hagyomány

2019.07.29. 11:30

Kékben pompázott Nagynyárád a fesztiválon

A hagyományőrzés mellett könnyedebb programok is voltak, így mindenki jól szórakozott.

Mészáros Rita

A ruhák, az ingek, de még a táskák is kékben pompáztak hétvégén a XX. Országos Kékfestő Fesztiválon. A rendezvényen az ország öt kékfestő műhelye képviseltette magát, ők kínálták portékáikat, emellett két olyan márka is bemutatta a kollekcióját, ahol ezt a technikát alkalmazzák. Ez tehát tökéletes alkalom volt arra, hogy megmutassák, a kékfestés egy élő technika, ami a modern öltözködésben vagy a lakberendezésben is megállja a helyét. A speciális eljárással készült szatyrokat, edényfogókat, nadrágokat nemcsak megcsodálni lehetett, hanem megvásárolni is.

– A fesztivál nem feltétlenül csak a kékfestők szakmai programjáról szól, ennél már egy kicsit populárisabb a rendezvény – tudtuk meg Mintál Tibor polgármestertől. – Itt mindenki megtalálhatja azt a programot, ami neki tetszik.

A fesztivál szombaton egy megemlékezéssel kezdődött, Sárdi János kékfestőmesternek állítottak emléktáblát, ezután a színpadon egymást váltották a jobbnál jobb programok, felléptek a néptánc­csoportok, zenekarok, de volt divatbemutató is, este pedig sztárvendégek szórakoztatták a vendégeket. Vasárnap hasonló színes programválaszték várta a látogatókat.

 

A fesztivál tehát huszadik jubileumához érkezett, a program ötletét Zsifkovics Józsefné, a művelődési ház akkori vezetője adta.

– Mivel 1995-ben Nagynyárád bekerült egy német útikönybe, sok vendég érkezett onnan, magyarok viszont alig jöttek – mesélte Zsifkovics Józsefné. – Ezen szerettem volna változtatni. Beszéltem Sárdi Jánossal, hogy a kékfestésre fel lehetne építeni egy rendezvényt. Az ötlet neki is tetszett, így 1999-ben megtartottuk az első fesztivált. A program azóta is minden évben nagyon népszerű.

Természetesen a látogatók megismerhették a kékfestés menetét is, amely egy olyan speciális eljárás, amikor egyfajta indigós festéssel mintázzák meg az anyagokat. A technikát már régóta alkalmazzák, és az utóbbi években újra divatba jött.

– Méltó elismerése volt ennek a mesterségnek, hogy idén az UNESCO felvette a szellemi világörökség listájára – hangsúlyozta a polgármester. M. R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában