Tanévnyitó

2021.08.30. 20:00

Büszkék a sásdiak a felújított általános iskolájukra

Tanévnyitóra és egy projekt­záró eseményre került sor egyben hétfő délután a sásdi művelődési házban, ami színültig megtelt diákokkal, szülőkkel, rokonokkal.

Zsigmond József

Fotó: Löffler Péter

Négy évvel ezelőtt Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője megígérte, hogy segít abban, hogy a Sásdi Általános Iskola megújulhasson, egy modern, 21. századi intézményé válhasson. Az ígéret idén augusztusra realizálódott egy több mint 400 milliós pályázatnak köszönhetően.

– Egy nagyon modern, biztonságos, a 21. század követelményeinek megfelelő berendezett intézményt vehetnek birtokba szeptembertől diákjaink – mondta Kovács Lilla, az iskola igazgatója, akivel az ünnepélyes tanévnyitó előtt beszélgetünk a művelődési ház előterében.

Mint az igazgató elmondta, főként a szaktantermek újultak meg, természettudományos laborjuk lett, rajz szaktanterem, nyelvi labor került kialakításra, de megújult a tornaterem, új műfüves pályát alakítottak ki, és egységes térkövet kapott az udvar is. Ezen kívül a közművek is megújultak: víz-, gáz- és villamos hálózat korszerűsítésére is sor került.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Jusztinger János, Sásd polgármestere, Bognár László tankerületi igazgató mondtak beszédeket: többek között a beruházás fontosságáról beszéltek. A beszédek után a végzős diákok kézen fogva vezették be a terembe a kis elsősöket, akik arcán az öröm és a megilletődöttség látszott. Amint helyet foglaltak a padokban nagy tapssal köszöntötték őket. Majd műsorral folytatódott a tanévnyitó, melynek végén a diákok, szülők, tanárok együtt nézték meg a megújult iskolájukat.

Kis iskola, annál nagyobb múlttal

Nem tévedés, 1796-ot írtak, mikor felszentelték a sásdi római katolikus templomot és vele együtt az elemi népiskolában is elkezdődött az oktatás. A nádfedeles iskola pár évre rá leégett, újat építettek, amit 1880-ban egy földrengés tett használhatatlanná. Újra összefogtak, újat építettek. Az iskola jelenlegi épületegyüttese 1907-től fokozatosan épült, bővült. Jelenleg 252 gyerek jár a térségi feladatokat is ellátó intézménybe 13-14 településről. Mint megtudtuk, Dombóvárról, Komlóról is érkezik egy-egy diák. A sásdi iskolát sokan a családias légkör miatt választják, ahol a nemzetségi német nyelvoktatás, illetve emelt szintű testnevelés egy kicsi pluszt, többletet ad más iskolákhoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!