Eltitkolták a szabályszegést

2023.03.23. 11:01

Fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett a műtőben, később a beteg elhunyt

Három éve egy nőgyógyászati műtétre került sor, amely során fertőtlenítő szert használtak sóoldat helyett, melynek következtében a beteg elhunyt.

Zs. J.

A kép illusztráció

Fotó: Teerasan Phutthigorn

A Szigetvári Járási Ügyészség közleménye szerint két személy a baranyai kórházban, mint műtőssegédek, míg a harmadik, mint szakorvos dolgozott. 2020 májusában nőgyógyászati laporoszkópiás műtétre került sor, melyet megelőzően a két műtőssegéd a műtő takarításához szükséges fertőtlenítő szert vitt a műtőbe. A raktárban azonban csak 5 literes kannában állt rendelkezésre a szer, ezért a két műtőssegéd a fertőtlenítő szert egy kisebb, eredetileg fiziológiás sóoldatot tartalmazó felülcimkézett üvegbe töltötte át. Ezt követően a két férfi a fertőtlenítő szert tartalmazó, eredetileg sóoldatos üveget a műtő előterébe vitte, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó asztalra helyezték, majd erről mindketten megfeledkeztek.

Másnap került sor a műtétre, amelyen a szakorvos és a műtőssegédek is jelen voltak. A műtét során szükség volt fiziológiás sóoldat használatára, amelyhez a műtőasztalra helyezett fertőtlenítő szert tartalmazó üveget használták fel. A műtétet követően észlelték a kiöntött fertőtlenítő szer sajátos állagát, amit a műtősnő jelzett is a műtőssegédeknek, illetve a műtétet végző orvosnak. Ekkor az egyik műtőssegédnek eszébe jutott, hogy a két szert felcserélték. Mindezt jelezték a műtétet végző szakorvosnak is, aki azonban ahelyett, hogy mindezt elmondta volna az osztályvezető főorvosnak, illetve reoperációt kezdeményezett volna, a cserét elhallgatta.

A nő másnapra rosszul lett, melynek következtében sebészeti beavatkozásra került sor, azonban a szakorvos ekkor sem jelezte, hogy az előző napi műtét során fertőtlenítő szert használtak a sóoldat helyett.

Az, hogy a két műtőssegéd megszegte a foglalkozási szabályokat, a sértett halálához vezetett, míg a szakorvos szándékos foglalkozási szabályszegése a sértett életét, testi épségét közvetlenül veszélynek tette ki, mellyel a túlélési esélyeit jelentősen rontotta, azonban a szabályszegése és a sértett halála közötti okozati összefüggés nem volt igazolható. A Szigetvári Járási Ügyészség a szakorvost foglakozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével, míg a két műtőssegédet halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában