eredmény

2021.06.15. 20:22

Sikeres első negyedévet tudhat maga mögött az OPUS

Címkék#OPUS Global

A világjárvány ellenére a cégcsoport a 2021-es évet sikeres tranzakciókkal kezdte meg.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett idei első negyedéves IFRS szerinti jelentésében – közölte a tőzsdei társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az idei év első negyedévének eredményességét támasztja alá, hogy a cégcsoport konszolidált EBITDA-mutatója több mint 2,8 milliárd forint, figyelembe véve a turizmus szegmens korlátozott tevékenységét, valamint azt, hogy a jelentős energetikai akvizíciók gazdálkodásának eredményei (TITÁSZ, TIGÁZ) a 2021 első negyedévében még nem kerültek bevonásra.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. az idei első negyedévet konszolidált szinten 678,561 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 265,462 milliárd forint saját tőkével zárta, míg a teljes átfogó eredménye meghaladta a 8 milliárd forintot. Az OPUS Csoport mérlegfőösszege 21 százalékkal, saját tőkéje pedig 17 százalékkal nőtt a tavaly év végi bázisadatokhoz képest, adózott eredménye pedig 5,4 milliárd forintos eredményjavulást jelent a tavalyi, hasonló időszakhoz képest – közölték.

Idén az első negyedévben a vállalatcsoport a működési bevételen belül 44,043 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amely a világméretű Covid-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai ellenére csupán 4,7 milliárd forinttal csökkent 2020 első negyedévéhez képest – tették hozzá.

Közölték, 2021 első negyedévi összes működési bevételből az ipari termelés szegmens adja a legnagyobb részarányt, 58 százalékot, a mezőgazdaság és élelmiszeripar 40 százalékot, míg a turizmus szegmens a közismert pandémiás környezetben a szigorú egészségügyi előírásoknak megfelelve, szinte egyáltalán nem fogadhatott vendégeket, így csak 2 százalékos bevételt tudott realizálni a tavalyi első negyedévben teljesített 13 százalékos részesedésével szemben.

A közlemény kitér arra, hogy a világjárvány ellenére a cégcsoport a 2021-es évet sikeres tranzakciókkal kezdte meg. Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) felvásárlását célzó ügyleti megállapodások aláírására 2021. március 30-án került sor, a megállapodás szerinti tranzakció végső zárása 2021. szeptember 30-ig várható. A TIGÁZ Földgázelosztó Zrt.-ben szerzett 49,57 százalékos részesedést pedig idén márciusban le is zárult. Mindkét tranzakció – jelentős eszközérték-növekedésen túl – várhatóan nagymértékben hozzájárul majd az OPUS Csoport eredménytermelő képességének további emelkedéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában