13°
19°

Gyászhírek

2017. Szeptember 20. 310117061
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FEHÉR LÁSZLÓNÉ agrármérnök vasasi lakos, 69 éves korában, csendesen elhunyt. Szűk családi körben kísértük utolsó útjára. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 20. 310117102
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GEHRING BÁLINT mohácsi lakos hosszan tartó türelemmel viselt szenvedés után 87 éves korában vissza adta nemes lelkét Teremtőjének. Végső búcsút veszünk tőle 2017. szeptember 22-én 12 órakor a mohácsi római katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 20. 310117126
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérem, KUBICSEK GYULÁNÉ 69 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 12.30 órakor gyászmisét követően lesz a pécsi köztemető új ravatalozójában. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310116857
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÜZI ÁRPÁDNÉ Engert Emma 74 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 26-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310116984
„Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, elváltál azoktól, akiket szerettél, gyenge, fáradt karod nem tud már dolgozni beteg, fájó szíved nem tud már dobogni. Istennek országa legyen a te hazád, nyugodjál békében drága férjem édesapánk és nagypapánk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOVAS JÓZSEF hegyszentmártoni lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én 15 órakor a Hegyszentmárton egerszegi temetőben lesz. Előtte 14 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 20. 310117013
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KALMÁR JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310117016
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy szeretett párom, drága édesanyánk, nagymamánk NÉMETH ISTVÁNNÉ Ambrus Mária életének 83. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 27-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310116567
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy LABODA JÓZSEFNÉ volt Uzonyi Ferencné életének 88. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 27-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310116581
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk KOVÁCS ZOLTÁN volt szörényi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 20. 310116411
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, ILLÉS LAJOSNÉ 61 éves korában hősiesen viselt hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a vajszlói temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 20. 310115282
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AUTH ÁDÁM volt újpetrei majd pécsi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én, hétfőn a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Szeptember 19. 310116769
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették drága édesanyánkat, hogy MICHELISZ JÓZSEFNÉ Auth Anna súlyos betegségtől szenvedve, de Isten akaratában megnyugodva, 2017. szeptember 15-én 90 éves korában csendben elhunyt. Búcsúztatója 2017. szeptember 19-én 16.30 órakor lesz a sombereki ravatalozóban. Fiai és hozzátartozói
2017. Szeptember 19. 310116780
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik GYŐRFI FERENC temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 19. 310116829
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy BORBÍRÓ PÉTER életének 83. évében, 2017. május 28-án az Egyesült Államokban elhunyt. Szentmisével egybekötött búcsúztatása 2017. szeptember 26-án, kedden 11.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában.
2017. Szeptember 19. 310116547
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad szemed. Vigyázunk az álmodra, te csak aludjál, kedves szerettünk, Isten veled!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy VIZSLÁR JÓZSEF 49 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2017. szeptember 22-én 16 órakor lesz a kővágótöttösi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Szeptember 19. 310116549
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYI FERENC nyugalmazott rendőr zászlós 84 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. szeptember 25-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Szeptember 19. 310116509
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, sógorom és kedves rokonunk, PETŐ GYULA 51 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 19. 310115525
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODOR JÁNOS volt romonyai lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 22-én 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a romonyai temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 18. 310116503
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, FARKAS EDINA életének 50. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 21-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Szeptember 18. 310116506
„Szeretetben s a munkában szíve holtra fáradt, síri álom adj nyugalmat édes jó anyánknak." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÁSZ ISTVÁNNÉ Maca néni pécsi, majd komlói lakos, a Konzum ABC pénztárosa 83 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
2017. Szeptember 18. 310116401
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TANKÓ FERENC szentlőrinci lakos 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója szeptember 21-én 13 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise. A gyászoló család
2017. Szeptember 18. 310116407
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ ELEONÓRA életének 45. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 21-én délelőtt 10 órakor lesz a sellyei temetőben. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak el tőle. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 18. 310115704
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR ÁRPÁD volt hosszúhetényi, vasasi lakos 63 éves korában csendesen elhunyt. 2017. szeptember 26-án a gyászmisét követően 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a hosszúhetényi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 18. 310115709
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk, hogy KOMÁROMI KÁROLYNÉ Blaskovits Mária 70 éves korában eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 23-án, szombaton 11 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Szeptember 16. 310116500
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY SÁNDORNÉ Maczkó Ibolya életének 67. évében hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2017. szeptember 20-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Végső nyughelyére Orosházán helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
2017. Szeptember 16. 310115856
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy türelemmel viselt, súlyos betegség után BALATONYI ÉVA 2017. augusztus 14-én, életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2017. szeptember 22-én, 14 órakor lesz a pécsi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
2017. Szeptember 15. 310116280
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, rokonunk, MAYERNÉ GAJDA URSZULA 2017. szeptember 13-án hosszú betegségben elhunyt. A temetése Lengyelországban lesz szülővárosában Czestochowaban. Az itteni megemlékezés 2017. szeptember 17-én, vasárnap 15 órakor a pécsi Pálosok templomában lesz. A gyászoló család
2017. Szeptember 15. 310116157
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÉDER LÁSZLÓ 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 18-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. A gyászoló család
2017. Szeptember 15. 310116188
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GLÜCK ANDRÁS szentlőrinci, volt királyegyházai lakos 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 19-én 13 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise. A gyászoló család
2017. Szeptember 15. 310115957
IFJ. MUFICS FERENC Mindenkinek szívből köszönjük a részvétnyilvánítást, az együttérzést, hogy gyászunkban támogattak. Mufics család
2017. Szeptember 15. 310115757
Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett testvérem és rokonunk, KISS GÉZÁNÉ Pikó Ilona hosszú szenvedés után 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 19-én 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 15. 310115676
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk, CSÓR JÓZSEF 81 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 20-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 15. 310115164
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy KATONA GYÖRGYI ERIKA a Xavér utcai otthon lakója életének 62. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 21-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Otthon lakói és munkatársai
2017. Szeptember 15. 310114502
Fájó szívvel tudatjuk, hogy JOÓ FERENCNÉ Hargitai Mária kozármislenyi lakos 76 éves korában váratlanul elhunyt. Kívánságának megfelelően szűk családi körben kísértük utolsó útjára. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 15. 310113740
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HODOSÁN LÁSZLÓ 81. életévében, hosszan tartó betegség uátn elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 20-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 14. 310115938
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." MANESZKÓ GYÖRGY Legyen e pár sor köszönet és hála mindazoknak, akik szeretetük, tiszteletük jeléül részvétüket fejezték ki, mély fájdalmunkban bármi módon osztoztak. A gyászoló család
2017. Szeptember 14. 310115699
"Csak az hal meg, akit elfelednek..." Fájdalommal tudatjuk, hogy KOSZORÚ ISTVÁN erdőmérnök otthonában csendesen elhunyt. Kérésére szűk családi körben, Sopronban helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
2017. Szeptember 14. 310115218
„Ahol a szívünk lakik, az az otthonunk." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KAPOSI JENŐ volt görcsönyi lakos 2017. szeptember 3. napján 64 évesen megtért Teremtőjéhez. Drága halottunk temetése 2017. szeptember 18. napján a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. „Köszönjük, hogy értünk éltél." Gyászoló szeretteid
2017. Szeptember 14. 310113731
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KISS GYULÁNÉ Varga Zsuzsanna volt Minőségi Ruházati Szövetkezet dolgozója 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 20-án 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 13. 310115485
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, unokám, DR. JÓZSA BÁLINT budapesti, volt szigetvári lakos váratlanul eltávozott. Búcsúztatója szeptember 15-én 14 órakor lesz a szigetvári kanizsai temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 13. 310113724
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk DR. MOLNÁR SÁNDOR ny. háziorvos 85 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 18-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük együttérzésüket 1 szál virággal fejezzék ki és részvétnyilvánításukat mellőzzék. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310115265
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOLLÁRNÉ PAMUKI ZSUZSANNA hosszan tartó betegség után 46 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 13-án 16 órakor lesz a bólyi római katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 12. 310115114
"Elcsitul a szív, nincsen már fájdalom, akiket úgy szerettem, őket most itthagyom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Vókó Borbála magyaregregyi lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 13-án, 15 órakor lesz a magyaregregyi temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 12. 310115157
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédpapám és kedves rokonunk, HORVÁTH TIBOR GYULA 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. szeptember 14-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászol család
2017. Szeptember 12. 310114907
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, KLEMM JÁNOS 66 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 19-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310114500
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁN kozármislenyi lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 15-én 14 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Kérjük, csak egy szál fehér virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310114176
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink, SZILÁGYI KÁROLYNÉ váratlan betegség után 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 15-én 11 órakor lesz a túronyi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310114180
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám és kedves rokonunk, DR. IVÁNFINÉ DR. SCHREINER MÁRIA hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 15-én 11.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310113825
„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." (2. Timóteus 4,7.) Szívünk mély fájdalmával, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága, jó édesanya, unokái Nanója, KEREKES TIBORNÉ Koller Jolán életének 80. évében 2017. augusztus 22-én hirtelen jött betegség után megtért Teremtőjéhez. Drága halottunkat 2017. szeptember 15-én 14.30 órakor a pécsi temető kápolnájából kísérjük utolsó útjára. Kérjük, hogy csak 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. A koszorúra szánt összeget a Kerek Világ Alapítvány számlájára (71800264-16026168) utalják át. A gyászoló család
2017. Szeptember 12. 310113718
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. CSIZMÁR TIBOR 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 15-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 12. 310113722
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamám és testvérünk, KALMÁR JÓZSEFNÉ Nagy Erzsébet életének 86. évében elhunyt. Búcsúztatása 2017. szeptember 15-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310114903
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, HORVÁTH JÓZSEFNÉ Scheiber Margit volt döbröközi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 14-én 12.30 órakor lesz a döbröközi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310114505
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÜGE ISTVÁNNÉ Tóth Anna szigetvári lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 13-án 14 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310113783
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYARMATI FERENC életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 15-én 10 órakor lesz a hegyszentmártoni temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310113795
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÁNOS volt aknamélyítő vájár 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 15-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A részvétnyilvánítás mellőzését kérnénk. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310113712
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága családszerető férj, apa, nagyapa, GYŐRFI FERENC 82 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 14-én 11.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Szeptember 11. 310113715
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, MÜLLER VILMOS volt ÉDÜ dolgozó 78 éves korában hosszan tartó szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. szeptember 15-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Egyben megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló felesége, gyermekei
2017. Szeptember 09. 310114977
„Dolgos két kezed elfáradott, jóságos szíved megpihent. Szenvedésed véget ért, csak nekünk hagytál bánatot." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FOGL JÓZSEF pécsváradi, volt sombereki lakos 66 éves korában vissza adta lelkét a Teremtőnek. Temetése 2017. szeptember 11-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család
2017. Szeptember 09. 310114491
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. CSŐSZ GYULA állatorvos 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 13-án 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor a hosszúhetényi temetőben lesz. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 09. 310114512
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VARGA ISTVÁNNÉ egerági lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 12-én, kedden, a 14.30 órakor kezdődő szentmise után lesz az egerági temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 09. 310113787
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIKORA ISTVÁNNÉ (Manci néni) régi kertvárosi lakos életének 86. évében elhunyt. 2017. szeptember 15-én 14 órakor veszünk tőle végső búcsút a pécsi köztemető kápolnájában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Szeptember 08. 310114682
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BŐSZ GYÖRGYNÉ volt kisjakabfalvai lakos, életének 84. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 11-én, 10.30 órakor lesz a pécsi dzsámi templomban. A gyászoló család
2017. Szeptember 08. 310114718
„Hosszú volt az út, mely véget ért, beteg szíve örök pihenőre tért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZRIMÁCZ GYÖRGY szemelyi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 13-án 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a szemelyi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 08. 310114755
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy GÖRCS ISTVÁNNÉ Ravasz Mária Jókai születésű szágyi lakos életének 92. évében hazatért megváltó Urához. Szeretett halottunktól 2017. szeptember 12-én Szágyon a 12 órakor kezdődő gyászmise után veszünk végső búcsút a helyi temetőben. Emléke szívünkben él. A gyászoló család
2017. Szeptember 08. 310114497
2017. Szeptember 08. 310113709
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JAKAB ANTAL életének 87. évében elhalálozott. Szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
2017. Szeptember 07. 310114513
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS VENDEL szigetvári lakos 59 évi boldog házasság után 80 éves korában hosszú betegségben szeptember 1-jén elhunyt. Utolsó útjára 2017. szeptember 8-án 11 órakor kísérjük a szigetvári kanizsai temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 07. 310114313
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIRSCHING JÁNOS 71 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 07. 310113504
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ KÁROLY volt vokányi lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 11-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 07. 310113273
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYENIS JÁNOSNÉ volt husztóti lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 12-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 07. 310113276
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁRPÁTI LAJOS a volt Baranyaker és Kenyérgyár egykori dolgozója 84 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2017. szeptember 11-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 07. 310110777
2017. Szeptember 06. 310113999
Megdöbbenve értesültünk, hogy HORVÁTH JÓZSEF a volt 506 számú Építőipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, 78 éves korában elhunyt. Emlékét megőrizzük. Volt munkatársai
2017. Szeptember 06. 310114097
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HERENDI LAJOS baksai lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 8-án 16 órakor a baksai temetőben lesz. A gyászoló család
2017. Szeptember 06. 310114132
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MUFICS FERENC életének 56. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatója 2017. szeptember 8-án 16.30 órakor lesz a vokányi temetőben. Együttérzésüket kérjük egy szál virággal róják le. A gyászoló család
2017. Szeptember 06. 310113822
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, CSOMOR BÁLINTNÉ 81 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 12-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 06. 310113784
Fájdalommal tudatjuk, hogy JÓNÁS LÁSZLÓ kőműves mester életének 72. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 8-án, pénteken 15 órakor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 06. 310113253
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÜRKE PÉTER 2017. augusztus 28-án 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 12-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útján elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Szeptember 05. 310113829
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, CZÖMPÖLY BÉLÁNÉ 90 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 7-én 15 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 05. 310113732
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BILICZKY TIBORNÉ Marcsi temetésén megjelentek, szomorúságunkban együtt éreztek. Férje Tibor és családja
2017. Szeptember 05. 310113704
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk és kedves rokonunk, GETA ANDRÁSNÉ Annus néni 89 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 7-én 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pogányi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 05. 310113705
Fájó szívvel megemlékezünk DR. GÖMÖRI ÉVA halálának 5. évfordulójáról. Emlékét megőrizzük. A gyászoló család
2017. Szeptember 05. 310113238
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ TIBORNÉ Gyenis Irén 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 8-án 10.30 órakor lesz a belvárosi templomban (Dzsámi). Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 05. 310113128
Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. megrendüléssel tudatja, hogy nyugállományú dolgozója MÁRKUS GYULA 2017. augusztus 17-én elhunyt. Márkus Gyula munkatársunkban olyan kollegát veszítettünk el, aki hűségesen 18 éven keresztül a legjobb tudása szerint vett részt társaságunk munkáiban. Mindig nyugodt, derűs munkatársunk emlékét volt munkatársai tisztelettel megőrzik. Márkus Gyula kollegánktól 2017. szeptember 08-án 12 órakor veszünk végső búcsút a pécsi köztemető nagytermében. PÉT Zrt. dolgozói
2017. Szeptember 05. 310111508
„Elbúcsúzom, és ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Fájó szívvel tudatjuk, hogy RÉZ GYULA MÉV IV. üzem volt dolgozója 68 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 8-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 05. 310111517
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÁRKUS GYULA 74 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 8-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 05. 310111569
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy RAGONCSA FERENC 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. szeptember 8-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük, hogy csak 1 szál virággal emlékezzenek meg róla. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113556
„Mikor elfáradtam, s lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átkarolt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagymamánk és dédmamánk, STANITZ ANDRÁSNÉ Trischler Anna 95 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 6-án 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hásságyi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113567
Fájdalommal tudatjuk, hogy WINDISCHMANN MIHÁLY 80 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 5-én a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a szűri temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113346
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZÉPHELYI FERENCNÉ Longauer Katalin 93 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 7-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113432
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FAZEKAS IMRÉNÉ szentlőrinci, volt hoboli lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója szeptember 7-én 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113228
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, élettársam POLHAMMER GYULÁNÉ Székely Magdolna türelemmel viselt betegség után életének 72. évében hazatért megváltó Urához. Felejthetetlen halottunktól 2017. szeptember 7-én 12 órakor a pécsi köztemető kápolnájában veszünk végső búcsút a római katolikus egyház szertartása szerint. Emléke örökké szívünkben él! A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310113244
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk MANESZKÓ GYÖRGY 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. szeptember 9-én, szombaton 11 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Szerettei
2017. Szeptember 04. 310112625
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, dédpapa és após, GYURKÓCZI JÓZSEF életének 83. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 6-án 14 órakor lesz az ellendi temetőben. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310111631
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink, HEGEDÜS SÁNDORNÉ Törő Éva életének 91. évében megtért Teremtőjéhez. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 8-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Szeptember 04. 310111505
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérem és kedves rokonunk, LEHŐCZ JÓZSEF ny. r. őrnagy 88 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. szeptember 8-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le a Zsolnay Szórókútnál. Egyben megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló felesége, testvére és a rokonság
2017. Szeptember 02. 310113062
2017. Szeptember 01. 310113105
2016. április 25-én elhunyt szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamám MADARI IMRÉNÉ az I. Gyakorló Iskola volt tanító nénije, Gabi néni közelgő születésnapi évfordulóján, miután hamvait szűk családi körben Cserkúton örök nyugalomba helyeztük, 2017. szeptember 10-én, 11 órakor a Pius templomban szentmise keretén belül lelki üdvéért imádkozunk. A gyászoló család
2017. Szeptember 01. 310113176
2017. Szeptember 01. 310113048
„Az idő múlik, a fájdalom csak nő, nem hoz enyhülést a múló idő. Sírodra hiába visszük a virágot, Veled együtt temettük az egész világot." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH SÁNDORNÉ halálának 6. évfordulójára. Gyászoló szerettei
2017. Szeptember 01. 310113040
2017. Szeptember 01. 310111573
TERKÁHOZ „Hullócsillagot az égre kezed, gyönge karod hányat visszaemelt? Magunk vagyunk e hullócsillagok, Napunk Te vagy, sugarad ránk ragyog. Miért botladozunk mégis, ha e fény mosolyod sugárzó remény? Egy szó kellett, mielőtt elmentél? Hány fohász kell, melyre visszajönnél?! Tíz esztendő múlt, s nem halljuk a választ. Várunk hát Rád, míg létünk elválaszt..." Dani, Öcsi, Apa
2017. Augusztus 31. 310113001
Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk KOVÁCSNÉ AMREIN ERIKA temetésén megjelentek, sírját virágokkal borították, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Romonyai Települési és Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 31. 310113015
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik RÉPÁS JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték, gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 31. 310112877
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérem és rokonunk, RITTER VIKTOR 2017. augusztus 26-án 63 éves korában türelemmel viselt hosszú betegségben elhunyt. Hamvasztás után a pécsváradi római katolikus temetőben családi körben veszünk tőle végső búcsút. A gyászoló család
2017. Augusztus 31. 310112954
„Pihensz csendben csillagok közt hol nincs már fájdalom." Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk KOVÁCS IMRÉNÉ Horváth Mária temetésén részt vettek vagy gyászunkban bármi más módon osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 30. 310112728
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Takács Sarolta siklósi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 31-én 15 órakor a siklósi katolikus temető kápolnájából lesz. A gyászoló család
2017. Augusztus 30. 310112609
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÁLDI LÁSZLÓ lippói lakos 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 2-án 11 órakor lesz a bezedeki temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 30. 310112618
„Édesanyánk dolgos keze megfáradt, szíve örökre megpihent." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TORJÁNÁCZ MÁRKNÉ Dofatics Anna siklósi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 1-jén a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a siklósi temető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 29. 310110182
A sors akaratát elfogadva tudatjuk, hogy HORVÁTH MIKLÓSNÉ Komlódi Ilona a Tüzép volt dolgozója 85 éves korában elhunyt. Kérésére szűk családi körben kísértük utolsó útjára. A gyászoló család
2017. Augusztus 28. 310112133
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. GÁSPÁR JÓZSEFNÉ életének 93. évében elhunyt. Búcsúztatója 2017. augusztus 29-én 15 órakor lesz a pellérdi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 28. 310111937
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk JUHÁSZ JÓZSEF volt Délviépes dolgozó 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 1-jén 11 órakor lesz a komlói temetőben. A részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 28. 310111626
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TRAPP ANTAL szentlőrinci lakos 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 31-én 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 28. 310111498
Fájdalommal tudatjuk, hogy SUGÁR GYŐZŐNÉ Gergyesy Katalin 92. életévében csendesen eltávozott. Temetése 2017. szeptember 4-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 28. 310111502
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk STENCZER JÁNOS 80 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2017. augusztus 31-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló lánya, társa, kedves rokonai és barátai
2017. Augusztus 28. 310111512
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MESZINGER JÓZSEF nagypeterdi, volt szigetvári lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 30-án 14 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 28. 310111478
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÖTTENDI NÁNDORNÉ szentlőrinci lakos 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 31-én 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Augusztus 28. 310110781
Mély fájdalommal tudatom, hogy feleségem BILICZKY TIBORNÉ Kovács Mária 2017. augusztus 11-én váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 31-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 26. 310112054
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODNÁR GYULA 75 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 30-án du. 15 órakor lesz a vajszlói református temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Augusztus 26. 310111893
„Elmúlt, mint száz más pillanat, de mi tudjuk: mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik nem szavak. (Nagy László) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, RÉPÁS JÓZSEFNÉ Kovács Irén csányoszrói lakos 2017. augusztus 23-án 92 éves korában megtért Teremtőjéhez. 2017. augusztus 30-án délelőtt 10 órakor veszünk tőle végső búcsút a csányoszrói temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 26. 310111497
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTH ISTVÁNNÉ Katinka 81 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 2-án, szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310111879
Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, jóbarátnak és ismerősnek, akik DR. KONRÁD GYÖRGY temetésén megjelentek, vagy bármily módon részvétüket fejezték ki. Külön köszönet az orvosoknak, ápolóknak az odaadó, önzetlen segítésükért a fájdalma enyhítésében. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 25. 310111699
Megrendüléssel értesítjük kollégáit, tanítványait és mindenkit, aki szerette és tisztelte, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ Farkas Éva a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára 75 éves korában, 2017. augusztus 8-án, csendesen elhunyt. Koncert keretében szeretnénk közösen emlékezni rá 2018. nyarán. Részvétnyilvánítás, információ: Farkas Sándor farkas.violine@me.com, Elgersburger str. 29. Berlin 14193
2017. Augusztus 25. 310111754
"Csak az hal meg, akit elfelejtenek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kolléganőnk HORVÁTH JÓZSEFNÉ Farkas Éva 2017. augusztus 8-án eltávozott közülünk. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Szigetvári Zeneiskola nyugdíjas tanárai
2017. Augusztus 25. 310111789
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. MÁRTON FERENCNÉ Mecseki Ida 78 évesen váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2017. augusztus 30-án 11 órakor lesz a vajszlói római katolikus temetőben. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310111423
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRÉTH KÁROLYNÉ életének 72. évében elhunyt. Búcsúztatása 2017. augusztus 30-án, 14 órakor lesz a siklósi temető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310110783
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett lányom, hitvesem, édesanyánk, anyósom, nagymamánk, testvérem és kedves rokonunk, ZEKE GYULÁNÉ Kovács Klára türelemmel viselt hosszan tartó súlyos betegségben 67 éves korában hazatért mennyei atyjához. Hamvasztás utáni temetése 2017. augusztus 29-én, kedden 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagyterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310110788
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósom, BALASKÓ JÁNOSNÉ Marika néni 93 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 1-jén 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310110791
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, testvérünk, FORCHE GÉZÁNÉ Kincses Borbála 73 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 29-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 25. 310110797
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, MISZLAI JÓZSEF a Honvéd kórház nyugdíjasa 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. augusztus 31-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető kistermében. Kérjük, csak egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló felesége, gyermeke, unokái
2017. Augusztus 25. 310110179
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, rokonunk, HEGEDŰS JÁNOS volt köztisztasági dolgozó 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 31-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 24. 310111574
„Szeretet és jóság voltál, a családért éltél-haltál. Nagyon fáj a szívünk érted, őrizzük drága emléked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS IMRÉNÉ Horváth Mária baksai lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 28-án 15 órakor a baksai temetőben lesz. Előtte 14.15 órakor gyászmise a templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 24. 310111378
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZENTES LÁZÁR szentlőrinci, volt sombereki lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 29-én 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 24. 310111475
Fájdalommal tudatjuk, hogy RESZLI JÁNOSNÉ Pécsi Irén szigetvári volt mozsgói lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 25-én 10 órakor lesz a mozsgói temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak akik szerettünket utolsó útján elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 24. 310110966
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy PÁLFALVI ZSOLT 73 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 29-én, a 14.30 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Augusztus 24. 310110029
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapám, testvérem, apósom és kedves rokonunk, FERENCZI LÁSZLÓ DEZSŐ hosszú szenvedés után 72 éves korában fáradt szíve megpihent. Temetése 2017. augusztus 28-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Egyben hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik részvétükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Augusztus 23. 310111235
„Megállt egy szív, mely még élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy már hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HERCZOG JÁNOS bólyi (volt nagybudméri) lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 15 órakor lesz a bólyi római katolikus temetőben. Lelki üdvéért a temetés után mondatunk misét 18 órakor a bólyi katolikus templomban. Megértésükben bízva, kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
2017. Augusztus 23. 310111269
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BARÁTH LÁSZLÓ bólyi lakos 62 éves korában türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 17 órakor lesz a bólyi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 23. 310111271
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR JÁNOSNÉ Kiss Irma botykapeterdi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 14.30 órakor lesz a botykapeterdi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 23. 310110027
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk, nagymamánk, LABANCZ ENDRÉNÉ életének 89. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 29-én 13.30 órakor lesz a romonyai temetőben. Előtte gyászmise. Szerettei
2017. Augusztus 23. 310110178
Szomorú szívvel, megrendülve tudatom, hogy szeretett férjem BAJNA LÁSZLÓ 81 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 28-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Kérem egy szál virággal búcsúzzanak. A koszorúk értékét beteg gyermekek javára kihelyezett adománygyűjtő dobozba szíveskedjenek tenni. Gyászoló felesége
2017. Augusztus 22. 310111057
Fájdalommal tudatjuk, hogy DAJKA ZSOLT POTE volt dolgozója 50 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 24-én, 14.30 órakor lesz a gyódi ravatalozóban. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 22. 310111112
Megtört szívvel tudatjuk, hogy GRÁCZ ROLAND szederkényi lakos 24 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2017. augusztus 23-án 15.30 órakor a nyomjai templomban kezdődő gyászmise után lesz a szederkényi temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 22. 310110963
Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett testvérem KAMU MARGIT rádfalvai születésű, életének 65. évében 2017. augusztus 11-én váratlanul elhunyt. Szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló testvére és annak családja
2017. Augusztus 22. 310111022
Összetört szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk KOVÁCSNÉ AMREIN ERIKA 42 éves korában súlyos betegségével vívott hősies küzdelmét soha fel nem adva örökre elaludt. Temetése 2017. augusztus 26-án 13.30 órakor lesz a romonyai temetőben. Utána gyászmise. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 22. 310110724
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy GÁJER LAJOS volt PÉTÁV dolgozó életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése 2017. augusztus 28-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 22. 310109814
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BORBÁS JÓZSEF volt II. sz. üzemi vájár 71 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 28-án 15 órakor lesz a kővágótöttösi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 22. 310109596
„Elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Mély fájdalommal értesítjük rokonainkat, ismerőseinket, hogy WÁHL KÁROLY ANTAL a Pécsi Kesztyűgyár technológia oszt. vez. 2017. augusztus 2-án 81 éves korában elhunyt. 2017. augusztus 21-én szűk családi körben eltemettük. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 21. 310110864
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik GERA ANTALNÉ hásságyi lakos temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 21. 310110772
Összetört szívvel mondunk köszönetet azoknak, akik felejthetetlen halottunk BODAI ÉVA temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Fájó szívű édesanyja, leánya és unokája
2017. Augusztus 21. 310110723
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÁNDOR JÓZSEF 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 23-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 21. 310110396
Fájdalommal tudatom rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel, hogy szeretett férjem, VIGH TIBOR 92 éves korában hosszan tartó türelemmel viselt betegség után átadta lelkét a Teremtőnek. Temetése 2017. augusztus 23-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászolja felesége, gyermekei, unokái
2017. Augusztus 21. 310110293
Fájdalommal tudatjuk, hogy FISCHER FRIGYES életének 80. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz az ófalui temetőben. Temetés után lesz a gyászmise. Kérjük, hogy 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
2017. Augusztus 21. 310109817
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk, KONDOR JÁNOSNÉ volt BÉV dolgozó életének 82. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 21. 310109818
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSISZÁR SÁNDOR volt lapáncsai lakos 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Augusztus 21. 310109718
Amavit, laboravit, requiescit. Szeretett, dolgozott, megpihent. A Pécsi Leőwey Klára Gimnázium közössége megrendülve tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy DR. NAGY GYULÁNÉ PATAY KLÁRA Klári néni iskolánk nyugalmazott tanára, igazgatóhelyettese áldozatos, gazdag életének 91. évében elhunyt. Klári nénitől 2017. augusztus 25-én, 14 órakor a pécsi köztemető kápolnájában veszünk végső búcsút. A Pécsi Leőwey Klára gimnázium jelenlegi és volt kollégái, diákjai
2017. Augusztus 21. 310109587
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk ENGLERT ANTALNÉ életének 84. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 25-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 21. 310109593
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagymamánk és anyósunk SCHALLER ANTALNÉ Guszmann Angyalka életének 84. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 12.30 órakor lesz a vasasi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 18. 310110545
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VITÉZ MÁRTA BÉLA ipacsfai lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 21-én 13 órakor lesz az ipacsfai temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 18. 310110558
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS SÁNDOR volt uránbányász dolgozó, szentlőrinci lakos, hosszú szenvedés után 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója augusztus 22-én 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 18. 310110258
"Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KRIZSÁN JÓZSEF gépészmérnök volt rektorhelyettes, mezőtúri (ócsárdi) lakos, 2017. augusztus 11-én, súlyos betegségben, 65 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2017. augusztus 19-én, 11 órakor a Mezőtúri Katolikus Templomban egy szál virággal búcsúzunk. Szerető, gyászoló családja
2017. Augusztus 18. 310110298
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, NOVOTNI LAJOSNÉ Vidákovics Teréz életének 85. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 23-án a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 18. 310110168
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, gyermekünk, testvérem, SZŰCS MÁRIA szerető szíve 55 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2017. augusztus 23-án 12.30 órakor a pécsi köztemető kápolnájában kezdődő gyászmisét követően kísérjük. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 18. 310109816
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF 70 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 23-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló testvére
2017. Augusztus 18. 310108897
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédim ÖZV. MOLNÁR GYÖRGYNÉ volt Sipos Lászlóné született Fehérváry Piroska életének 93. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 18. 310108664
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODA MIHÁLYNÉ cuni lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 22-én 15 órakor a cuni temetőben lesz. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 17. 310110285
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk HUSCH HENRIKNÉ Scholl Magdolna 85 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2017. augusztus 19-én, 15 órakor lesz a mekényesi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 17. 310110330
"Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már szabad lélek vagyok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, testvérem, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósom és rokonunk, a Leőwey Klára Gimnázium volt tanára, NÉMETH GYULÁNÉ Rózsi néni 84 éves korában eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 22-én, kedden 12 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójától indulva. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Augusztus 17. 310110336
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PELIKÁN NÁNDOR csányoszrói lakos 58 éves korában csendben megpihent. Temetése 2017. augusztus 22-én 10 órakor lesz a csányoszrói temetőben. Szerető családja
2017. Augusztus 17. 310110163
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEF Csicseri 55 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 23-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Augusztus 17. 310110205
„Nem múlnak ők el kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek ők itt maradnak bennünk csöndesen még." SOMOGYI SÁNDOR volt meszesi lakos halálának 10. évfordulójára fájdalommal emlékezünk. Szerettei
2017. Augusztus 16. 310110151
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ISTVÁN kozármislenyi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 18-án, pénteken a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után a kozármislenyi temetőben lesz. Búcsúznak tőle gyermekei, vője, menye, unokái, dédunokája
2017. Augusztus 16. 310110159
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk DR. KONRÁD GYÖRGY 78 éves korában eltávozott közülünk. Utolsó útjára 2017. augusztus 17-én 13 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 16. 310109985
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy GRÓB MÁRTON vokányi, volt peterdi lakos, 96 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 19-én, a 13.30 órakor kezdődő szentmise után lesz a vokányi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik szerettünk halála miatti szomorúságunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Augusztus 16. 310109995
Megrendülten tudatjuk, hogy lányom, szeretett feleségem, édesanyánk KRÉCSO ISTVÁNNÉ Denich Ágnes elhunyt. Temetése 2017. augusztus 18-án, 12 órakor lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 16. 310109584
"Szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." TÉRMEG JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Gyászoló felesége, lánya, fia, unokái és dédunokái
2017. Augusztus 16. 310109003
"A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll." (A. Schweitzer) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. NAGY GYULÁNÉ Patay Klára ny.gimn. tanárt 2017. augusztus 25-én, 14 órakor búcsúztatjuk a pécsi köztemető kápolnájában. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Megemlékező istentiszteletre 2017. augusztus 27-én, 9 órakor kerül sor a pécsi evangélikus templomban. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310109810
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HEGEDÜS GYÖRGY szentlászlói lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 17-én a 10 órai gyászmise után 11 órakor lesz a szentlászlói temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310109740
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GERNER LAJOSNÉ Perlaki Anna 2017. augusztus 10-én, 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. augusztus 18-án 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310109581
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAJOR LÁSZLÓNÉ Martin Éva volt pécsi lakos 61 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 17-én 16 órakor lesz a bólyi római katolikus temetőben. Gyászmise a szertartás után a templomban. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310109515
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál..." Szabó Balázs Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, KOVÁCS FERENC Pécs, Pázmány P. u.-i lakos életének 91. évében 2017. augusztus 18-án 15.30 órakor kísérjük Babarcon. Gyászmise keretében 15 órakor a római katolikus templomban búcsúzunk tőle. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310109354
Fájó szívvel tudatom, hogy KOVÁCS JÁNOS (Cines) szentlőrinci lakos 80 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Végső búcsúztatása 2017. augusztus 17-én 15 órakor kezdődik a szentlőrinci temetőben. Köszönöm mindazoknak, akik megjelennek a búcsúztatáson. Gyászoló felesége
2017. Augusztus 15. 310109126
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. GULYÁS ISTVÁN a balatonfüredi Volán volt dolgozója, volt komlói, majd balatonfüredi lakos 56 éves korában Pécsett elhunyt. Temetése 2017. augusztus 21-én, 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szülei
2017. Augusztus 15. 310108910
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSIRKE LÁSZLÓ 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 18-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310108912
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KESZTHELYI ANTALNÉ Séta Teréz a Malomvölgyi Otthon lakója 90 éves korában hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Ezúton szeretnénk megköszönni a II. emelet ápolóinak sokévi munkájukat. Temetése szűk családi körben történik. Lánya és családja
2017. Augusztus 15. 310108683
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAJTMAN JÓZSEF kádár pécsi lakos 90. életévében elhunyt. Utolsó útjára 2017. augusztus 18-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310108563
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám, anyósunk, szeretett rokonunk, CSIMA GYÖRGYNÉ Marika 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 17-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Augusztus 15. 310108094
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSELLE LÁSZLÓNÉ Hilgert Elza volt borjádi lakos 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 18-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 15. 310108100
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÁBRAHÁM JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben a pécsi köztemetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 15. 311899846
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRÖHNUNG ANDRÁSNÉ Eilingsfeld Anna 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 18-án, 13.00 órakor kezdődő gyászmise után lesz a geresdi temetőben. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászol család
2017. Augusztus 14. 310109509
„Mikor lelkem roskadozva vittem Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FELMÉRAI LÁSZLÓ komlói lakos életének 79. évében türelemmel viselt sok szenvedés után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása a komlói temetőben augusztus 17-én 13 órakor lesz. Autóbusz indul 12.20 órakor az Eszperantó térről Szilváson keresztül a Zrínyi téren is megáll. Szerettei
2017. Augusztus 14. 310109541
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZABB ISTVÁN (volt postás Pista bácsi) 74 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 22-én, 13.30 órakor lesz a nagykozári temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 14. 310109550
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy FULCZ ISTVÁNNÉ 83 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. augusztus 18-án a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 14. 310109488
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRÉLING FERENC (fodrász) 84 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára augusztus 17-én 14.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető ravatalozójából. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Augusztus 14. 310108887
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk BORBÉLY GYULA 72 éves korában, két héttel szeretett felesége után, örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 17-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
2017. Augusztus 12. 310109469
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk SCHILLING ANDRÁSNÉ hosszan tartó betegség után, 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 17-én, a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz az újpetrei temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 12. 310109293
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉKEFI KÁROLYNÉ Lauber Diána életének 87. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 18-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310109335
Köszönetet mondunk barátainknak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik részt vettek DR. BENYOVSZKY IMRÉNÉ temetésén. Külön köszönet Gál Péter atyának és paptársainak, hogy a szentmisét felemelő ünnepélyességgel tartották meg, valamint a Székesegyházi (Palestrina) Kórusnak az önzetlen szolgálatért. Egyúttal hálánkat fejezzük ki a Pacsirta utcai Dialízis Központ és a II. sz. Belgyógyászati Klinika Diabetológiai Osztály minden dolgozójának a kitartó kezelésekért és a szeretetteljes ápolásért. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310109426
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik GÁSPÁR ATTILA MIKLÓS végső búcsúztatásán részt vettek, részvétüket nyilvánították. Köszönet a jóbarátoknak, volt iskolatársaknak, tanároknak, a Pécsi Metro áruház vezetőinek és volt munkatársaknak. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310109459
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VÖNÖCZKYNÉ ROHLING ÁGNES a volt Anikó utcai Általános Iskola, a Szent Mór Iskolaközpont és a pécsi Szent Margit Általános Iskola szeretett tanárnője elhunyt. Balatonrendesen, 2017. augusztus 26-án 11 órakor kísérjük utolsó útjára. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310109475
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR SÁNDORNÉ Hegedűs Aranka olaszi lakos 82 éves korában örökre megpihent. Temetése 2017. augusztus 14-én 16 órakor lesz az olaszi temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 11. 310109203
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk DUNAI JÓZSEFNÉ Keszler Ilona a Baranya Bisztró volt dolgozója 93 éves korában elhunyt. Drága halottunk szentmisével egybekötött búcsúztatása 2017. augusztus 16-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310109268
Összetört szívvel tudatjuk, hogy KREMNICZKI JÁNOSNÉ Böröcz Mária váratlanul 54 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 16-án 13.30 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. Szerető férje, fia, unokája
2017. Augusztus 11. 310108680
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk TAKÁCS ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310108561
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KAIZER JÁNOSNÉ 81 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 16-án 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Augusztus 11. 310108562
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett lányom, drága édesanyám, nagymamám, BODAI ÉVA 65 éves korában súlyos betegségben, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. augusztus 16-án 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 10. 310109256
„Nekünk itt hagyod a fényt, meleg szíved aranyát, szeretünk ez ad reményt, őrizzük szemed mosolyát." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, papánk, apósom, családtagunk, LEMPEL JÁNOS szigetvári lakos, volt cipőgyári dolgozó 76 éves korában itt hagyott bennünket. Búcsúztatója 2017. augusztus 12-én 11 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. Megköszönjük mindenkinek, aki szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 10. 310109160
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMEN JÓZSEF villanyszerelő a POTE nyugdíjasa 71 éves korában elhunyt. Augusztus 7-én szűk családi körben eltemettük. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A gyászoló család
2017. Augusztus 10. 310108964
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel emlékezünk CSUZI IMRE halálának 1. évfordulóján. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 10. 310108554
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, testvérem és rokonunk VISZT TIBORNÉ Kustra Erzsébet életének 82. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 15-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmise után 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 10. 310108557
Fájó szívvel tudatjuk, hogy WÉBER FRIGYES 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 14-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Augusztus 10. 310108266
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, fiam, testvérem KÁLAZI LÁSZLÓ 46 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 14-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 09. 310108827
Hálás szívvel mondunk köszönetet a közeli és távoli rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, volt kollégáknak, osztálytársaknak, vadásztársaknak és mindazoknak, akik HOCK GERGELY temetésén megjelentek, sírját virágokkal borították. Külön köszönet a fekedi kórusnak, vadászkürtösöknek a megható búcsúztatásért. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 09. 310108273
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARTOS ANDRÁSNÉ Forró Ilona nagypeterdi lakos 66 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 11-én 10 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 08. 310108725
Mérhetetlen fájdalommal tudatjuk, hogy BODROG JÓZSEF /Mecseki Erdőgazdaság nyugdíjasa/ Kaposvár, Csokonai utcai, volt terecsenyi lakos 77 évesen gyógyíthatatlan betegségekben elhunyt. Temetése augusztus 9-én szerdán 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik együttéreznek velünk és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 08. 310108660
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH TIBOR Tibuca királyegyházai volt sumonyi lakos a Szinkrón Kft. volt dolgozója életének 61. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 9-én 15 órakor a királyegyházai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
2017. Augusztus 08. 310108551
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VUSICS JÓZSEF mozsgói lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 10-én 10 órakor lesz a mozsgói temetőben. Előtte 9.15 órakor gyászmise Mozsgón. A gyászoló család
2017. Augusztus 08. 310108243
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CHALUPA RÓBERT 86 éves korában rövid betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 11-én 13 órakor lesz a komlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni!
2017. Augusztus 07. 310108521
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, apósunk ÉNOK JÓZSEF 77 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 10-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászolják felesége, gyermekei, unokái, testvérei
2017. Augusztus 07. 310108499
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TORZSÁS JÁNOSNÉ szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk és dédimamánk 93 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2017. augusztus 8-án 10 órakor kísérjük a nagypeterdi temetőben. Egyben hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik részvétükkel gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Augusztus 07. 310108399
„Búcsú nélkül távoztál, Bánatunkban itt hagytál. Küzdöttél, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS ISTVÁNNÉ fekedi lakos, életének 63. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 10-én a 16.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a fekedi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Augusztus 07. 310108041
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SIMON LAJOS életének 63. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 11-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 05. 310108498
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. LENGVÁRI ISTVÁNNÉ Szelier Mária Márta 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 9-én 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 04. 310108335
"Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, Az nem tudja, mi az igazi fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY TAMÁS pécsi lakos, 51 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Drága halottunk hamvait 2017. augusztus 9-én, 11 órakor, édesanyja mellé helyezzük örök nyugalomra a Lyceum Altemplomában. A gyászoló család
2017. Augusztus 04. 310108375
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett anyósom, nagymamánk, dédink MISLYENÁCZ ILLÉSNÉ olaszi lakos 85 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. augusztus 7-én, a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz az olaszi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 04. 310108373
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FLINK JÓZSEFNÉ Gám Karolina 2017. július 28-án, életének 84. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2017. augusztus 7-én a 9 órakor kezdődő gyászmise után veszünk búcsút a fazekasbodai temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 04. 310108129
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, volt kollégáknak, ismerősöknek, akik VAS JÓZSEFNÉ Fehér Katalint utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot hoztak és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Augusztus 04. 310108184
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS IMRE (Csillés) egerági lakos 61 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 7-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászolja felesége, lánya és családja édesanyja, nővére és családja
2017. Augusztus 04. 310107963
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívünk fel-feldobog érted, örökké szeretünk és nem felejtünk téged." A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, keresztapánk és kedves rokonunk, SZEKERES LÁSZLÓ a Sopiana Gépgyár majd a Hauni volt dolgozója 68 éves korában rövid betegség után váratlanul örökre elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 9-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 04. 310107960
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, testvérünk, apósunk SZŰCS LAJOS ZOLTÁN 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 9-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 04. 310107770
2017. Augusztus 04. 310107479
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk KISS ÁRPÁD MÁV nyugdíjas 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 9-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető oldaltermében. A gyászoló család
2017. Augusztus 03. 310108060
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, rendőrségnek, akik drága halottunk VARGA LÁSZLÓ ny. rendőr őrnagy búcsúztatásán megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Varga család
2017. Augusztus 03. 310108081
"Csak az évek múlnak, feledni nem lehet, hogy fiatalon tört ketté az életed. Temető csendje ad neked nyugalmat szívünkbe a bánat örökre megmarad." SZABÓ TIBOR halálának 4. évfordulóján fájó szívvel emlékezik és soha nem fog feledni szerető két gyermeked: Szandra és Dávid, akiknek szívébe örökre ott maradsz. Soha nem feled fájó szívű édesanyád, testvéred és családja, és aki nagyon szeretett keresztfiad Tibi, és minden rokonod.
2017. Augusztus 03. 310107945
"Szerettél még éltél, szeretünk míg élünk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIRÁLY KÁROLYNÉ Illés Mária Pécs, Komlói úti lakos, 88 éves korában szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2017. augusztus 7-én, 12.30 órakor a pécsi köztemető nagy dísztermében lesz. Ezúton megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
2017. Augusztus 03. 310107957
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy SIMON KÁROLY a TÁMASZ Alapítvány ápoló otthonának volt lakója hosszan tartó betegség után életének 76. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 7-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. TÁMASZ Alapítvány dolgozói
2017. Augusztus 03. 310107663
2017. Augusztus 03. 310107710
2017. Augusztus 03. 310106608
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜLÖP LÁSZLÓNÉ Jutka a volt Király utcai papírbolt boltvezetője 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 8-án 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 02. 310107735
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, üknagymamánk, anyósunk, VIRASZTÓ JÁNOSNÉ Merle Erzsébet életének 93. évében csendesen megpihent. Temetése 2017. augusztus 7-én 15 órakor a harkányi temető ravatalozójából lesz. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 02. 310107606
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SCHMIDTNÉ NEMES MÁRIA gyógypedagógus súlyos betegség következtében elhunyt. Utolsó útjára Godisán kísérjük el augusztus 2-án (ma) 17 órakor. A temetési szertartás előtt gyászmise lesz 16 órakor a godisai templomban. Gyászoló szerettei és barátai
2017. Augusztus 02. 310107539
2017. Augusztus 02. 310107308
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ERDŐSI JÓZSEFNÉ Pölöskei Mária baksai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 4-én 11.30 órakor a baksai temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Augusztus 02. 310106862
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZSIGMOND volt urán dolgozó halálának 20. évfordulóján. Családja
2017. Augusztus 02. 310106724
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa TÖMÖR SÁNDOR 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 8-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló felesége, fia és családja
2017. Augusztus 02. 310106382
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa KASS LÁSZLÓ 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 4-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló felesége és gyermekei
2017. Augusztus 01. 310107627
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérünk PÉCSI SÁNDORNÉ Pordan Marika 79 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Augusztus 01. 310107508
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP JÁNOSNÉ Tóth Aranka sásdi, volt vargai lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án, a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz a sásdi új temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 01. 310107302
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH LÁSZLÓ szabadszentkirályi lakos 75 éves korában Isten akaratát elfogadva, családja körében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója augusztus 4-én a 14.15 órakor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a szabadszentkirályi temetőben. A gyászoló család
2017. Augusztus 01. 310107466
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DONÁTH ERNŐ gépészmérnök, a Pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola volt műhelyfőnöke, tanára hosszan tartó, súlyos betegségben, életének 87. évében, július 19-én elhunyt. Szűk családi körben búcsúztunk tőle. Gyászolja felesége és családja, fia, lánya, unokái, dédunokái
2017. Augusztus 01. 310107610
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a művészeti műhelyünk alkotóközösségének tagjai és a közönségünk által nagyon szeretett művészeti titkárunk, MUSCHBERGER ÁGNES 2017. július 15-én tragikus hirtelenséggel meghalt. Ágit a Pécsi Harmadik Színház saját halottjának tekinti. Utolsó útjára 2017. augusztus 3-án 14 órakor kísérjük a pécsi köztemető központi ravatalozójából. Pécsi Harmadik Színház
2017. Augusztus 01. 310106721
„Letéptem ezt a hangaszálat és már jól tudom, a földön többé sosem látlak és várlak mégis tudhatod." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapám CZEGLÉDI ISTVÁN a rendőrség nyugdíjasa 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2017. augusztus 4-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
2017. Augusztus 01. 310106375
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánkat TOBAK MÁRIÁT szűk családi körben a pécsi köztemetőben utolsó útjára elkísértük. Gyászoló család
2017. Július 31. 310107314
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PERINTFALVI JÓZSEFNÉ Németh Mária szigetvári lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án 11 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyászoló család
2017. Július 31. 310107322
„Tiéd a csend, a nyugalom miénk a könny és a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet de a sors életünkben mindent összetépett." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MILETICS JÓZSEF volt ércbányász dolgozó 2017. július 18-án életének 62. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2017. augusztus 3-án 13.30 órakor kísérjük el a pécsi köztemetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
2017. Július 31. 310106980
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR ATTILA MIKLÓS dekoratőr, grafikus 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 4-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 31. 310106585
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISZELY ATTILA 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 4-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 31. 310106591
„Hosszú volt az út, mely véget ért, beteg testem örök pihenőre tért." Fájó szívvel tudatjuk, hogy nénikénk ÖZV. KULCSÁR BÉLÁNÉ Balogh Rozália vargai, kővágótöttösi majd pécsi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 3-án 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágótöttösi temetőben. Gyászoló rokonság
2017. Július 31. 310106605
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk BORBÉLY GYULÁNÉ Martin Terézia életének 74. évében csendben örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 7-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
2017. Július 29. 310106824
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy művészeti műhelyünk alkotóközösségének tagja és a közönségünk által nagyon szeretett művészeti titkárunk, MUSCHBERGER ÁGNES 2017. július 15-én tragikus hirtelenséggel meghalt. Ágit a Pécsi Harmadik Színház saját halottjának tekinti. Utolsó útjára 2017. augusztus 3-án 14 órakor kísérjük a pécsi köztemető központi ravatalozójából.
2017. Július 28. 310107215
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BENCS SÁNDORNÉ Gyenis Erzsébet helesfai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése július 29-én 11 órakor lesz a helesfai temetőben. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107058
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BENKED TIBOR búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107059
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett hozzátartozónkat, WINKLER GYÖRGYNÉ Kreutz Margitot utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107063
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük megpihen." Fájdalommal tudatjuk, hogy SCHÄFFER FERENCNÉ Krix Mária mohácsi lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 12 órakor lesz a mohácsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107083
Szomorúan szólnak a harangok, egy szegény édesanyai szív többé már nem dobog. Számunkra sosem leszel halott. Szívünkben örökké élni fogsz, mint az égen a csillagok." A sors akaratát nehezen elfogadva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, testvérem, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamám, és kedves rokonunk, VAS JÓZSEFNÉ Fehér Katalin szerető szíve életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2017. augusztus 1-jén 10 órakor lesz az ózdfalusi ravatalozónál. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107085
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. HUBERT BÉLA zengővárkonyi lakos 76 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án, szerdán 15 órakor lesz a zengővárkonyi református temetőben. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107114
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZIGLI PÉTERNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 28. 310107136
„Bús temető csendes susogása, Oda megyünk hozzád, az maradt csak hátra. Jóságos szíved pihen a föld alatt, Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LANG JÁNOS szentlászlói (volt szulimáni) lakos 87 éves korában visszadta lelkét Teremtőjének. Temetése július 31-én a 10 órai gyászmisét követően lesz a szentlászlói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
2017. Július 28. 310106979
Fájdalommal tudatjuk, hogy BRUNN PÉTERNÉ Schlapp Veronika 90 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 1-jén, kedden 13 órakor lesz az erdősmecskei temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
2017. Július 28. 310106851
„Számunkra Te sosem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk REMMERT FERENC 74 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 15 órakor lesz a siklósi temető ravatalozójából. A gyászoló család
2017. Július 28. 310106853
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédink LÁSZLÓ GÉZÁNÉ Zwick Mária volt Rippl Rónai utcai lakos, életének 85. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án, 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 28. 310106730
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, kollegáknak, ismerősöknek, akik drága halottunk BALOGH REZSŐ búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 28. 310106584
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, kolléga MÁRFI LÁSZLÓ 71 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 28. 310106589
„Beteg teste megpihent már, de lelke még velünk jár, mert nem hal meg kit eltemetnek, örökké él kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk KELEMEN ANDRÁSNÉ Lukács Ilona életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2017. augusztus 4-én 15 órakor lesz a nagy bicsérdi temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Július 28. 310106595
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, anyósunk KÖBLI JÓZSEFNÉ Müller Ilona a Pécsi sörgyár nyugdíjasa 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. augusztus 1-jén 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Július 28. 310106597
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓ nyugalmazott rendőr őrnagy 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 1-jén 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Július 28. 310105469
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk HORVÁTH NÁNDORNÉ Szabó Ibolya 69 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 31-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 28. 310105480
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk BLUM JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család
2017. Július 27. 310106802
"Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája te vagy, oh Isten, mindörökké!" Zsolt.k. 73.r. 26.v. Mélységes fájdalommal, szomorúsággal emlékezem szeretett fiamra GÁL LÁSZLÓRA akit 10 éve szólított magához az Úr, de lélekben együtt vagyunk. Gyászoló édesanyád
2017. Július 27. 310106711
„Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Bíztunk az életben hittünk a gyógyulásban, de legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél." CZEBEI JÁNOS halálának 1 éves évfordulóján emlékezünk. Szerető feleséged, fiaid, menyeid, unokáid, húgod és családja
2017. Július 27. 310106726
„Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” Fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH LAJOSNÉ Hideg Erzsébet molványi lakos 48 éves korában hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése július 29-én, szombaton 11 órakor lesz a molványi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Július 27. 310106358
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LÁZÁR ZOLTÁNNÉ Papp Ilona 90 éves korában július 12-én elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük. Gyászoló szerettei
2017. Július 27. 310106362
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk DR. PFEIFER DÁNIELNÉ Pálmai Éva 74 éves korában hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Szórás előtti búcsúztatása 2017. augusztus 1-jén 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük mindenki 1 szál virággal búcsúzzon. A gyászoló család
2017. Július 27. 310106368
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk TAKARÓ REZSŐNÉ életének 90. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 31-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 27. 310106141
Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy MUSCHBERGER ÁGNES tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 3-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 26. 310106691
"Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája te vagy, oh Isten, mindörökké!" Zsolt.k. 73.r. 26.v. Mélységes fájdalommal, szomorúsággal emlékezem szeretett fiamra GÁL LAJOSRA akit 10 éve szólított magához az Úr, de lélekben együtt vagyunk. Gyászoló édesanyád
2017. Július 26. 310106716
„Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." Fájdalommal tudatjuk, hogy MARETICS PÁL szigetvári lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése július 28-án 14 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Megköszönjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Július 26. 310106587
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet. Csöndes vizekhez vezetett engem." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VILLÁNYI ISTVÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 28-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét kővetően 14 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. Szerető családja
2017. Július 26. 310106601
„Mint vadra a vadász lesben áll, úgy rabolt el tőlünk a halál." „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem, sógorunk és keresztapánk HOCK GERGELY volt MATÁV dolgozó életének 67. évében elhunyt. 2017. július 28-án, pénteken veszünk tőle búcsút Fekeden. Temetése a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz. Gyászoló szerettei
2017. Július 26. 310106354
Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk DR. BENYOVSZKY IMRÉNÉ Timár E. Monika életének 87. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2017. július 31-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 25. 310106139
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTHNÉ KÁLMÁN BORBÁLA BM. Élelmiszer Ker. Vállalat volt boltvezetője 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 27-én 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 25. 310105623
Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy BERTA LÁSZLÓNÉ Jutka meszesi lakos 2017. július 16-án fáradt szíve megpihent. Temetése 2017. július 28-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 25. 310104812
"Oly szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni, valakit várni, aki nem jön többé soha. Feledni valakit lehetetlen csoda, mert akit szeretünk, nem feledünk soha." KŐRÖSI GYULÁNÉ halálának 5. évfordulóján emlékezik Férje és családja
2017. Július 24. 310106137
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOS volt kökényi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 27-én 14 órakor lesz a kökényi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 24. 310105467
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk MAZAGA TIBOR eü. gázmester 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. július 26-án 15 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Július 24. 310105476
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédink BLUM JÓZSEFNÉ életének 93. évében elhunyt. Temetése 2017. július 27-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 24. 310105301
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk NÉMET TIBOR (volt kesztyűs) pécsi lakos 61 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 28-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 24. 310104254
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, ismerősöknek, akik HORVÁTH JÁNOSNÉ Pozsonyi Ilona búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 24. 310103956
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk TISZPERGER JÓZSEF 58 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 21. 310105472
2017. Július 21. 310106025
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, rokonunk, SZIGLI PÉTERNÉ Aulich Magdolna szederkényi lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 15.30 órakor a nyomjai templomban tartandó gyászmise után lesz a szederkényi temetőben. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló szerettei
2017. Július 21. 310105900
Mélyen megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, testvér, após POTT IMRE okl. erdőmérnök a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott igazgatója 2017. július 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a 2017. július 25-én 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
2017. Július 21. 310105666
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZTANKOVICS NÁNDORNÉ pécsszabolcsi lakos, 63 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 26-án (szerdán) 10.30 órakor a pécsi köztemető Zsolnay szóró kútnál történik. Virágok elhelyezésére nincs lehetőség. A részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Július 21. 310105699
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÁCS FERENCNÉ könyvelő sásdi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 21. 310105484
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk SZIKLAI JÁNOSNÉ Marika életének 71. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 26-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
2017. Július 21. 310105486
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk ID. KISS LÁSZLÓ a Mecseki szénbányák volt szállítógépésze 81 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. július 25-én 13.30 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló felesége, fia
2017. Július 21. 310105318
"Nélküled már semmi nem olyan, mint régen, Fájó könnycsepp lettél mindnyájunk szívében, Idézzük szavaid, tetteid, emléked, Szerettünk-szeretünk, nem feledünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk RÉTI IMRE halálának 2. évfordulóján. Szerettei
2017. Július 21. 310105143
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LÁSZLÓ a Pécsi ÁPER Laktanya Műszaki Alakulat törzszászlósa 79 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 27-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 21. 310104253
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk LEMPEL JÓZSEF búcsúztatásán részt vettek. A gyászoló család
2017. Július 20. 310105808
„Sírod előtt talán te is látod körülötted szerető családod. Eljöttünk tisztelni téged, szívünkben hordjuk örökre emléked." LABRICZ FERENC halálának 3. évfordulójára emlékezik Szerető családod
2017. Július 20. 310105829
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODOR FERENC volt kővágószőlősi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése július 21-én 14.30 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 20. 310105470
Összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKED TIBOR váratlanul 75 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Július 20. 310105529
Mélyen megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, testvér, após POTT IMRE okl. erdőmérnök a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott igazgatója 2017. július 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a 2017. július 25-én 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
2017. Július 20. 310105532
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RUFF ANDRÁSNÉ Bodog Mária 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 19. 310105461
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JILLING MÁRIA nyugalmazott tanár (volt mohácsi lakos) életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 21-én, 15.00 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik vagy gyertyát gyújtanak Marika emlékére. A gyászoló család (Távirati cím: 7100 Szekszárd, Tartsay ltp. 11. 3./8.)
2017. Július 19. 310104884
„Elcsitult a szív mely értünk dobogott, megpihent a kéz mely értünk dolgozott." Váczi Mihály Megrendülten tudatjuk, hogy drága szerettünk BALOGH REZSŐ BÉV volt üzemigazgató rövid szenvedés után 89 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2017. július 21-én 13 órakor a pécsi köztemető díszterméből lesz. Gyászoló szerettei
2017. Július 19. 310104775
"Itt hagytad azokat, akiket szerettél. Itt hagytad mindazt, amiért küzdöttél. Szívedben nem volt más, csak szeretet, szorgalom, és munka volt az egész életed. Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ránk nevetnél. Szívünkben helyed nem pótolja semmi, őrizzük emléked, nem fogunk feledni." BECKNÉ SCHMIDT EMMA tanárnő halálának 4 éves évfordulóján szomorú szívvel adózunk emlékének. Édesapja, családja, rokonok, kollegák és diákjai
2017. Július 18. 310105355
Fájó szívvel tudatjuk, hogy WINKLER GYÖRGYNÉ Kreutz Margit fazekasbodai lakos, fáradt szíve 77 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 20-án 14.30 órakor lesz a fazekasbodai temetőben. Kérünk mindenkit, hogy egy szál virággal búcsúzzanak el szeretett halottunktól. A gyászoló család
2017. Július 18. 310105297
„Die Mutter ist das größte glück auf erden, drum sollst Du nie ein Mutterherz vergessen." Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk KOHN JÓZSEFNÉ Hargitai Éva 70 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára kérésének megfelelően szűk családi körben kísérjük. Gyászoló szerettei
2017. Július 18. 310105139
„Az idő múlik a fájdalom marad. De szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Fájdalommal emlékezünk ERŐS JENŐNÉ Fekete Klára halálának 1. évfordulóján. Szeretteid
2017. Július 18. 310105091
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VAJDA ISTVÁN (HA3MY) 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 25-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Kérjük, csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
2017. Július 18. 310104414
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, drága halottunk DRAKSLER OTTÓ életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése 2017. július 21-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Külön köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
2017. Július 18. 310104249
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink BOTOS JÓZSEFNÉ Bakonyi Mária volt erdősmecskei lakos életének 86. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 24-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 18. 310104250
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, nővérem, nagymamánk HORVÁTH JÁNOSNÉ Pozsonyi Ilona 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 21-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 18. 310103952
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagyapánk, dédapánk, kedves rokonunk, SIMONYI DÉNES nyugdíjas Posta főfelügyelő életének 98. évében elhunyt. Kívánságára szűk családi körben elbúcsúztattuk. A gyászoló család
2017. Július 18. 310101772
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. FUTÓ LÁSZLÓ PÁL festőművész 96 éves korában csendesen elhunyt. 2017. július 21-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Július 17. 310105068
Fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk GIDÁNÉ ORSÓS ERZSÉBET elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 20-án 14 órakor lesz a pécsudvardi hamvasztó ravatalozójában. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
2017. Július 17. 310105077
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy férjem, édesapánk NAGY ISTVÁN 52 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója július 20-án 15 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
2017. Július 17. 310105086
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk PATYI KÁROLY 66 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. július 21-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 17. 310104869
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ULRICH FERENCNÉ hidasi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 18-án, kedden, 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Gyászoló fia
2017. Július 17. 310104669
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS LÁSZLÓNÉ Antal Mária szigetvári lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 19-én 11 órakor lesz a szigetvári kanizsai úti temetőben. A gyászoló család
2017. Július 17. 310104245
Megtört szívvel tudatjuk, hogy KISZELY SZABOLCSNÉ Berényi Erzsébet 79 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 20-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 17. 310104247
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk LEMPEL JÓZSEF 66 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. július 20-án a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 17. 310103940
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívünk fel-feldobog érted, örökké szeretünk és nem felejtünk téged." Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk VARGA JÁNOS 82 éves korában súlyos betegségben rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. július 21-én 14.30 órakor a pécsi köztemető nagy díszterméből lesz. A gyászoló család
2017. Július 17. 310103947
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VESELY FERENC a Mecseki Szénbányák volt dolgozója pécsi lakos 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 20-án 12.30 órakor lesz a pécsbányai temetőben. A gyászoló család
2017. Július 15. 310104671
„Köszönjük, hogy a miénk volt, és az is marad." Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám SÜLE FERENCNÉ életének 83. évében elhunyt. Méltósággal viselte szenvedését a végsőkig, gyógyíthatatlan betegségében. Nagy szeretettel és tisztelettel búcsúztunk tőle kérésére szűk körben. Mindazoknak köszönet, akik tisztelettel, szeretettel emlékeznek rá.
2017. Július 14. 310104872
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, ENGLÄNDER JÁNOSNÉ Ratting Anna liptódi lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 15-én, 9 órakor lesz a liptódi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104876
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SUMONI JÁNOS csányoszrói lakos életének 76. esztendejében elhunyt. Temetése 2017. július 17-én délelőtt 9.30 órakor lesz a csányoszrói temetőben. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104933
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamám és kedves rokonunk PATCAI JÁNOSNÉ Dobor Katalin 80 éves korában elhunyt. Temetése július 19-én 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104934
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk HAMAR ENDRÉNÉ Vajda Mária 2017. július 8-án váratlanul eltávozott közülünk. Utolsó útjára 2017. július 17-én 14 órakor kísérjük a szigetvári kanizsai úti temetőben. „Megnyugodni... szeretetben üdvözülni." Ady Endre A család kéri a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104940
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KULCSÁR GYULÁNÉ Szente Margit nagydobszai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 14-én 13 órakor lesz a nagydobszai temetőben. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104685
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa SZABÓ GYULA a KSH volt dolgozója 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 20-án a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái
2017. Július 14. 310104735
Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett férjem KAMARÁS KÁROLY OSZKÁR nyugalmazott MÁV főtanácsos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 17-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló felesége
2017. Július 14. 310104667
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KALAPÁTI LAJOS uránbánya IV. üzem volt vájára 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 20-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Július 14. 310104464
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KORONTOS JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Július 14. 310103969
"Kereslek, de nem vagy már sehol, mégis itt vagy mindig valahol. Talán egy napsugárban, talán a holdfényben, vagy csillag lettél az égen?" Fájdalommal emlékezünk TÓTH LÁSZLÓNÉ halálának 3. évfordulóján. Gyászoló szerettei
2017. Július 14. 310102889
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk GÁJER LAJOSNÉ Erzsi volt kesztyűgyári dolgozó 64 éves korában türelemmel viselt hosszas betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 19-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 13. 310104579
Szomorú szívvel, megrendülten tudatjuk, hogy drága szerettünk BÓDOG FERENCNÉ Bor Magdolna szabadszentkirályi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 17-én 11 órakor lesz a szabadszentkirályi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 13. 310104584
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk NAGY BÉLA 83 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 13. 310104646
"...Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HLATKY ENDRE mérnök 2017. június 27.-én elhunyt. Temetése a 2017. július 17-én 13 órakor kezdődő gyászszertartást követően lesz a pécsi köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett családtagunkat utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Július 13. 310103937
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARANYAI RUDOLF életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 18-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Július 13. 310103938
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. STRENGER JÁNOS 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 18-án 11.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Július 13. 310103939
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk MÁTRAI JÁNOSNÉ volt tésenyi lakos életének 90. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 18-án a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 13. 310103477
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk BOGNÁR LAJOS okleveles gépészmérnök, volt dohánygyári és MÉV dolgozó 77 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 18-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 12. 310104172
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. NAGY GYULÁNÉ Patay Klára a Leőwey Klára Gimnázium nyugdíjas tanára gazdag életének 91. évében 2017. július 8-án elhunyt. Búcsúztatásának időpontjáról később értesítjük a megemlékezni kívánókat. A gyászoló család
2017. Július 12. 310104241
Fájdalommal tudatjuk, hogy RÉGER VILMOSNÉ Reszler Mária 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 13-án, csütörtökön 11 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
2017. Július 12. 310104242
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama PLISZ KÁROLYNÉ Papp Anna Mária akinek már az örök világosság fényeskedik eltávozott körünkből. Temetése július 14-én, pénteken 12.30 órakor a pécsi köztemető kápolnájából lesz. Köszönjük mindazoknak, akik fájdalmunkban személyesen is osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Július 12. 310103945
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÁRVAI FERENC 71 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 17-én 13.30 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
2017. Július 12. 310103822
FALUKÖZI LÁZÁR halálának 3. évfordulójára „Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha, kit lelkünkkel látunk, sosem megy el." Szerettei
2017. Július 12. 310102891
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik ODROBINA ISTVÁN temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 11. 310104004
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” Fájó szívvel emlékezünk RÁCZ JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
2017. Július 11. 310104140
2017. Július 11. 310103942
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS TIBOR volt uránbányász, szobafestő 60 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 14-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
2017. Július 11. 310103784
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. BÖRÖCZ LÁSZLÓ 84. évében, június 19-én csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 14-én 13 órakor lesz a komlói temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
2017. Július 11. 310103467
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAB LÁSZLÓNÉ Marika 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 14-én 12.30 órakor lesz a pellérdi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 11. 310103469
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁRDA LŐRINC ZOLTÁN szederkényi volt himesházai lakos 59 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 18-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
2017. Július 11. 310103321
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BRUNNER KÁLMÁN (autóbuszvezető) teklafalui lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 13-án 11 órakor lesz a teklafalui temetőben. A gyászoló család
2017. Július 10. 310103315
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAISZTROVICS JÓZSEF MÁV volt dolgozója 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 12-én 11 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Július 10. 310103247
"Maroknyi fény, tengernyi bánat és mélységes csend maradt utánad. Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, szememből a könny naponta kicsordul. Örök mosolyod még most is látom, hogy belépj az ajtón, még most is várom. Idézem szavaid, tetteid, emléked, örökké szeretlek, s nem feledlek Téged." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem felejthetetlen, jó fiamra NAGY CSABA volt nagycsányi lakosra, születésnapján. Édesanyja
2017. Július 10. 310103168
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk MELÁTH LAJOSNÉ temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 10. 310102721
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRIVÁN ANDRÁS 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 12-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 10. 310102777
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk GÁJER LAJOS 78 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2017. július 14-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 07. 310103654
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam és hozzátartozónk VALENTAI IMRE CSABA 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. július 11-én kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Július 07. 310103524
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZITA PÁLNÉ Farkas Irén pécsi, volt drávafoki lakos 66 éves korában elhunyt. Temetése július 8-án 10 órakor lesz a drávafoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
2017. Július 07. 310103525
„Az idő múlik, a fájdalom marad. De szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Fájdalommal emlékezünk HORVÁTH LAJOS halálának 3. évfordulóján. Szerettei
2017. Július 07. 310103591
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MUCK FERENC 2017. június 23-án hosszan tartó betegség után 80 éves korában örökre megpihent. Kérésére szűk családi körben temettük el a mohácsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
2017. Július 07. 310103466
Hálás szívvel mondunk köszönetet rokonoknak, barátoknak, volt kollégáknak, ismerősöknek, akik DÓCZI ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 07. 310103472
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik PÁLFI IMRÉNÉT utolsó útjára elkísérték sírjára virágot vittek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
2017. Július 07. 310102886
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HAISSINGER ISTVÁN 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 12-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük koszorút ne hozzanak. A gyászoló család
2017. Július 07. 310102772
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk MAJOR GYULÁNÉ Ruppert Julianna 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 12-én 13.30 órakor lesz a Pécs-somogyi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 07. 310102778
2017. Július 07. 310102540
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk és kedves rokonunk MARKÓ LÁSZLÓNÉ 69 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 12-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 07. 310101770
„Nem az a fájdalom melytől könnyes lesz a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán csendesen." Fájdalommal emlékezünk KORDIK LÁSZLÓRA aki 5 éve hunyt el. Szerettei
2017. Július 06. 310103370
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÖLLEI GYÖRGYNÉ Hesz Katalin 92 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. július 7-én a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a siklósi temető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 06. 310102871
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk ODROBINA ISTVÁN 83 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 11-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 06. 310102883
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk BUKOVICS IMRÉNÉ Filep Vilma 81 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. Gyászoló szerettei
2017. Július 06. 310102746
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és kedves rokonunk KOPA CSABA 46 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2017. július 10-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 06. 310102656
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk, dédikém, testvérem és kedves rokonunk HORVÁTH ANTAL kirakatrendező 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 11-én 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
2017. Július 06. 310102459
2017. Július 05. 310103165
„Küzdöttél de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik. Számunkra te sosem leszel halott, emléked örökké él, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédim MELÁTH LAJOSNÉ Nagy Etel rövid szenvedés után 2017. július 1-jén 79 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 7-én pénteken a 13 órai gyászmise után lesz a görcsönyi temetőben. A gyászoló család
2017. Július 05. 310103206
„Csupa jóság volt a szíve, csupa-csupa szeretet, örömét is abban lelte, ha velünk jót tehetett. Áldott legyen a két kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott." 1-ES MINTA Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk, HUSZÁR ISTVÁNNÉ Erzsi néni, nyugdíjas tanár 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 10-én lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
2017. Július 05. 310103139
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAGYAROS JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló szerettei
2017. Július 04. 310102979
„Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg csak álmodni mentél." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem HORNSCHWÄGER ÁDÁMNÉ Priol Márta az Ádám háztartási bolt tulajdonosa váratlanul elhunyt. Temetése 2017. július 6-án a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a siklósi temető kápolnájából. Gyászoló szerettei
2017. Július 04. 310102983
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám ÖZV. PAP SÁNDORNÉ Kusz Irén volt konzervgyári dolgozó Szigetvár, Széchényi utca 65. szám alatti lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése július 6-án 15 órakor lesz a szigetvári kanizsai temetőben. Gyászoló fia
2017. Július 04. 310102729
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Összetört szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk VARGA GYULÁNÉ Piroska újhegyi lakos 74 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. július 6-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 04. 310102582
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk TOKOVICS ISTVÁNNÉ Fekete Piroska szigetvári lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 6-án 11 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyászoló család
2017. Július 04. 310102539
„Elfeledni téged soha nem lehet, mert te voltál a jóság és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AUBERT ÁDÁMNÉ Karl Anna türelemmel viselt súlyos betegségben 71. életévében elhunyt. Temetése július 7-én 14 órakor lesz a mohácsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
2017. Július 04. 310101534
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORONTOS JÁNOSNÉ Szilágyi Gizella 78 éves korában eltávozott közülünk. Temetése 2017. július 7-én 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
2017. Július 04. 310101391
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk FEJES JÁNOS 63 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 10-én 12.30 órakor lesz a vasasi temetőben. Egyben megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2017. Július 04. 310101392
„Egy anya volt csak, az te voltál egy életet nekünk áldoztál egy szív mely veled sírba száll most emléked örökké legyen áldott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk PAP ANTALNÉ volt kovácshidai lakos, hortobágyi kitelepített életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. július 7-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
2017. Július 03. 310102715
2017. Július 03. 310102579
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TISZAI ANDRÁSNÉ Magyar Violetta szigetvári lakos 59 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 5-én 11 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyászoló család
2017. Július 03. 310102543
Fájdalommal tudatjuk, hogy RÉMES GYULA 59 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 5-én 10 órakor a diósviszlói református temetőben lesz. A gyászoló család
2017. Július 03. 310101388
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám KOTRINÉ SZEGEDY CECÍLIA ANNA életének 78. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 7-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
2017. Július 03. 310100677
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAUDON KÁROLYNÉ Egervári Piroska 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 7-én, 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagydísztermében. A gyászoló család
2017. Július 01. 310102432
2017. Július 01. 310102055
"Az idő múlik, a fájdalom marad, de a szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Fájdalommal emlékezünk BORHEGYI ZOLTÁNRA Szerető szüleid
2017. Július 01. 310101427
"Oly szomorú egyedül lenni, Titeket hiába várni, mert nem jöttök többé haza. De ha egyszer én is rátérnék erre az útra, Gyertek elém, fogjátok meg a kezem, Öleljetek át és megint együtt leszünk újra." Fájó szívvel emlékezem drága jó fiam KRIZBAI BALÁZS halálának 20. évfordulójára, drága jó édesapám KISS NÁNDOR halálának 17. évfodulójára, és drága jó édesanyám KISS NÁNDORNÉ halálának 7. évfordulójára. Édesanyád, lányotok
2017. Június 30. 310102535
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MAYER FERENCNÉ mohácsi lakost utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
2017. Június 30. 310102265
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk VAGYON ISTVÁNNÉ Bátai Magdolna 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 3-án hétfőn 17 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Gyászoló szerettei
2017. Június 30. 310102156
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖTTLINGER LAJOS a Pécsi Sörgyár volt kereskedelmi igazgatója 78 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2017. július 5-én 14 órakor a pécsi köztemető nagy díszterméből lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2017. Június 29. 310102243
Fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS ISTVÁN 70 éves korában elhunyt. Temetése 2017. június 30-án, pénteken 14.30 órakor lesz a köblényi temetőben. A gyászoló család
2017. Június 29. 310102070
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR GYULA pécsváradi lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 3-án, 15 órakor lesz a pécsváradi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
2017. Június 29. 310100793
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISS ZOLTÁNNÉ Ujpál Éva ócsárdi lakos 57 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése július 3-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz az ócsárdi temetőben. A gyászoló család
2017. Június 29. 310100680
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁGYI SÁNDORNÉ Végh Jolán a Cipőnagyker volt dolgozója 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. július 3-án, 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család

Legolvasottabb

1
Levideózták az ilyenkor már ritka, Pécset is elmosó cellát
2
Előzés miatt történt a verekedés
3
Ítéletidő csapott le a Pécs City Karneválra
4
Száz felett szállt bele az autóba a motoros, egy nő meghalt
5
Videót készítettek a gilvánfai srácok
interjú
M. B. (Pécsi Újság.hu)
Hoppál Péter: lesz fizetés a városi cégeknél
bajnok / 2 órája
Kovács Róbert megvédte címét Európa leghosszabb terepfutó versenyén
Új pályacsúccsal teljesítette az extrém távot.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AUTH ÁDÁM volt újpetrei majd pécsi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én, hétfőn a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, ILLÉS LAJOSNÉ 61 éves korában hősiesen viselt hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a vajszlói temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk KOVÁCS ZOLTÁN volt szörényi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy LABODA JÓZSEFNÉ volt Uzonyi Ferencné életének 88. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 27-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy szeretett párom, drága édesanyánk, nagymamánk NÉMETH ISTVÁNNÉ Ambrus Mária életének 83. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. szeptember 27-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KALMÁR JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, elváltál azoktól, akiket szerettél, gyenge, fáradt karod nem tud már dolgozni beteg, fájó szíved nem tud már dobogni. Istennek országa legyen a te hazád, nyugodjál békében drága férjem édesapánk és nagypapánk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOVAS JÓZSEF hegyszentmártoni lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én 15 órakor a Hegyszentmárton egerszegi temetőben lesz. Előtte 14 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÜZI ÁRPÁDNÉ Engert Emma 74 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 26-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérem, KUBICSEK GYULÁNÉ 69 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 12.30 órakor gyászmisét követően lesz a pécsi köztemető új ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GEHRING BÁLINT mohácsi lakos hosszan tartó türelemmel viselt szenvedés után 87 éves korában vissza adta nemes lelkét Teremtőjének. Végső búcsút veszünk tőle 2017. szeptember 22-én 12 órakor a mohácsi római katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FEHÉR LÁSZLÓNÉ agrármérnök vasasi lakos, 69 éves korában, csendesen elhunyt. Szűk családi körben kísértük utolsó útjára. Gyászoló szerettei
romaügy / 5 órája
Reményteli javulást és aggasztó jeleket is látni
Nógrádi László
Életüket adták / 5 órája
A hős repülősökre emlékeztek Pécsen
Zs. K.
nem fenékig tejfel / 6 órája
Szomorú ok miatt válna meg Michelin-csillagaitól a sztárséf
Megkapja a bizalmat / 6 órája
Zsebe Dávid meg akarja mutatni magát
K. Mayer András
sebességmérés / 7 órája
Ezeken a helyeken les ránk a traffipax csütörtökön
Davis-kupa / 7 órája
Belgiummal játszik a férfi teniszválogatott