Fehér karácsony

2018.12.20. 11:14

Olvasóink szerint megmarad az ünnepekig a hólepel

Legyen mindenkinek úgy szép a karácsony, ahogyan ő várja. De mindenképpen az ünnep igézetében és a szeretet jegyében.

Forrás: Shutterstock

Legutóbbi szavazásunk a fehér karácsony vélt vagy valós esélyeiről szólt. Mint kiderült, a napokban leesett – és sok helyen még mindig szépen megmaradó – friss hó reménységgel töltötte el olvasóinkat, olyannyira, hogy a válaszadók 41 százaléka szerint most már a fehér karácsony eljövetelében is nagyban bizakodhatunk.

Olvasóink 22 százalékát szintén bizakodás tölti el, csakhogy ők éppen ellentétes irányban érdekeltek: a fűtésszámlájukra gondolva inkább a takarékos életet pártfogolják, s a tavaszias időjárást minden további nélkül el tudnák fogadni karácsony ünnepén is.

Az ünnep egyszerű, de nagyszerű öröme és a takarékosság nagyon is gyakorlatias képviselete mind-mind kevéssé elvont megközelítések és reakciók lehetőségével szolgáltak. Nem úgy a másik két válaszunk, amelyek mindegyikében ott motoszkált már valami a világot nagyban értelmező gondolatkísérlet is.

Az olvasóink minden jel szerint nagyon nem vevők egyelőre még a klímaváltozással kapcsolatos okfejtésekre – de egyszerűen az is lehetséges, hogy vevők lennének erre ugyan, de nem akarnak minduntalan ezzel foglalkozni, s még a karácsony eljövetelét várva is a földkerekség és az emberiség egyik legnagyobb válsághelyzetére koncentrálni. Akár egyik, akár másik motívum az igaz, egy biztos: ezzel a klímacentrikus, erősen globális szemléletmóddal mindösszesen 16 százaléknyi olvasónk volt hajlandó komolyabban foglalkozni.

Ugyanez a tartózkodás figyelhető meg abban, hogy a fehér karácsony fogalmát elvontan értelmező – a fehér ember civilizációjának, a keresztény kultúrának, valamint a magyar megmaradásnak a sorsát féltő gonddal szemlélő – válaszlehetőséget is sokan csak óvakodva jelölték meg, bár az is igaz, hogy ezzel az óvakodással együtt is 21 százaléknyi olvasónk helyeslő figyelmét adta ki ennek a válasznak a karrierje. A hozzánk eljutott válaszreakciók egyike-másika azt is elárulta, hogy azokban, akik erre tartózkodva, netán heves ellenérzéssel reagáltak, sokféle lehetséges reakció munkált. Voltak, akik azt mondták, ez is csak „migránsozó” propaganda, amivel nem szabadna megterhelni az ünnepi várakozás nyugalmát, szentségét. Voltak, akik még arra is emlékeztek és emlékeztettek, hogy korábban a „fehér karácsony” eszméjének hangoztatása szélsőséges eszmék képviselőihez, netán éppen a skinheadekhez is kötődött.

Nos, mindenkit szeretnénk megnyugtatni, hogy ennek a válasznak a lehetőségével semmilyen szélsőséget nem akartunk relativizálni, viszont

érzékenyen akartunk reagálni mindarra, ami megváltozóban van körülöttünk, s arra is kíváncsiak voltunk, hogy a „zöld” és a „patrióta” válaszok közül melyik mennyire mozgatja meg olvasóink fantáziáját.

Egy állításunk azonban egészen biztos, s ezt minden gyűlölködés vádjával szeretnénk szembeállítani – talán éppen a karácsony közeledtére is ráhangolódva. Aki patriótaként nem mások ellen gyűlölködve, hanem a saját civilizációját és a saját kultúráját féltve vigyázván gondolkodik saját környezetéről és az egész, tágas világról, az a mi felfogásunk szerint semmi esetre sem vádolható ordas eszmék vállalásával.

A kulcs ugyanis – mint annyi minden másban is – mindig a szeretet. Aki nem valami vagy valaki ellen foglalt állást, hanem valami vagy valaki védelmében emel szót, annak szerintünk igenis lehet fehér a karácsony. Meteorológiai és hazafias értelemben is egyaránt.

Ezzel kívánunk mi is mindenkinek áldott ünnepet, boldog karácsonyt – valamint szépséges hóesést, alacsony fűtésszámlát, nem felmelegedő, hanem épnek megmaradó földkerekséget és töretlen magyar megmaradást. Kinek-kinek ízlése, hite, vérmérséklete, pénztárcája szerint. De mindenképpen az ünnep igézetében és a szeretet jegyében.

[eweb-voting id="1620130"]

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!