Egyszer mindenki megöregszik - szomorú tényt közöl olvasónk

Azt szoktam válaszolni, hogy „mint a kéményseprő, a koromhoz képest jól vagyok! Köszönöm!” A sok csicsergő gyerek, akiket nevelgettem, mind felnőtt ember lett, s én meg öreg lettem. 

A napokban történt: kb. 50 méterre voltam a buszmegállótól, amikor beállt a járat. Legalább nyolcvannal. Nagyot rohantam, sikerült is felszállni, lihegve. Két fiatal lány, fülén a zsinórral ült nyugodtan, zenét hallgatva, egy másik pötyögtetett a telefonon. Nem vártam tőlük, hogy felugorva átadják a helyüket. Tömve volt a busz, két, nálam idősebb néni ült előttem. Egyikük, akinek láthatóan a szeme is sérült volt, a botját szorongatva felugrott, és megkérdezte, rosszul vagyok -e. Át akarta a helyét adni, azt mondta, üljek le. Természetesen megköszöntem a felajánlást, de nem fogadtam el. Mondtam, hogy tudok állni, és jól vagyok. 

– Minket így neveltek – mondta a hölgy. Fogadjuk el, hogy a tanárok ma is jól nevelik a fiatalokat, de amint kilépnek az iskola kapuján, már másképpen viselkednek. A fiatalságnak a következőt üzenném: ők is lesznek majd idősek, ezt soha nem szabad elfelejteni. 

F. I.