Haraszti István a közjóért dolgozott

2022.10.25. 20:25

Emléktáblát avatott a baráti kör a tűzoltóparancsnoknak

Emléktáblát avatott Haraszti István volt tűzoltóparancsnok tiszteletére a Zsongorkő Baráti Kör és a község önkormányzata.

Zs. K.

Fotó: Perjés Krisztina

Haraszti István tűzoltóparancsnok (1910-1993) legalább két évtizeden keresztül időt és energiát nem sajnálva fogta össze a helyi fiatalokat, akik általa tanulták meg a tűzoltás gyakorlatát, és fontosságát. Hosszú éveken keresztül nevelte, okította és versenyeztette a gyerekeket. Vezetésével több járási, illetve megyei gyakorlati versenyen vettek részt a fiatalok, egy alkalommal a lánycsapattal sikerült az országos harmadik helyezést is elérni. 

Fotó: Perjés Krisztina

– Az épület, amelyben egykor kovácsműhely, majd önkéntes tűzoltóság működött, ma pedig helytörténeti gyűjtemény, mindig is a közösséget szolgálta, Haraszti István pedig, mondhatjuk, mindig a közjóért dolgozott. Régi adósságot törlesztettünk az emléktábla állításával – mondta Varga Géza, a Zsongorkő Baráti Kör elnöke. Az avatón Sándor Tibor polgármesterrel közösen leplezték le az emléktáblát. A rendezvényen részt vett Hoppál Péter országgyűlési képviselő is. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!