Újra rávilágít az elmúlt negyven év legendás baranyai művészeire

– A művészettörténész munkája olyan, amit szinte kivétel nélkül mindenki irigyel. Abba lehet ezt egyáltalán hagyni? 

– Hetvenévesen, hat esztendővel ezelőtt lettem nyugdíjas. Óraadó professzorként azonban még napjainkban is bejárok az egyetemre. A kutatást, az írást, az ismeretek közvetítését képtelenség abbahagyni, aztán meg új és újabb ötleteim támadnak, melyekkel foglalkoznom kell. A tanításban pedig ebben az évben jubilálok, negyvenöt éve állok a katedrán. Amíg tudom és lehet, így ténykedem ezután is. 

– Hányadik könyve ez? 

– A huszonegyedik. De munkálkodom újabb dolgozatokon, köteten, aktuálisan most éppen Szilágyi Szilárd kortárs baranyai művész monográfiáján. 

– Mi az oka, hogy gyakran készít ismeretterjesztő összeállításokat pécsi művészekről? 

– Több mint fél évszázada azért jöttem Budapestről Pécsre, mert megtetszett az itt zajló erőteljes képzőművészeti élet. És most elmondhatom, hogy ez a benyomás mindmáig fogva tart. Egyébként annak idején egyetemistaként a Zsolnay-szobor mellett, az egykori Iszlai-féle vendéglőben berendezett kis képtárba szerelmesedtem bele. Manapság sokszor idéződik fel a Pécsi Műhely neve, én viszont szívesen beszélek inkább a kevésbé elfogadott, de széles körben felismerhető Pécsi Iskoláról. Nagy és eredeti tablót állít elénk a Zsolnay-gyárral, Martyn Ferenccel, az őt követő fiatalokkal, az itt formálódó felsőoktatással és kiállítási élettel. Úgy érzem, szabad az elismertetéséért még most is megtenni ezt-azt. 

– Umbra. Mit takar a kifejezés? 

– Sokjelentésű nemzetközi szó. Fordítása: egy szín, félhomály, belülről sugárzó világosság. Sötét, árnyékos terület, melyre nem érkezik fény közvetlenül, de egyéb felületekről visszaverődéssel megvilágításba kerülhet. Jelképes értékűnek tartom a könyv címét, melynek megfelelően olyan idős és fiatal, vagy már nem élő mesterekről is írok, akik nincsenek súlyuk szerint megjelenítve napjaink kulturális életében, akikről többet lehetne beszélni. 

– Közel száz művész munkásságával foglalkozik a félezer oldalas könyv. Mi alapján történt a kiválasztás? 

– Szubjektív válogatás ez, feljegyzések sokasága, nem konzekvens művészettörténeti rendszeralkotó munka eredménye. Szemelgettem, önkényesen csoportokat alkottam az alkotókból. Döntően képzőművészekből, de akadnak köztük iparművészek és fotósok is. 

– Lesz folytatása? 

– Már el is készült, hiszen az Umbra „alapanyagának” egyharmada nem fért bele a könyvbe. A pécsi művészet kevésbé középpontban lévő alkotóit: a kísérletezőket, nagy kockáztatókat, az avantgárd szélső pályáin mozgó művészeket külön szeretném megjeleníteni. Olyan művészek is helyet kapnak majd benne, akik már a XXI. század művészei, aktív kapcsolatban a modern világ társadalmi, politikai, technikai kérdéseivel. 

– A gyermekei láthatóan magukba szívták ezt a látásmódot, hiszen a nagyobbik lánya művészettörténész, a fia író. 

– A legkisebb lányom viszont jogász. Szellemi és lelki formálódásuk során egyszerűen csak igyekeztünk mintát adni számukra ahhoz, hogy jól éljenek a kultúra ajándékaival és előre ritkán megjósolható lehetőségeivel. 

– Ha nem ír, mit csinál a nyugdíjas művészettörténész? 

– Igyekszem sokat olvasni, s néha utazunk. Most jöttünk meg éppen Pásztóról, ahol a középkori városközpont ásatásait, az üveghuta és templom felújítását néztük meg. És kezdődnek a kerti munkák, várnak a gyümölcsfáim.