Taroltak a pécsi programozók

2022.12.11. 21:53

A verseny mellett látványos állásbörzét is szerveztek a diákoknak

Fiatalokkal teli, nyüzsgő helyszínné változott december 10-én a Pécsi Tudományegyetem Boszorkány úti campusának épülete, ahol is megtartották a jubileumi V. Prograce programozó versenyt a PTE Műszaki és Informatikai Kar, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság közös szervezésében.

Cz. E.

Fotó: Csortos Szabolcs

A ma már országos szintű megmérettetést először 2016-ban rendezték meg, és egészen 2019-ig minden évben megtartották. A Covid miatt azonban két év kihagyás volt, de 2022-ben újra megvalósulhatott a verseny, ahol középiskolások és egyetemisták két fős csapatai mérték össze logikai és programozói tudásukat. Az eseményre az ország minden tájáról érkeztek fiatalok, Szentestől Nagykanizsáig, Budapesttől Pécsig képviseltették magukat a csapatok. 

A verseny feladatösszeállítása minden évben komoly kihívást jelent a versenybizottság számára. 2022-ben is olyan feladatot szerettek volna kitűzni, amely érdekes, játékos és egyben meglepetés a diákok számára. Végül a feladvány olyan lett, amelyre senki nem számított. Egy monokróm LCD kijelzős kézikonzol szimulációját kellett leprogramozni, azaz, olyan játékot kellett fejleszteni, amely a 80-as évek kezdetleges játékkonzolait idézte meg.  Reneszánszát élik napjainkban a számítástechnika korai időszakának eszközei és alkalmazásai. A retro játékok, csipogó hangok, kezdetleges animációk különleges hangulatot varázsoltak a helyszínre. A résztvevők a programozási tudásukon kívül kreativitásukat is bevethették a programok összeállításához. 

A verseny során nagyon sokszínű, érdekes programok születtek. A zsűri értékelte többek között az elkészített játékok műszaki hátterét, a kreativitást és a játékélményt. A dobogós megoldások között volt olyan, amely a karácsony hangulatát idézte, de volt nagyon komplex stratégiai játék is. A versenyt végül egy olyan játék nyerte, amelyben különböző játékmódok és pályák között kellett egyre nehezedő körülmények között ajándéktárgyakat gyűjteni egy főhőssel. A játék kiválóan megidézte a kiírásban szereplő játékkonzolok hangulatát, és tökéletesen megfelelt a műszaki leírásoknak is. 

A verseny győztese a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium MárMiL fantázianevet viselő csapata lett. A csapat tagjai Bagladi Milán Zsolt és Göntér Márk Dávid voltak. Felkészítő tanáraik Erdősné dr. Németh Ágnes és Kele Krisztián. A dobogó második helyét a PTE MIK Whatever1 csapata foglalhatta el, amelyet Németh Barnabás és Ruppe Dávid kettőse alkotott. A harmadik helyezett pedig az Oláh Gábor és Sári Dávid alkotta Whatever0 csapat lett, akik szintén a PTE MIK-et képviselték. A verseny helyezettjei pénzjutalomban részesültek, amelyet az egyetemi oktatókból álló zsűri gratulációjának kíséretében vehettek kézhez a fiatalok. 

A meghirdetett verseny nem csak a diákok tudásának pallérozására és megmutatására szolgált, hanem jó lehetőséget biztosított arra is, hogy betekintsenek a középiskolások az egyetemi életbe és az informatikus pálya felé orientálja a pályaválasztás előtt állókat. Mindemellett a verseny kísérőrendezvényeként egy IT témájú állásbörzére is sor került a helyszínen, ahol a Prograce támogatói mutatkozhattak be potenciális munkavállalóik előtt. A börzére közel 200 informatikus hallgató látogatott el és érdeklődött gyakornoki programokról, álláslehetőségekről. 

A Prograce verseny évek óta kiváló példája annak, hogy az egyetem, a cégek és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság közösen képes arra, hogy kiemelje a tehetséges fiatalokat és szélesebb kör számára is felkeltse az érdeklődést a műszaki és azon belül is az informatikai szakma iránt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában