Idén lenne százéves a kékfestő mester, Sárdi János

Sárdi Jánost most is sokan keresik, akik látni szeretnék, hogyan készülnek a kékfestő anyagok, ő pedig szívesen mutatja be a műhelyt és az eszközöket az érkezőknek.

– Bár én régóta elkerültem a szülői háztól és nem Nagynyárádon élek, igyekszem a megkeresések alapján intézni a programjaimat és minden érdeklődőnek bemutatni a hagyományos indigós kékfestést

– mondta ifj. Sárdi János. Édesapja 1948-ban alapította a műhelyt, fia pedig a mai napig ugyanazzal a precizitással ápolja tovább a családi hagyományt. Vegyész végzettsége van, ami talán azért érdekes, mert pontosan tudja, hogy az apró változásból eredő eltéréseket hogyan kell korrigálni.

– Édesapámmal öt éve még együtt festettünk egy nagyobb tételt, ami gyakorlatilag az utolsó munkája volt, de utána is ott ült a műhelyben és figyelte, mit hogyan csinálok – mesélte Sárdi János, aki apja nyomdokaiba lépve szintén megszerezte a népi iparművész címet. Előzetes bejelentkezés alapján fogadja azokat, akik a műhelyt és az eszközöket szeretnék megtekinteni, de a nyár folyamán a mohácsi kézműves vásárokon, illetve villányi és palkonyai rendezvényeken is megjelenik.

Ottjártunkkor egyébként épp egy különleges munkafázist mutatott be lapunknak.

– Amikor először kihúzom az anyagokat a festékből, akkor az még nem kék színű, hanem a levegőn oxidálódik és rövid idő alatt válik kékké. Ez egy látványos, még a látogatók számára is ritkán látott folyamat – mondta.

Az indigót csakis Indiából szerzi be

A műhely eszközeinek zöme a nyomódúcok, a mintázógép, keményítőgép és a kalander több mint 100 évesek, ma is az eredeti állapotukban állnak a műhelyekben. Sárdi János elmondta, a legtöbb kékfestő Németországból, ő viszont Indiából szerzi be az indigót, előbbi szintetikus, utóbbi pedig természetes növénykivonat.

– Senki meg nem mondja egy kékfestő anyagról, hogy azt a szintetikus, vagy a természetes anyaggal festették-e meg, nekem azonban fontos, hogy természetes anyagot használjak. Így tanultam édesapámtól – mondta a mester.