2023.06.10. 20:15
Táborokba várja a gyerekeket idén is a püspökség
Két napközis tábort is szervez a pécsi püspökség idén nyáron a térségben élő gyerekeknek.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Az Időkalandorok egy múzeumpedagógiai tábor, amelyre 7–12 éves gyerekeket várnak, és amelyet július 10. és 14. között tartanak. – Aki a pécsi püspökség egykori területén sétál, úgy érezheti magát, mintha időutazáson venne részt, hisz lépten-nyomon különböző történelmi korok emlékeibe botlik. Napközis táborunkban beszállunk az időgépbe, és minden nap más korszakba repülünk. Régészkedünk, mozaikot rakunk, középkori városkát építünk, repülőszőnyeget festünk, és felkészülünk a király fogadására! – áll a Pécsi egyházmegye programajánlójában. A táborba az előzetes tájékoztatás szerint június 18-ig lehet jelentkezni.
A másik egy 7–13 éveseknek ajánlott teremtésvédelmi tematikájú tábor, amely a „Jó nekünk itt lenni!” – otthonunk a Föld címet viseli, és amelyre azokat a felfedezőkedvű gyerekeket várják, akik szívesen kirándulnak, hancúroznak a szabadban. A tábor minden napja más-más fontos téma köré szerveződik: égitestek, víz, talaj, növények, állatok stb. A résztvevők sok időt töltenek majd a szabadban, és a kirándulásokon szerzett élményekhez, tapasztalatokhoz kapcsolódva a nap második felében sokat játszanak, alkotnak. A tábor augusztus 7-től 11-ig tart, helyszíne a Püspöki KincsTár épülete és kertje. Erre a táborra a jelentkezési határidő július 16.
Az idei nyári gyerektáborok további részleteiről a Pécsi egyházmegye weboldalán érhető el tájékoztatás az érdeklődők számára.