Leállt a net a fél országban: autópálya-építők vágták át a vezetéket
Mik ezek?
XA kórházi ellátásban, a mentők vagy a tűzoltók munkájában nem okozott problémát Baranyában az a rendszerhiba, amelyet információink szerint egy Magyar Telekom hálózatához tartozó optikai kábel szakadása, majd – feltehetően ennek következtében – egy, a T-online hazai szerverközpontjában található hálózati eszköz túlterhelődése és meghibásodása okozott országszerte. Úgy tudjuk, az M6-os autópálya építése közben, Szekszárd és Tolna között átvágtak egy gerincvezetéket, vasárnap nem sokkal dél előtt. Ennek következtében a fél országban nem lehetett internetezni hosszú órákon keresztül. A hibát csak délután négy óra környékén tudták kijavítani. Az üzemzavar nem csak a vezetékes, de a mobil adatforgalmat is érintette, sőt a T-Home előfizetők telefonálni és tévézni sem tudtak ebben az időszakban – számolt be szerkesztőségünknek vasárnap délután számos olvasónk.
Lapunkat mind a PTE Baleseti Sebészetén, mind a Baranya Megyei Kórházban úgy tájákoztatták, hogy habár a legtöbb számítógépes programjuk internet-alapú, ők nem észleltek meghibásodást, emiatt nem akadozott az ellátás. A mentőknél ugyancsak minden működött, míg a tűzoltóknál nagyjából 11.45 és 16.00 közt nem volt internet, ám a telefonvoanlak éltek. A rendőrök is csak annyit jeleztek, hogy előfordult ebben az időszakban, hogy a hozzájuk befutó 112-es segélyhívásokat nem tudták azonnal átkapcsolni a mentőknek, illetve hogy néha náluk csörgött a 104.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 39 hozzászólás érkezett-
39. Saby 2009. február 4. 19:29
OFF: Csak kertvárosba van Digi. De nekik is van miből megélni, mert tetű lassan csinálják, nem kell nekik az új előfizető. Vagy pont az a baj, h nem. Sok a vezetékvágós perük, v birságjuk :D De most is merre mennek ki, ha végeztek kertivel?! Meszes felé. Oké h társasházak vannak arra is, de urán is tele van velük, de még kijjebb ne is reménykedjek. Közölték, h min 2 éven belül nem is gondoltak ránk. Pedig itt a környéken sztem ember nincs akinek nincs nete.
-
38. ZE 2009. január 28. 19:47
Hiába van bejelentve a kábel, hiába van a közműtérképen, sokszor, bagyon-nagyon sokszor találkoztam azzal a mentalitással, hogy a "Vigyázat kábel, földmunkát végezni tilos" táblákat oszlopostól kikapták markolóval, aztán meg hogy, hogy nem, de sikerült a kábelt eltrafálnia a dakota géplánc helyett dolgozó árokásónak...
És hogy megnyugodj: hetente egy-két kábelt elnyiszálnak az országban, ilyenkor az ügyeletes emberke fogja a szerelőbőröndöt, beül szép nyugodtan az autóba, odamegy, megnézi, mit lehet csinálni, majd eldönti, hogy hogyan,miként történjen a javítás, és elkezdi szálanként szépen összerakni az üvegeket... A forgalomban ezt nem is nagyon veszed észre -- ha viszont egy aktív eszköz döglik meg, ami forgalmat irányít, szűr, vagy csak átmegy rajta a forgalom (optikai szálról réz alapú rendszerre például), akkor azt nagyobb esélyed van észrevenni, bár az ilyeneket a legdurvább esetben is 1-2 óra alatt meg lehet oldani. Ez után fog a forgalom lassan helyreállni, ami újabb 1-2 óra is lehet, úgyhogy szerintem a kollégák igen gyorsan rendet raktak (nagyjából tudom, mi történt...). -
37. szaki 2009. január 26. 17:16
T-Online-nak olcsóbb volt oda fektetni a gerinckáblet, ahol most van, vagy legalábbis nem bejelenteni. Bejelentés nélkül, nem kerül rá a helyszívrajzokra, az esetek 80%-ában ez okozza az ilyen hibákat. Nap mint nap vágnak el pécsi építkezéseken különböző kábeleket, legtöbbször ilyen okból.
-
36. ZE 2009. január 26. 14:45
Én is tudom, miről beszélek, rajtam is lógott ügyifon -- bár más terület, de így is elég forgalmas volt a vasárnapi ebéd ideje nálam is...
-
35. Scaff 2009. január 26. 13:24
12-es-nek Igen, ingyenes
-
34. imposztor 2009. január 26. 12:53
Kedves "ZE" és "Me"! Tudom, mit beszélek.Nagyon jól ismerem az ilyen dolgokat, DE NE SZÓLJ SZÁM, NEM FÁJ FEJEM! ;)
-
33. upc 2009. január 26. 12:44
Igen pécsi anyuka, jó neked, hogy van digid. Meg a upc-seknek is jó volt. A belváros szélén lakok, a leendő kultúrális negyed környékén, de még kábel tv sincs a környéken...A digi csak kerti meg belváros talán, upc meg csak kiváltságosoknak? Miért van elhanyagolva a többi városrész? Amúgy is utálom a t-online-t, csak a gond van vele, és nem egyszer veszekedtem velük. De kivételesen most nem őket hibáztatom az esetért..
-
32. polgártárs 2009. január 26. 12:36
Nem volt munka az építkezésen a nagy sár miatt.
Kérdés ,akkor kik vághatták el a kábelt?
Na kik?
Azt minden cikk elfelejti közölni hogy munkagép,vagy valakinek az emberei stb..(mint ahogy máskor szokták közölni,csak most maradt ki)
Na kik szoktak kábelt vágni?
Na kik?
-
31. morton 2009. január 26. 12:05
pécsi, a 6-osnak igaza van, Gyurcsány eredeti végzettsége technika-biológia szakos tanár. A második diplomája a közgazdász. De ki tudja, talán a sok év alatt megutálta Pécset, azért épül ide olyan lassan az autópálya...
-
30. ZE 2009. január 26. 11:04
imposztor írja: "Azért, mert jó magyar szokás szerint ilyen cégeknél egy ügyeletes van száz megyére"... Ilyen környezetben általában van ügyelet is, de elsődlegesen készenlétes mérnök van, azaz lehet bárhol, oldalán ott a mobil, és ha gond van, akkor kapja az sms-t, hívja a felügyeleti kp. aztán vagy távolról, vagy pedig a munkahelyre bemenve lát neki a hiba elhárításának.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









