Korlátozott parkolási övezet

2022.07.05. 20:00

Már a próbaidő alatt komoly aggályok merültek fel

Elvileg már a héten életbe lépett az az új rendelet, aminek következtében több pécsi városrészben is átalakult a városi parkolás, miután korlátozott várakozási övezeteket hoztak létre. Ezeket csak engedéllyel, vagy pedig csupán két órán keresztül lehet használni. Elvileg a helyieket védik, de kérdés, hogy valójában segítség lesz-e a környéken élők számára az új szabályozás. Van, ahol már most bosszankodnak.

Bóka M.

Fotós: Löffler Péter

Fotós: Löffler Péter

"A korlátozott várakozási övezetek újonnan létrejövő zónák, amelyek leginkább a forgalomcsillapított, illetve parkolózónák közvetlen környezetében lévő utcákban élő lakók parkolási helyzetét hivatott könnyíteni. Ezekben az övezetekben a nem jogosultak számára mindössze két óra időtartamra engedélyezett az ingyenes parkolás, amelynek igazolásához a KRESZ alapján előírt tárcsa használata kötelező, ez a papír-írószer boltokban könnyen beszerezhető" – szól a Biokom Nkft. honlapján az ismertető, amiből az is kiderült, hogy az itt élők és működő cégek dolgozói korlátlan ideig várakozhatnak, ami évente egy 1200 forintos bérletért váltható meg. A városban négy övezetet alakítottak ki, a történelmi belváros feletti részen két helyen, a 6-os út déli felén az Ispitaalja egy részén, valamint a 400 ágyas klinikától nyugatra fekvő utcákban. 

A lakók és a dolgozók részéről több praktikus kérdés is felmerült: miként lehet ellenőrizni, hogy valaki valóban két órát parkolt az adott övezetben, vagy ennél többet megszakításokkal. Ez fordítva is felvetődik: előfordulhat-e az, hogy adott két órás intervallum lejárta után megbírságolnak valakit, aki közben már elhagyta az adott helyszínt, csak visszatért. Akár még trükközhetnek is az óratárcsákkal, azokat folyamatosan átállítva, bizonyos időközönként. 

A rendelet pár napja már él, de úgy tudjuk, hogy ez a hónap még türelmi időszak, amikor nem bírságolnak. Ezzel együtt várhatóan a rendszer ősszel lesz éles, hiszen a nyári szabadságolások idején kevesebb autós használja ezeket területeket. Attól már korábban is tartott a városházi ellenzék, hogy a lépéssel nem oldódnak meg a helyiek problémái, miután a vállalkozások számára is engedélyezték a korlátlan parkolási lehetőséget, a klinika melletti övezetben lapunk munkatársa a helyszínen több lakóval is beszélt, akik szinte sorolták a kifogásokat. Mindegyikük azt mondta, hogy velük senki nem egyeztetett előzetesen, még a jelenlegi önkormányzati képviselőjük nevét sem tudták megmondani, csupán azt, hogy korábban a fideszes Hegyi Ákos volt a körzet képviselője, aki annak idején az önkormányzat egy másik tervezett intézkedése előtt bizony tartott lakossági fórumot. 

Arra panaszkodtak, hogy miközben azért is fizetniük kell, hogy a saját környékükön megálljanak, más majd két órát parkol ingyen, és áttekerheti az óratárcsáját. Azt is méltánytalannak tartották, hogy nekik kell az engedélyeknek utánajárniuk, ha majd hozzájuk rokon érkezik látogatóba, akkor neki is fizetnie kell, illetve nem tudni, hogy ilyen esetekben milyen eljárásra kerül sor. 

- Ez csak a pénz beszédeséről szól, mert nem adnak azért parkolóhelyet, ha kiváltjuk az engedélyt, csupán a lehetőséget, hogy talán lesz hely - mondta egyikük, aki szerint azokkal szemben sem korrekt a rendszer, akik kórházi kezelésre érkeznek, mert csúszhatnak a vizsgálataik, így meg is büntethetik őket. A problémát valóban kezelni kellene, vagyis  parkolóhelyeket létrehozni, vélekedtek. Egybehangzóan azt állították, hogy az egyetemisták - és főként a külföldiek - okozzák a gondokat a környéken. 

Azonban várhatóan a problémákat tetézi az is, hogy majd a korlátozott várakozási övezetek külső határán lesz több autó. Lapunk meg is kereste a Biokomot, a vállalat részéről azonban nem érkezett válasz, a pécsi városházán pedig nem voltak hajlandók a pécsieket érintő kérdésekre sem válaszolni.

Frissítve( 10:56)

Az alábbi választ a pécsi városháza cikkünk megjelenése után, a sajtómegkeresésünket követően másfél nappal postázta:

"Az új, korlátozott várakozási övezetben érintett autósokat a helyi média segítségével tájékoztattuk a változásokról. Ezen felül a területileg érintett önkormányzati képviselők szórólapokon is tájékoztatták a lakosságot, és hamarosan a zónákban parkoló autók szórólapos értesítése is megkezdődik.

Mivel az engedélyek értékesítését csak a rendelet hatályba lépését követően kezdhettük meg, ezért a korlátozott várakozási övezetre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése néhány hét türelmi időt követően, július 31. után kezdődik. Az első két munkanapon összesen  mintegy 100 engedélyt vásároltak meg a Biokom NKFt. ügyfélszolgálatán.  

A kétórás időkorlát a parkolóhely elhagyása nélküli, egyidejű parkolásra vonatkozik. A KRESZ előírásai szerint a várakozás megkezdésének időpontját kell a gépjármű első szélvédője mögött elhelyezett eszközön egyértelműen jelezni, és a terület elhagyása nélkül a várakozás megkezdésének időpontját megváltoztatni nem szabad.

A korlátozott várakozási övezet szabályainak betartása és betartatása a Pécsi Közterület-felügyelet és a rendőrség hatásköre.

A rendelet elsődleges célja a fizető övezet közvetlen környezetében élők parkolási helyzetének megkönnyítése. Mivel a zónák határai a legtöbb esetben a belvárostól távol esnek, ezért arra számítunk, hogy belvárosban dolgozók közül kevesebben veszik majd igénybe ezeket a parkolókat, és ezzel párhuzamosan  többen használják majd a közösségi közlekedést a városban".  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában