Jöhet a harmadik felvonás

2022.06.23. 07:00

Dr. Horváth Zoltán régi-új kormánymegbízott bizakodóan tekint a jövőbe

Dr. Horváth Zoltán a napokban vette át kinevezési okmányát Orbán Viktor miniszterelnöktől, így immár harmadik ciklusát kezdi kormánymegbízottként a Baranya Megyei Kormányhivatal élén. Az elmúlt évek tapasztalatairól, eredményeiről és a jövőbeli tervekről kérdeztük.

Fülöp Zoltán

Fotós: AS

Fotós: AS

– Kezdjük két olyan területtel, amely nem mindennapi kihívás elé állította a kormányhivatalokat: a koronavírus-járvánnyal és a menekültválsággal. 

– A világjárvány elején a szűrések, később pedig az oltások szervezése a megyei védelmi bizottságok, illetve a kormányhivatalok feladata volt. Kollégáimmal a vírus megjelenése óta azért dolgozunk, hogy mielőbb legyőzzük a járvány okozta nehézségeket. Szerencsére ebben a munkában az első pillanattól támogattak bennünket az egészségügy szereplői, a kórházi dolgozók, a háziorvosok, de nagy segítséget kaptunk a rendőrség, a katasztrófavédelem és a honvédség munkatársaitól is. Ugyanakkor a világjárvány éppen csak engedett egy kicsit a szorításából, amikor az orosz–ukrán konfliktus újabb kihívás elé állított bennünket. Ennek is igyekszünk megfelelni. A karitatív szervezetekkel és az önkormányzatokkal együttműködve felkészültünk akár nagyobb számú ukrán menekült kezelésére, megfelelő ellátására is. Munkánk a humanitárius segítségnyújtástól a pénzügyi támogatásig terjed, mindent megteszünk azért, hogy a háború elől menekülők megfelelő segítséget kapjanak. 

– Az elmúlt időszak válságaival összefüggésben érdemes megemlítenünk a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat féken tartó kormányzati intézkedéseket, a rezsicsökkentést és az árstopot is. Mit gondol ezekről? 

– A kormány a koronavírus-járvány idején bevezetett gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a legnehezebb helyzetben lévő szektorok – pl. a vendéglátás, a turizmus – kiemelt támogatásával már bebizonyította, hogy képes jelentősen csökkenteni a válság negatív hatásait. Az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt meg kell védenünk azt, amink van, az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni. A kormány abban hisz, hogy a rezsicsökkentés és az árstop megvédi a magyar családokat attól, hogy a háború árát nekik kelljen megfizetni. 

– A miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy a kormány októberig fenntartja az élelmiszer- és a benzinárstopot, továbbá év végéig marad a hitelmoratórium és a kamatstop is. Ezekkel kapcsolatban van a kormányhivatalnak feladata? 

– A kormányhivatal sokszínűségéből adódóan szinte minden, az állammal kapcsolatos dolog, kormányzati intézkedés megjelenik valamilyen módon nálunk is. A fogyasztóvédelmi szakterület az élelmiszerárstop bevezetése óta ellenőrzi, hogy a kereskedők betartják-e a jogszabályi előírásokat. Kollégáim a hatósági árak mellett a kötelező készlettartást és a megfelelő tájékoztatást is vizsgálják. Az elmúlt hónapokban a megyében közel száz üzletben folytattak ellenőrzést. A kereskedők többsége betartja a szabályokat, összességében kedvezők a tapasztalatok, csak néhány esetben fordult elő, hogy komolyabb bírságot kellett kiszabni. 

– Térjünk rá akkor egy kicsit a jövőre is! A következő kormányzati ciklus egyik kulcsterülete a vidékfejlesztés. Ezen a téren mi várható, mivel számolhatunk? 

– Baranya agrármegye, ahol nagyon sokan gazdálkodnak, ezért számunkra különösen fontos, hogy 2027-ig háromszor annyi forrást biztosít a kormány vidékfejlesztésre, mint a korábbi években. Ez természetesen a megyei kormányhivatalokra, mint agrártámogatási hatóságokra is többlet feladatot ró, ugyanakkor örömmel teszünk ennek eleget, hiszen közös célunk a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a magyar vidék fejlesztését célzó támogatások minél hatékonyabb felhasználása. Hogy kiemelt területről van szó, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a kormány a jövőben az európai uniós támogatások mögé további nyolcvan százalékos támogatást biztosít hazai forrásból – ez pedig óriási lehetőséget jelent az agrárszereplők, a vidéken élők számára. 

– Milyen jellegű támogatásokra kell itt gondolni? 

– A különböző mezőgazdasági beruházásokon kívül idetartozik a kistelepülések infrastruktúrájának fejlesztése, átalakítása, a külterületi utak fejlesztése, az önkormányzatok kisebb szennyvízprojektjeinek megvalósítása vagy akár a helyi piacok létrehozása. Ezekből a forrásokból nemcsak a klasszikus mezőgazdasági tevékenységek támogatása történhet meg, hanem a kistelepülési közszolgáltatások fejlesztése is, azaz ezek a támogatások ahhoz járulnak hozzá, hogy a vidéken élők körülményei javulhassanak, lehetőségei bővülhessenek. 

– Jó ideje vezeti már a Baranya Megyei Kormányhivatalt. Miben lesz más a most kezdődő időszak, mint voltak az eddigiek? 

– Hálával tartozom a munkatársaimnak, mivel az eltelt nyolc évben biztos szakmai hátteret jelentettek a kormányhivatali munkámhoz. Az elmúlt időszakban sok fejlesztést hajtottunk végre, új kormány­ablakokat nyitottunk, számos épületünket felújítottuk, energiahatékonysági beruházásokat valósítottunk meg. Az egyik legnagyobb projektünk, a központi épület új szárnnyal történő bővítése részben még előttünk van ugyan, de reményeim szerint szeptemberben ezt is át fogjuk adni. Eközben folyamatosan korszerűsítettük a munkánkat segítő eszközparkot is. Minderre pedig azért volt szükség, hogy még magasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni a kormányhivatal ügyfeleit. Biztos vagyok benne, hogy továbblépési lehetőségek a jövőben is számos területen lesznek még, mint ahogy új kihívások is várnak ránk. Úgy fest, hogy a járványok és a háborúk korát éljük, amikor hosszas tervezés helyett gyakran azonnal kell reagálni. A kormányzati munka is ezen alapul, és ez a mi feladatunk is. Én úgy látom, a kormányhivatalok eddig jól vizsgáztak, és remélem, ez a jövőben – a körülöttünk lévő, gyorsan átalakuló világ ellenére – sem változik. 

Sok fáradtságot megspórolhatunk

A kormányhivatalok tevékenysége megalakulásuk óta folyamatosan változik, újabb és újabb feladatokkal bővül. A kezdetektől fogva az egyik legfontosabb cél, hogy az állammal kapcsolatos ügyeket gyorsan és egyszerűen intézhessük. Ezt segíti az idei év egyik fontos újítása is: az e-bejelentő szolgáltatás bevezetése. Ezzel a szolgáltatással a közmű­átírás és megváltozott adatok bejelentése néhány kattintással, egy online felületen is elintézhető az e-bejelento.gov.hu oldalon, vagy személyesen az ország bármelyik kormányablakánál. Nem szükséges külön-külön felkeresni a közműcégeket, szolgáltatókat, hanem – jelentős időt megtakarítva – egyetlen felületen elegendő átvezetni a változásokat az összes, az ügyféllel szerződésben álló, e-bejelentőhöz csatlakozott közműszolgáltató vonatkozásában. Mint dr. Horváth Zoltán elmondta, számos baranyai szolgáltató elérhető a felületen, és a lista bővül. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában