Nem adta alább, megvalósította az álmát, igazi vezetőként dolgozik

Egy kis óvodában, Lippón kezdte pályafutását, majd Bólyon át igazán nehéz terepre, Kölkedre vezetett Hárich-Honvéd Anita útja, ahol csaknem húsz, elmondása szerint csodálatos esztendőt töltött. Ám most egy új, nem kevésbé nagy kihívást elfogadva már a Mo­hács Térségi Óvodaközpont, Bölcsőde és Családi Bölcsőde vezetőjeként dolgozik. Lapunknak nyilatkozva többek között az emberi kapcsolatok fontosságáról beszélt, arról, hogyan valósította meg gyermekkori álmát, s arról is, milyen változtatásokat tart szükségesnek a gondjaira bízott intézményekben.

– Kislányként jó néhány gyermek szeretne óvónő lenni, aztán később sokakat másfelé sodor az élet, ön viszont nem adta alább, meg is valósította az álmát.

– Lippón és Ivándárdán töltöttem a gyermekkoromat, az általános iskolát Lippón végeztem. Igazából már ekkor tudtam, hogy óvónő szeretnék lenni. Ezt a szüleim, akiknek nagyon sokat köszönhetek, a kezdetektől támogatták, s végig segítettek a célom elérésében.

– Akkor még működött Pécsett az óvónőképző szakközépiskola, ahova járt. Nem volt szokatlan egy kis faluból egy nagyvárosba csöppenni?

– De igen, s egyáltalán nem vettem könnyen az akadályokat. Minden téren inkább a középmezőnybe tartoztam. Aztán amikor elvégeztem az iskolát, rögtön be is dobtak a mély vízbe. Júniusban érettségiztem, augusztusban már a lippói óvodában dolgoztam. Nem volt könnyű, de nagyon tetszett.

– Két és fél év után váltott.

– Elköltöztem Lippóról, férjhez mentem és megszületett a kislányom. 1995-ben keresett meg a bólyi óvoda vezetője, Mészáros Katalin, és felajánlott egy hároméves, szerződéses állást. A három évből öt lett, amiért hálás vagyok a bólyiaknak. Mérföldkő volt ez az időszak a szakmai fejlődésemben.

– Mi döntött a távozás mellett?

– Magánéleti problémák miatt a kislányommal Mohácsra költöztünk. Rövid kitérők után a kölkedi óvodába kerültem. Szerettem volna egy kis óvodában vezető lenni, így 2003-ban be is iratkoztam a közoktatás vezetői képzőre. Két év múlva megkaptam a diplomámat, majd óvodavezetőként dolgoztam tovább Kölkeden. A kolléganőim annyira elfogadták a módszereimet, hogy maximálisan ki tudtam teljesedni és ez által az óvodát is egyre magasabb szintre sikerült emelni. Közhely, de ez a valóság is, hogy nem a munkahelyemnek, hanem a második otthonomnak tekintettem az óvodát. Az óvoda dolgozói és a szülők is teljes bizalmat szavaztak nekem, így nem volt olyan célom, amit ne tudtam volna megvalósítani.

– Végül 18 évet töltött Kölkeden.

– Nagyon büszke vagyok a kölkedi gyerekekre, a szülőkre és a kollégákra is. Köszönöm nekik, hogy el tudtam indulni azon az úton, ami most oda vezetett, hogy a jelenlegi feladatot is el tudjam végezni. Sokat jelentett és jelent számomra az, amit onnan hoztam magammal. Amikor megláttam az álláshirdetést, úgy éreztem, szeretném magam kipróbálni, hogy milyen egy nagy intézményben dolgozni. Nagyon nehéz döntés volt, sokat gondolkoztam, de a szakmai kihívások, a tenni akarás motivált.

– Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy a pályázata lett a befutó?

– Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nagyon vártam az új kihívásokat, viszont nem tudtam elképzelni, hogy Kölked már nem fog hozzám tartozni. Szeptemberben kezdtem a munkát, a Rókus utcai óvoda a központ, szeretettel fogadtak, nagyon segítőkészek. Az első és legfontosabb, hogy vezetőként dolgozom és nem főnökként. Pozitív beállítottságú vagyok, nálam a pohár mindig félig tele van.

– Nyolc óvoda (Brodarics, Eötvös, Rókus, Szőlőhegy, Sátorhely, Bár, Székelyszabar, Újmohács) és a bölcsőde tartozik önhöz, milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Az első évben számomra a legfontosabb cél, hogy közösséget építsek. Fontosnak tartom, hogy az óvodákban olyan jó légkör alakuljon ki, hogy a kollégák szívesen jöjjenek dolgozni. Ha az óvó néni kiegyensúlyozott és nyugodt, az a gyerekekre is átragad. Eddig, úgy érzem, jól haladunk, elfogadtak. Sok mindent szeretnék átalakítani, megreformálni. A szülőket és az óvónőket is megkérdeztem, mit, hogyan szoktak csinálni, mi az, ami maradjon, mi az, ami változzon. Az egyik célom, hogy a rendezvényeink sokkal családiasabbak, bensőségesebbek legyenek, amelyeken a szülők is jobban ki tudnak teljesedni.