Búcsú a fegyverektől
Mik ezek?
X
A név inkább csak talánynak elég: az utca népe felé gondolatindító és betérést ösztönző stratégia lehet, míg bent már csak egy kép utal a névadóra. Sehol egy kábeldob-méretű marlinozó orsó, se szafarira való puska, világháborús relikvia, (újság)íráshoz köthető kellék– minden ziccer kihagyva. A tex-mex jellegre utaló színvilág korábban tengeri és halászati tematikájú fotókkal vált teljessé, mostanra csak egyetlen képen jelenik meg Ernest, az idősebb kori felvétel az ismert tengeri medve arcát mutatja. Az étlapon látványelemként köszön még vissza az ezüstszakállú öreg halász, de ennyire korlátozódik hely és névadó viszonya. Sebaj, legalább megjegyezhető.
A kinézetben szolid, névadásban viszont dicséretesen visszafogott menüt átnézni egyszerű, memorizálni már komoly kihívás lenne: kis étteremhez képest zavarba ejtő a választék, saláta például 11 verzióban szerepel. Minden flanc nélküli a kínálat, de bizonytalanoknak simán ad negyed óra programot a választás.
Szót érdemel a savanyúság-szekció is, csak korholót: 290-ért ez talán túlzás, bár a kihozott levesestányérnyi adag kompenzálhat. Már akinek ennyi kell uborkából-káposztából-vegyesből a főétel mellé.
Ahol megmutatkozik a Hemingway ereje (és egy hajókon-világvárosokban edződött főnök/szakács/ötletgazda gyanúja születik), az a saláták és szendvicsek kínálata. Előbbiből 11 verzió (600-690), majd’ mind extra recept, csirkével vagy más csavarral. Még talán a Paso Doble a legegyszerűbb, de abban is kukorica, paradicsom, uborka, fejes saláta, kelbimbó találkozik a kapros öntettel. Korábban ezekből is szemezgettünk, a Provanszit bátran ajánljuk. Szendvicsből (újabban) csak háromféle (600), de azok egyikében se találhatna kivetnivalót a legmorcosabb londoni főnök, de kuncsaft sem.
Frissen jobbára csirke és pulyka sül (670-1590), jó részük ráadásul grillen. A kötelező egyebek közé extra is fér: a chilis tarját sült pepperónival legközelebb bevállalom.
Fővárosba költözés okán búcsúvacsorázni csatlakozó barátunk (tesztcéllal és jó szokásból egyaránt) cigánypecsenyét rendel (790), de egy füst alatt pincért is próbál: majonézes kukoricasaláta legyen a köret (350). A valóban udvarias, de közvetlen felszolgáló-pultos egyetlen biztonsági visszakérdezés után nyugtázza a kérést – a kiszolgálás már ekkor jelesre vizsgázik.
Én meg kipróbálom a hátszínt kapormártással (990), már ha megy hozzá a póréhagymás-sajtos rizs (280). Megy persze, sőt a szakember meg is dicséri a választást, ami a tétova étteremjárónak jelent csak igazán sokat.
Hamarost pakolhatjuk is befelé a szénhidrátot-zsírt-fehérjét: a tényleg majonézes kukoricával érkező cigánypecsenye a vaskos szalonna-taréj alatt kellően zsíros (ami pont a lényege), a pulyka gyönyörű fehér, mártásában a fokhagyma (mint a múltkori levesnél) merészen, de nem vakmerőn adagolva. A hátszín, a kapormártás és a speckós rizs mintha eleve is összetartozott volna – bár a hús kissé szikár. Sebaj, alapfelszereltség a masszív fanyelű villa és steak-kés, a rágást pedig még elfogadom az evés részének.
A méretes adagokkal megküzdünk, nekem a köret sok kicsit, a hölgy egész nap nem eszik ennyit – legközelebb féladag lesz, ez meg most „természetesen” pincéri reakcióval megy elvitelre. Elköltöző barátunk - mintha utolsó emberes vacsoráját fogyasztaná – újabb pohár sört kér, majd nekiesik a szalonna bőrének is.
Közben környezet és hátország is szépen teljesít: korrekt magazin- és bulvárlap-választék, rádió helyett klasszik rock cédéről, automata légfrissítő a makulátlan mosdóban (bár a csap alattomos módon eláztatja a nadrág elejét), a konyhába kukkantva pedig példás rend és hófehér szabványkabátos séf látványa nyugtat meg.
Telítődés után kockázatvállalás: a három desszert egyikét, a vaníliaöntet alá rejtett babapiskótát (380) pusztítom el. A gazdagon nyakonöntött tészta kicsit hamar elázott, de gyönyörűen tálalt, egyszerűségében pompás finomságként megkoronázza a vacsorát.
És hogy a jót valóban könnyű legyen megszokni, a kávé mellé adott apróságról (amire azonnal rá is rabol az asztal- és tettestárs) kiderül: saját készítésű. Ha csak a munkát értékelnénk, akkor is járna érte a piros pont. Mivel pompás falat, két pont jár.
A szomszéd asztalhoz telepedő szinglibandának viszont az unszimpátiadíjat szavazzuk meg: a pultnál lévő (eddig örömmel konstatált – végre egy nem dohányzó hely!) tiltó tábla ellenére vad füstölésbe fognak - biztos ismerősök, törzsvendégek vagy ilyesmi. Mindegy is, végeztünk az evéssel, oldalgunk elfelé az estére betelő helyről – a pincér egyedül tartja a frontot, így nem morgunk a percekig készülő számla miatt.
Az utcára szellőző grilljével és barátságos személyzetével csábító Hemingway árai a belvároshoz képest rendben vannak, a választék inkább az ételeknél jó, sörből például csak a helyi erők futnak (a pohár Gold 200, korsóval három). Borvonalon is csak a kötelezők, koktélügyben viszont szemezgethető a kínálat – reális árakon. Üdítőből szép választék, szénsavasok (180/2,5 dl) és gyümölcslevek (80-90/dl) bőséggel, hasonló ár-érték arányt és kínálatot hoz a kávék-teák választéka is.
Déltájban vállalható árú menüvel, hétvégén meg csapott áras ajánlattal csalogatnak, úgyhogy nincs miért kihagyni.
Ár-érték arány: Nem olcsó, de reális – szimpatikus, így megérdemli a 8/10-et
Pommes-index: 200, bár nem próbáltuk. Ajánljuk viszont a héjában sült verziót!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









