Fotó: Shutterstock

Már lehet jelentkezni a Női közéleti vezetőképző programra

Harmadik alkalommal indul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző Programja októberben, amelynek fővédnöke Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Az ingyenes képzésre olyan, 18-36 év közötti közéleti és vezetői szerepvállalásra nyitott nőket várnak, akik tudásukat hazai vagy régiós munkahelyeken kívánják kamatoztatni.

Az országhatáron belül szervezett négy képzési hétvégéből álló program keretében a résztvevők előadásokon és készségfejlesztő tréningeken vesznek részt – számol be a Magyar Nemzet.

A jelentkezők a kéthavonta megrendezendő személyes alkalmak közötti időben is számíthatnak feladatokra: beadandó készítésére, valamint e-learning-tananyagok feldolgozására, amelyek az ismeretek bővítését szolgálják. A képzés nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati tapasztalatszerzésre, ezért kiscsoportos projektmunka is vár a résztvevőkre, amelynek során hazai és külföldi szakemberekkel, vezetőkkel és politikusokkal is találkozhatnak. Tekintettel arra, hogy az előadások egy része angolul zajlik majd, a felsőfokú angol nyelvtudás elengedhetetlen.

A program célja, hogy praktikus vezetői ismeretekkel vértezze fel a résztvevőket és olyan közösséget teremtsen, amely segíti őket a hosszú távú céljaik megvalósításában idehaza. Mindemellett a képzés lehetőséget ad arra is, hogy rámutassunk a női vezetők fontosságára, valamint a nők gazdaságra, társadalomra és közéletre gyakorolt hatására – mondta el a Magyar Nemzetnek Szabó Katalin, a program koordinátora.

A Női közéleti vezetőképző program minden évben nemzetközi viszonylatban is elismert szakértőket vonultat fel. A tavalyi előadók között volt például Aczél Petra nyelvész, kommunikáció- és retorikakutató, egyetemi tanár, Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, Varga Judit igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója.

Az érdeklődők szeptember 10-én éjfélig jelentkezhetnek a programra. A pályázóknak háromkörös felvételire kell készülniük: az első lépés az önéletrajz és motivációs levél beadása, míg a második körben egy online logika és szókincstesztet kell megoldaniuk, végül pedig a – felvételi követelményeknek megfelelt és legjobb értékelést kapott – jelentkezők egy interjún vesznek részt.

A képzésről és a jelentkezésről bővebb információ a Női közéleti vezetőképző program honlapján olvasható. Amennyiben a vírushelyzet nem teszi lehetővé a személyes alkalmak megtartását, a képzés távoktatás formában valósul meg. A programot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Kézilabda K. B.
Bravúros döntetlent ért el a Mohács
HeroRAT / 6 perce
Aranymedállal tüntettek ki hősiességéért egy óriáspatkányt
Magawa karrierje során 39 aknát és 28 fel nem robbant lőszert szagolt ki.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága férjem, édesapám, nevelőapám, nagypapánk, dédnagypapám, apósunk és rokonunk BERÉNYI ISTVÁN az István-akna nyugdíjasa, 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, akik ismerték és szerették NAGY ZOLTÁNNÉ Schmidt Ilona Ilike A Tritex és a Solotex Kft nyugdíjasa 2020. szeptember 14-én hosszantartó, méltósággal viselt súlyos gyógyíthatatlan betegségben egy boldogabb világba távozott. Hamvasztás után szűk családi körben búcsúztattuk. Drága emlékét szívünkben örökre megőrizzük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁRKONYI ENDRÉNÉ Teész Gizella hosszantartó betegség után 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 1-én 14 órakor lesz a Belvárosi Plébánia templomban (Széchenyi tér, Dzsámi). Búcsúzóul csak egy szál virág hozható. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett édesanyám POHLI FÜLÖPNÉ Pirdoffer Ilona 69 éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló fia
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk VASVÁRI NÁNDORNÉ Krum Katalin 83 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. október 2- án a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy WÁGER JÓZSEF nyugalmazott bányamérnök 80. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án 15 órakor lesz a szászvári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudtajuk, hogy BORBÉLY ÁRPÁDNÉ hegyszentmártoni lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án 14 órakor lesz az egerszegi temetőben. A gyázoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVID AMBRUS szászvári lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én 14.15 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, BLUM JÁNOSNÉ Kriszt Borbála villánykövesdi lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a villánykövesdi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HEILMANN PÁL 84. életévében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án 13.30 órakor lesz a palotabozsoki temetőben. Gyászoló szerettei
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatom azokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEKERES LAJOSNÉ a Vízügyi Igazgatóság volt dolgozója 84 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2020. október 2-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló fia
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTON GÁBOR 68 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2020. szeptember 28-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÉTER BÉLA Zobák bánya volt dolgozója életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 28-án 14 órakor lesz a komlói temetőben. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem TÓTH IMRE 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Szerető Felesége
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILY BÉLA FERENC 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család