Kultúrára költhetnek

2020.12.27. 11:30

Több különböző pályázaton értek el sikereket a bólyiak

A tánccsoportnak új fellépőruhát varratnak, lecserélik a régi nézőtéri padokat, az Emmauszról könyvet készítenek – sok egyéb mellett ezekre is futja majd a Bólyi Kulturális Egyesület által elnyert pályázati támogatásokból.

Wald Kata

Több pályázaton is sikeresen szerepelt a város kulturális életében jelentős szerepet betöltő Bólyi Kulturális Egyesület, amely az Erzsébet Vigadó munkatársaival közösen szervezi a helyi rendezvények jelentős részét, illetve a kulturális témájú pályázatok elkészítésén is közösen dolgoznak.

– A Bóly Táncegyüttes részére fellépőruhákat varratnak abból a 685 euróból, amelyet a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül a Német Szövetségi Belügyminisztérium által kiírt pályázaton nyertek – az Erzsébet Vigadó közleménye szerint.

A Magyar Falu Programban is sikert értek el: csaknem 2 millió forinthoz jutottak, amelyből kültéri rendezvényszékeket és asztalokat vásárolnak, lecserélve ezzel a nézőtéri padokat.

A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán 200 ezer forintot nyertek, amellyel művészeti csoportok működési költségeihez járulnak majd hozzá.

A Csoóri Sándor Alaptól a Bólyi Tánccsoport 1 millió forintot kapott, szakmai programjaik megvalósítására.

Az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatán pedig mintegy 1,2 millió forintnyi támogatáshoz jutott az Egyesület. Az összegből az Emmauszról készít könyvet a Bólyi Kulturális Egyesület az Erzsébet Vigadóval közösen.

Rendezvényeket rejtett az adventi naptár

Online adventi naptárat állított össze az Erzsébet Vigadó – miután idén kevés rendezvényt tudtak megtartani, a „Bólyi pillanatok” című online adventi kalendáriumban az elmúlt tíz év programjaiból szemezgettek. Minden nap egy újabb kisfilmet tekinthettek meg bólyi eseményekről, művészeti csoportokról az érdeklődők – az online kalendárium ugyanúgy működik, mint a hagyományos, december 24-ig minden nap kinyílt egy ablaka, amelyben egy-egy videófelvétel volt látható Bóly kulturális életéből. Miután az idei adventi rendezvények elmaradtak, online fotókiállítást is rendezett az Erzsébet Vigadó: bólyi rendezvényekről készült, a városban élők által beküldött fotók láthatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában