sásd

2018.06.10. 12:30

Réteseket ehetnek, pálinkát ízlelhetnek

Rétesfesztivált és párlatversenyt hirdetett meg a sásdi Téka.

H.Zs.

A ház népszerű termékei az ágyaspálinkák. A vevők szerint ünnepszámba megy a pálinkával átitatott gyümölcsszeletek elfogyasztása.

Versenyt hirdetett a Sásdi Történeti Téka, amelyre egyaránt várják a magán pálinkafőzők, illetve a bérfőzetők jelentkezését is. A beérkezett párlatokat szakmai zsűri értékeli, az eredményhirdetést pedig a Sásdi Rétesfesztiválon tartják meg, június 17-én.

A pálinkaversenyre a mintákat június 8-ig várják a Sásdi Történeti Tékában, a Dózsa György utca 4.-ben. Mintánként egy színtelen, jelöletlen, minimum fél literes üvegpalackkal nevezhetnek az érdeklődők, a nevezési díj pedig hatszáz forint palackonként. A beérkezett mintákat szakértő zsűri értékeli, illetve adja ki a minősítéseket.

A bérfőzetők és magánfőzők a vonatkozó jövedéki szabályok szerint, illetve a szükséges dokumentumok bemutatása mellett nevezhetnek.

A Rétesfesztivált június 17-én 10 órától rendezik meg a Tékában. A tervezett programok sorában a résztvevők megismerkedhetnek a helyben készített desszertekkel és egyéb édességekkel a helyi intézmények, civil szervezetek, illetve a Mosolygó Rétes segítségével. A pálinkaverseny eredményhirdetését, illetve az ünnepélyes díjkiosztót 16 órától tartják, szintén a Tékában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!