Koronavírus Baranyában

2020.05.13. 14:34

Még tart a lakossági vírusszűrés

A hónap elején kezdődött el a H-Uncover elnevezésű reprezentatív koronavírus-szűrés, amelynek célja, hogy az egész országra érvényes módon feltérképezze a koronavírus-fertőzés elterjedtségét.

T. V.

A naprakész tudományos adatok elengedhetetlenek, a szűrésen való részvétel fontosságáról dr. Sebestyén Andort, a PTE Klinikai Központjának elnökét kérdeztük.

– Megyénkben hol végzik el a szűrővizsgálatot?

– Pécsen péntekig, a Klinikai Központ Foglalkozás Egészségügyi Szolgálat ­Nyár utcai telephelyén reggel 8 órától 18 óráig végzik el a szűrővizsgálatot. Sajnos eddig a meghívóval rendelkezőknek kevesebb mint a fele vett részt a szűrésen. Nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztottak részt vegyenek a vizsgálaton, az adott személyekről ugyanis nemcsak az derül ki, hogy jelenleg van-e, hanem az is, hogy a múltban volt-e fertőzöttségük.

 

– Mit lehet ebből megtudni?

– Az eredmények alapján meghatározható, hogy a vizsgált időszakban az országban milyen mértékben állt fenn a fertőzöttség, milyenek a területi jellegzetességek, illetve a múltban történt fertőzöttség helyzetéről is releváns információkat kaphatunk. A vizsgálatok a következő hónapokban megismétlődnek, így nyomon lehet követni, hogyan változik dinamikájában a járványügyi helyzet. Ez nagyon fontos indikátora a kormány különböző intézkedései hatásának, eredményességének. De ezt csak akkor lehet megmondani, ha a meghívott állampolgárok részt vesznek a szűrésen. A kiválasztott személyek nemcsak magukért felelősek, hanem egy egész csoportért, több száz másik emberért is. Ezért szólítjuk meg a lakosokat, hogy menjenek el a szűrővizsgálatra, használják ki ezt a lehetőséget. Együtt tenni tudunk az ország egészségügyi állapotáért járvány­ügyi szempontból.

– Csak az egészségügyi intézményben vehető igénybe a szűrővizsgálat?

– Az állampolgárok kérhetik házhoz is a vizsgálatot, aki a behívott lakosok közül otthonában szeretné igénybe venni ezt, az május 14-én 16 óráig jelezheti a 30/143-9844 telefonszámon. Miután a jelzés megérkezik hozzánk, a mobil csapatunk felkeresi az érintettet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!