Dallal ébred minden nap

2022.06.22. 11:30

Szervezi a megye kóruséletét, több kart vezet, s olykor maga is dalol

Irigylésre méltó pályát járt be Kunváriné Okos Ilona, aki egész életét az ének-zene bűvöletében töltötte. S irigyelhető azért is, mert ez egy olyan hivatás, melynek jó néhány elemét nyugdíjasként is aktívan gyakorolni lehet.

Mészáros B. Endre

Fotós: KUNGAB

Elöljáróban érdemes egy rövid áttekintést adni Kunváriné Okos Ilona karnagyi munkájáról, mert mintaértékű amit eddig tett a Mátyás Király Általános Iskolából hat éve nyugdíjba vonuló tanárnő. Egész életében közkedvelt kórusokat vezetett, 1977 óta karnagy, irányított gyermekkarokat a gyárvárosi iskolában, Siklóson és a Mátyás Király Utcai Általános Iskolában, utóbbit közel harminc éven át. A felnőtteket illetően pedig Pécs-Keleten a Pákolitz Művelődési Ház Népdalkörének a karnagya másfél évtizede, tíz éve a Komlói Munkáskórussal is foglalkozik (az együttes tavaly ünnepelte 60 éves fennállását), a nyugdíjba vonulása pedig nem pihenést, hanem újabb feladatot hozott, a Siklósi Tenkes Vegyeskart vette át ekkor (a siklósi kar 70 éves lesz idén). Továbbá negyven éven át aktív énekese volt a Pécsi Kamarakórusnak. 

– Mire a legbüszkébb karnagyként? 
– Pár napja volt az iskola 300 éves jubileumi ünnepsége, ahol több volt tanítványom felidézte, amikor az ezredfordulón, augusztus 20-án a Mátyás Király Utcai Általános Iskola gyerekkórusával a hannoveri Világkiállításon a magyar pavilonban egy ökumenikus istentisztelet keretében felléptünk. Hát az nekem is az egyik legkedvesebb élményem, de azért akad még jó néhány, amit a kórusaimmal Portugáliában, a Benelux országokban, Finnországban, Németországban vagy például Párizsban éltünk meg. És most arról győzködnek, hogy csináljunk egy nosztalgiakórust a régi társaságból. Azt kell mondjam, hogy hajlok rá, de csak aktív mátyásos kolléganőimmel, Módos Anitával, Dukits Dalmával közös irányítással. 

– A szervezés az mikor kezdődött? 
– Egy időben a rendszerváltással, az újjáalakult KÓTA-ban (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége). Kezdetben elsősorban az Éneklő Ifjúság-találkozókat szerveztem a megyében, majd titkárként évtizedeken át évente öt-hat olyan programmal foglalkoztam, melyet a szövetségünk rendez. 

– Akkor kitűnő rálátása van a térség kóruséletére. Egyáltalán mekkora táborról van szó? 
– A kórusszövetségnek Baranyában több mint harminc tagja van. S legalább tíz lehet ezen túl is, például egyházi karok – mert a legtöbb templomnak saját kórusa van –, és kisebb általános, középiskolai karok. 

– Mitől ilyen jók országos összevetésben a pécsi, baranyai énekkarok? 
– Az emberi hang idővel megkopik, de szerencsére mindig akad utánpótlás, és frissülnek a nagy hírű együttesek, valamint alakulnak egészen új együttesek. Hogy csak a legfrissebbeket említsem: Vocapella néven vezet kamarakórust Novák-Szabó Lívia, a Cappella Quinqueecclesiensist Keresztes Nóra irányítja (ő egyébként mátyásista, de már a Zeneakadémián tanít), Balásy Szabolcs pedig több könnyed hangvételű együttesével igényes közönségbarát új irányt adott a kóruséneklésnek. Egészen új a Fermata, melyet Zsbán Máté, egykori mátyásos tanítványom fog össze. Szóval sok olyan fiatal van, akikben buzog a tenni akarás, így hát szerintem Pécs még évtizedeken át topon lesz az országban a kóruséneklésben. A közönséggel sincs gond, bár tudomásul kell venni, hogy az ingyenes koncertek ideje már lejárt. A fizetős, támogatós hangversenyeket sokkal jobban megbecsülik az emberek. A szülőknek pedig célszerű megjegyezni, hogy minden kórustaggyereknek a hasznára van, ha a szereplés után az Éneklő Ifjúság-találkozókon a többiek műsorát is végighallgatják. 

– Meddig lehet ezt bírni erővel? 
– Amíg az egészségem engedi, addig semmiképpen nem hagyok fel a karnagyi, szervezői teendőkkel. Persze a kert, az unokázás is csábító, és legalább ilyen fontos elfoglaltság számomra. Ugyanakkor a Nyugdíjas Ki Mit tud?-on kilencedik éve zsűrizek, a múlt hétvégén éppen Siófokon zajlott forduló. A Siklósi Tenkes Vegyeskarral pedig július 8-án a macedóniai Ohridba utazom egy nemzetközi kórusfesztiválra, és a kórussal Izlandra is van egy kedves meghívásunk. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában