Szentlőrinc

2018.10.15. 11:50

Kutat fúrnak, víztornyot is építenek a városban

Jelentős közműhálózat-bővítési program indul Baranya és Somogy megyében. A Nemzeti Fejlesztési Programiroda beruházásában zajló projektek során többek között kutakat fúrnak, az ívóvízhálózatot fejlesztik és víztornyokat építenek. Mint az uniós közbeszerzési adatokból kiderült, a kivitelező már megvan, így a közeljövőben elkezdődhetnek az építkezések.

T. V.

Rezsicsökkentést terveznek a Heves Megyei Vízmű zrt-nél.

A projektben Szentlőrincen kialakítanak egy 200 köbméteres hidroglóbuszt, a felszín feletti víztartály miatt valószínűleg lebontják a régi létesítményt. Két új kutat is fúrnak, az egyiket Keresztespuszta, a másikat Tarcsapuszta külterületnél.

Információink szerint a kutak be lesznek kötve a hálózatba, illetve egy víztisztító épületet is létrehoznak a meglévő vízmű területén belül. Mivel a vízhálózat egy része el van öregedve a projekt keretén belül kétlépcsős víztermelési technológiát építenek ki, mely garantálja a jobb minőségű ivóvizet, és biztosítja a biztonságos vízmennyiséget a lakosság számára.

Mint azt Koltai Péter polgármestertől megtudtuk, közel egymilliárd forintból valósulnak meg a fejlesztések, a támogatásnak a város vezetői kimondottan örülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!