Egy életen át

2021.07.14. 09:57

Azt vallotta, hogy a játék és a mese a legfontosabb

Hatvanöt éve vehette át óvónői oklevelét Kasó Józsefné. A hölgy, akit Szigetváron csak Muci néniként ismernek, a gyermekek nevelésére tette fel az életét, boldog, eredményes évtizedeket tudhat maga mögött.

Tóth Viktória

Fotó: F. Sz.

– Mindig is óvónőnek készült?

– Határozottan igen. Ez volt a vágyam, elképzelésem, mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Óvodásokkal vagy alsós iskolásokkal. Sikeres volt a pályám, a szerencsések közé tartoztam, egész életemben azzal foglalkozhattam, amit szerettem. Azt vallottam és vallom ma is, hogy az óvodában a játék és a mese a legfontosabb. Az óvónői munka lényege, hogy játszva neveljünk.

– Óvodavezetőként nehéz volt a csapatépítés?

– Abban az időben – 1975 körül – nagyon sok képesítés nélküli óvónő volt. Nekem szerencsém volt, mert ki tudtam alakítani egy olyan társaságot, amelyben mindenki nálam kezdte a pályáját, majd ezek a kolléganők 40 év folyamatos munkaviszony után ebből az óvodából mentek nyugdíjba. Erre igazán büszke vagyok, nagyon sikeresen dolgoztunk együtt. Ők is minden erejükkel és tudásukkal a gyerekek nevelésén, fejlesztésén fáradoztak. Rengeteg bemutatófoglalkozást, konzultációt tartottunk. A szülők kérték az idegen­nyelv -oktatást is, így ezt is elkezdtük. Hat óvónő tanult nyelvet, alap-, közép-, és felsőfokú nyelvvizsgát szereztek. A gyerekek egészséges étkezésére is nagy hangsúlyt fektettünk.

– Ezt bizonyára a gyerekek és a szülők is érezték.

– Elmesélek egy példát a sok közül. Mentem a folyosón, és szaladt felém egy ötéves kisfiú. Azt mondta nekem: „Képzeld, Muci néni! Már csak egyet kell aludni, és itt lesz az óvónénink, újra velünk lesz!” Na ez egy bizonyítvány, akit az óvodása ennyire vár, ennyire szeret, az biztos nagyon jól csinálja a dolgát.

Fotó: F. Sz.

– Mi jön a vasdiploma után?

– Én úgy mentem nyugdíjba, hogy imádtam a munkámat. Az első év sírással telt, mert nagyon hiányoztak a kollégáim, óvodásaim. Egykori kolléganőimmel azóta is szoros kapcsolatot ápolunk. A rubindiplomát 70, a gránitdiplomát 75 év után adják. Akkor már nagyon idős lennék, de jó lenne ezeket is megérni.

Boldogan vet számot eddigi életével

Kasó Józsefné 1938-ban született, tősgyökeres szigetvári. A pécsi óvónőképző intézetben szerzett oklevelet, majd 1956-ban Csertőn kezdett el dolgozni. A csertői nevelőotthonban összesen öt évig dolgozott, ez elmondása szerint igen meghatározó élményeket, tapasztalatokat hozott számára. Ezután 1961-ben Szigetvárra került az I-es számú óvodába. Tizenhét évig beosztott óvónő volt, majd 1975-ben Szigetvár legújabb (melyet többnyire Radován tériként ismernek, ám új nevén Micimackó óvoda) óvodájának vezetője lett. Munkája során több díjat, kitüntetést is kapott. Mint mondta, ezek közül talán a Brunszvik Teréz-díjra a legbüszkébb. Agrármérnök férjével 61 éves házasok, két gyermekük, öt unokájuk és két dédunokájuk van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!