Igazi tejet akart inni

2018.03.25. 15:02

Ízes sajtokat készít a liptódi házaspár

Maul Anita és Maul Antal különféle ízesítésű sajtokat készít, s kínál eladásra. Arról kérdeztük Maul Antalt, miként is kezdődött ez a történet, s egyáltalán, miként jön létre egy ízes minőségi sajt.

Forrás: Mohácsi Újság.hu

Maul Antal és felesége az első szarvasmarhát 2011-ben vásárolták. Előtte kecskesajtot készítettek, azonban a kecske télen nem ad tejet, ezért is döntöttek a tehénvásárlás mellett.

– Úgy kezdődött, hogy vettünk egy tehenet, ugyanis én személy szerint imádom az igazi tejet, s szerettem volna, ha a gyermekeink is azt fogyasztják. Amikor pedig már nem tudtunk mit kezdeni a felesleggel, arra gondoltunk, miért ne csinálhatnánk ebből sajtot?!

Így indult a sajttermelés, kiváltották az engedélyt, megteremtették a megfelelő körülményeket, s azóta ebből élnek, mint igazi őstermelők.

– Jelenleg öt magyar tarka fajtájú tehenünk van, s azért döntöttünk a fajta mellett, mert jobban alkalmazkodik, nem finnyás, így könnyebb vele a munka.

Maul Antal hozzátette: autodidakta módon kezdték el a sajtkészítést és az évek során másoktól is sokat tanultak, folyamatosan fejlesztve a tudásukat.

– Kezdetben olvasgattuk a szakkönyveket, mit hogyan kell csinálni, majd Mosonmagyaróváron, ahonnan a bio oltóanyagot rendeltük, jóban lettünk az egyik szakemberrel, aki nagyon sokat segített nekünk. Tavaly aztán eljutottam Salzburg környékére egy sajtkészítőhöz, akitől szintén sok mindent elleshettem.

A házaspár ma már profi sajtkészítő, alapvetően érlelt kemény sajtokat visznek piacra, minimum három hónaposakat, de vannak féléves sajtjaik is.

Maul Antal arról is beszámolt, hogy miként készül a tehénsajt.

– Két naponta, száz liter tejből készítjük a sajtot.

A reggeli friss tejhez hozzáadjuk az előző napit, s teszünk bele natúr oltóanyagot. Hagyjuk, hogy megalvadjon, majd apró darabokra vágjuk, kimelegítjük, így a savó kilép belőle, aztán az egész megy a prés alá. Ez a folyamat olyan három órát vesz igénybe, a prés alatt egy napot töltenek a sajtok, majd sófürdőt kapnak két napon át.

A házaspárnak egyre bővül a repertoárja, natúr, füstölt, medvehagymás, snidlinges, kapros, chilis sajtot is készítenek, és joghurtot, túrót is gyártanak.

Legelésző tehenek mellett szeret olvasgatni

Maul Antal őstermelő 1981. augusztus 11-én született Mohácson. Pécsett, a Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett. Jelenleg feleségével és két kislányával él Liptódon. Elmondása szerint a munkája a hobbija, kedvenc időtöltése az olvasás, miközben a tehenek legelnek, s a kutyái körülötte heverésznek. Ami pedig a munkát illeti, ott is jól működik a családi munkamegosztás, a feleség a feldolgozást végzi, a férj pedig az állatokkal foglalkozik, intézi az ellátásukra a takarmányt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában