Sártenger és hatalmas kátyúk

2022.11.09. 10:27

Kész az akadémia, csak éppen normális út nem vezet odáig

Miután pénteken hivatalosan is átadták az idősebb Dárdai Pálról elnevezett utánpótlás-edzőközpontot, olvasónk a város első emberétől azt tudakolta, hogy vajon érezte-e, hogy mennyire tengelytörő az oda vezető út, és meddig kell több száz embernek, gyermeknek ilyen körülmények között oda járnia?

B.M.

– Most, hogy a labdarúgó akadémia ünnepélyes átadására sor került, végre városunk polgármestere saját szemével is láthatta, illetve maga is megtapasztalhatta, milyen érzés eljutni autóval a létesítményig. Mert feltételezem, hogy autóval ment oda és érdekelne, hogy melyik utat választotta a két rossz közül? – szegezte a költői kérdést Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának a Dunántúli Napló egyik olvasója. Aki arra is kitér, hogy a hipermarket mögül induló út a hatalmas gödrök miatt szinte már járhatatlan, a vízmű felőli az irodaház sarkáig még egészen jónak mondható, utána azonban az akadémiáig egy több tíz méteres, szintén ramaty állapotban lévő földút következik.

„Kérdezem a város vezetését: meddig kell még sportolók, sportoló gyerekeiket edzésre, meccsre szállító szülők, nagyszülők százainak ilyen tengelytörő körülmények közt közlekedniük?!” – írta levelében.

A Dunántúli Napló a témával már többször is foglalkozott azt követően, hogy a nyáron lezárták az akadémiához vezető egyetlen aszfaltos utat, a Gyöngyvirág utcát a lakók kérésére. Akkor megírtuk, hogy a közelben lévő Tettye Forrásház Zrt. autói is erre jártak – pedig számukra egyáltalán nem lett volna ez fontos –, de a futárcégek, más szolgáltatók is megtalálták ezt az utat, hajnaltól estig lehetett hallani a kocsikat a szűk kis utcában. A baloldali önkormányzat azonban úgy zárta le az utat, hogy normális, Pécshez méltó szilárd burkolatú utat nem biztosított az ide érkezőknek, akik nemcsak a városban élők, hanem az ország több pontjáról jönnek és viszik a város hírét.

Cikkeink és a lakossági kifogások után némileg rendbe tették ugyan az egyik bekötőt – szórtak ki némi zúzalékot –, de a helyzet összességében nem sokat változott. A PSN Zrt. már korábban is azt közölte, hogy „a végleges közlekedési kapcsolatok akkor alakíthatóak ki, ha a döntések a területen történő további fejlesztésekről megszülettek”. Vagyis egyelőre az önkormányzat nem fogja leaszfaltozni a területet.

Három éve ezzel kampányolt a baloldal képviselő-jelöltje

Az akadémiával kapcsolatos fejlesztést még az előző, fideszes városvezetés indította el, ezért 2019-ben, a félkész építkezés alkalmat adott arra, hogy kampánytéma legyen a baloldalon.
Ágoston Andrea akkor a Párbeszéd egyik fővárosi politikusát hívta le Pécsre, hogy vele közösen az akkor épülő Dárdai akadémia létjogosultságát vonja kétségbe.

Úgy fogalmazott a kampányvideójában, hogy „nyilván nem két fillérbe kerül”, és úgy gondolja, hogy erre a fociakadémiára,”focirendezvény-központra” nem lett volna szükség Pécsen, különben sem kérdezték meg a pécsieket róla. Az alig néhány perces videóban aztán a nyomaték kedvéért újra megismételte: „Abban látom konkrétan a visszásságot, hogy egy olyan beruházásra költenek, ami nem hiszem, hogy bárkinek is hiányzott volna a városban”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!