiban
Mik ezek?
XA tanári kar és a diákok zöme nem érti, miért nem a már tíz éve igazgatóként szerintük jól teljesítő Csovcsics Erikát választotta a Gandhi Közalapítvány kuratóriuma a jelöltek közül, hanem a csupán tavaly szeptember óta ott tanító Gidáné Orsós Erzsébetet.
A nevelőtestület az öt pályázó közül az igazgatónő szakmai programját 94,5, míg Gidánéét 19,2 százalékban támogatta, az összalkalmazotti értekezleten pedig az intézményvezető személyére leadott szavazatok tekintetében 86,5 százalék áll szemben a július elsejével az igazgatói székben ülő győztes 5,9 százalékával.
A fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke január óta Várnai Márton. Véleménye szerint a pályázat kiírása és lebonyolítása szabályosan zajlott. Mutatja a Somogy megyéből felkért független szakértő álláspontját: Gidáné pályázata minden szempontból kifogástalan, míg Csovcsics Erikáé csak részben elfogadható. Nincs meg ugyanis az egyetemi szakirányú végzettsége, így hiába van szociológusi egyetemi diplomája, az kevés.
Dolgozatjavítás az egyik kilencedikes osztályban, a Gandhiban – A tanári kar és a diákok zöme nem érti, miért nem Csovcsics Erikát választotta a kuratórium
Márpedig – érvel Várnai – a legfontosabb, hogy a törvényi szabályozásnak megfeleljen a pályázat. A tantestület véleménye is fontos, teszi hozzá, de nem kötelező figyelembe venni. Azt viszont tudni kell, magyarázza a kuratórium elnöke, hogy az egyik pályázó éppen azért mondott le a jelöltségről írásban, mert a tantestületi meghallgatásról kellemetlenek voltak a tapasztalatai.
Csovcsics Erika elismeri, valóban hiányzik az egyetemi szakirányú végzettsége, de fél év múlva megszerzi. Ám úgy véli, a fenntartónak nem feladata tevőleges szerepet játszania az iskolában. Márpedig a Várnai Márton tevékenységét a januári újjáalakulás óta a bizalmatlanság és a szakmai életbe történő beavatkozás lengi körül. Pontosan sohasem fogalmazta meg, mi a baj az intézménnyel, csak érzeteinek adott hangot. Az viszont a mai napig nem tudható, mi a kuratórium elnökének hatásköre. Az igazgatónő azt gondolja, nem feltétlenül szerencsés, ha a fenntartó szembe fordul a megrendelői-szolgáltatói körrel, vagyis a szülőkkel, a diákokkal és a tanári karral.
A Gandhi Közalapítvány kuratóriuma korábban Budapesten székelt. Az öt esztendőre megválasztott új elnök, Várnai Márton azonban úgy gondolta, hogy szerencsésebb lenne, ha Pécsett, az alapítvány fenntartása alatt működő székhelyen tevékenykedne. Ezért jegyezték be új székhelyül a pécsi Komjáth Aladár utca 5. számot, de miután Várnai úgy vélte, jobb a teljes függetlenség, a Kórház téren, az OTP épületében vásároltak egy hamarosan beinduló irodát, amely felszerelve nettó 11 milliójába került a kuratóriumnak. Ott egy főállású titkárra is szükség lesz, mondja az
elnök.
A kuratórium hamarosan új irodába költözködik
Az év elején Harkányban egy háromnapos tréninget szerveztek a kuratórium tagjai részére. Ennek az volt az oka, hogy mint kiderült, a kuratóriumnak korábban nem volt stratégiája, e nélkül pedig aggályos jól működtetni egy szervezetet.
Az iskola rövid története
A Gandhi Közalapítvány 1992-ben jött létre többek közt abból a célból, hogy létrehozzon egy középiskolát a cigány középréteg megteremtésének szándékával. A Gandhi Gimnázium lehetőséget nyújt a roma gyerekek számára érettségi vizsgát tenni, s ezáltal szándéka szerint javít a magyarországi roma népesség helyzetén. Az idén 15 esztendős intézmény igazgatóját ötévente választják meg, erre épp a napokban került sor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 120 hozzászólás érkezett-
120. Barát 2009. június 11. 12:50
Javaslom minden érdeklődőnek, hogy látogassa a Gandhi honlapját. Itt, a "bamán", úgy tűnik, alább hagyott az érdeklődés, pedig biztosan szükségük lenne a gandhisoknak a biztatásra!
-
119. p3tru 2009. június 7. 23:40
http://www.hirszerzo.hu/cikk.haboru_a_pecsi_gandhi_gimnaziumban_videoval.111079.html
-
118. Barát 2009. június 5. 16:52
Ja, állítólag a sztrájk napján egy-két tanár "szelíd erőszakkal" próbálta visszatartani gyerekek csoportjait, pl. a sportcsarnokból nem kívánták őket átengedni az iskolaépületbe...
Rebesgetik azt is, hogy az új igazgatónőhöz "közel álló" tanárnő tanórán szintén megpróbált nyomást gyakorolni a gyerekekre sztrájkügyben. -
117. Barát 2009. június 5. 15:43
A gandhis diákoktól azt hallani, hogy az újonnan kinevezett igazgatónő élénken érdeklődik a gyerekek körében a sztrájk szervezői, illetve az abban résztvevők iránt. (Egyébként a két főszervező azóta, a sztrájk lezárultával, vállalta is már a nevét...)
Azt is rebesgetik, hogy egy bizonyos alkalmazott felhívta az egyik résztvevő édesanyját, kérvén, hogy "állítsa le" a gyermekét.
Mondják továbbá, hogy az egyik főszervező édesanyja is kapott telefonhívást, melynek során egy férfi hang az iránt érdeklődött, hogy a szülőnek van-e tudomása arról, "mit művel" a gyermeke az iskolában...
Előre van vetítve a demokratikus jövő... -
116. Minden napra egy tojás 2009. június 5. 15:31
Mivel ide rendkívül nehéz bejegyzést írni, mától kezdve a www.gandhi-forum.blogspot.com oldalon, a "Botrányszagú igazgatóválasztás a pécsi Gandhiban" c. bejegyzéshez fűzött megjegyzések között lesznek megtalálhatók a napi "tojások".
-
115. Minden napra egy tojás 2009. június 4. 11:12
...
-
114. Minden napra egy tojás 2009. június 4. 11:11
Mára kettő, mer' tegnap elfeledtem...
7. Az elnök egy kuratóriumi ülésen elpanaszolja, hogy a Gimnázium alkalmazottai nem az őt megillető tisztelettel viseltetnek iránta. (A gimnázium több alkalmazottja ugyanakkor arról panaszkodik egymásnak és az intézményvezetésnek, hogy az elnök nem köszön, nem fogadja a köszönést, sok esetben még hölgyekét sem.) Ugyanezen az ülésen azt kéri az igazgatónőtől, hogy az -
113. Erika Serege 2009. június 4. 08:41
Emberek! Június 6.-án, kedden egy hasonló megmozdulást tervezünk, mint ami kedden volt, szeretnénk, ha mindenki, aki érdekelt a dologban ott lenne! A kedves fórum hozzá szólókat is szeretettel várjuk!:)
Megteszünk minden lehetségest, hogy megmentsük az iskolánkat!
Üdv.: A sztrájk egyik szervezője, ill. a gandhi egyik diákja. -
112. Barát 2009. június 2. 14:20
http://www.hirkereso.hu/search?q=gandhi+gimn%E1zium&timelimit=720&x=18&y=9&archivum=-1
-
111. Barát 2009. június 2. 12:21
Ha valóban igaz, amit "amelie" ír, akkor, kedves diákok, súlyosan megsértették a szavad véleménynyilvánításhoz való jogaitokat.
Jelentsétek fel a titeket akadályozó tanárokat!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









