Családi produkcióval hódít most a hazai mozikban Tom Hanks

Bár a cselekmény és a végkifejlet is sok kiszámítható elemet hordoz, a szereplők és a történet mondanivalója szerethetővé tehetik.

A címszereplőt megformáló Tom Hanks egy morc idős férfi bőrébe bújik, ami, valljuk be, nem is áll messze a kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas színész karakterétől. A film előzetese bájos amerikai családi filmet ígér, ahol a főhős jeges szíve, mint egy modernkori Ebenezer Scrooge-é, apránként megolvad. Ez tulajdonképp így is történt, nagy meglepetéseket nem okoz a film, azonban néhány kevésbé kiszámítható elem és az egyéni élettörténetek kibontakozása a kliséken túl is szerethetővé teszi a látottakat.

A végeredmény igazi családi produkciónak mondható: az ifjúkori Ottót Tom Hanks fia, Truman Hanks alakítja, producerként pedig felesége, Rita Wilson is közreműködött. A gyakorlott filmnézőknek akár a Clint Eastwood főszereplésével 2008-ban bemutatott Gran Torino is eszébe juthat, amely bár teljesen más színekkel és hangulattal, de hasonló üzenetet tolmácsol.

A cselekmény alapját azonban nem amerikai szerző ötlete adta, hanem a svéd Fredrik Backman, Egy ember, akit Ovénak hívnak regénye. Ebből már korábban svéd filmadaptáció is készült azonos címmel, amelyet néhány módosítást leszámítva követ az amerikai feldolgozás is. Ahhoz azonban, hogy szélesebb körben ismertté váljon a történet, szokás szerint most is egy Hollywoodi nagyágyúra volt szükség. A hatvanhat esztendős Tom Hanks már jócskán megválogathatja, miben vegyen részt, főleg, családtagjaival közösen – ez a történet valamiért bizonyára fontos volt számára, s a nevével már garanciát szerzett arra, hogy a korábbinál többekhez jut el.

Közel sem érthetetlen a választás, hiszen a cselekmény a néhol meseszerű elemeken túllépve több olyan kérdést és sokakat érintő társadalmi problémát felvet, amely figyelmet és teret érdemel a filmiparban. Nem kívánunk feleslegesen spoilerezni, de leghangsúlyosabban az időskori emberi méltóság kérdése merül fel, melyben a film szót emel nemcsak a bemutatott amerikai utcácska lakóinak érdekeiért, hanem minden hasonló helyzetben lévő idősért. Persze, az megint más kérdés, hogy a látottak a nyugati társadalmakat mintázzák, nem mindenben fordíthatók le más országok helyzetére, az alapgondolat azonban a körülményektől függetlenül hirdeti azt, hogy egy özvegy, gyermektelen idős ember semmivel sem értéktelenebb mint bárki más, s a társadalom és a környezete számára is értéket jelenthet, csak észre kell venni őket, s nem szabad hagyni, hogy a magányba temetkezzenek. 

A szeretet és a támogató közösség hatására a legmegkeseredettebb Ottó is kivirágozhat. Ez az üzenet pedig, még ha néhol meseszerű, hollywoodi köntösben is érkezik, mindenképp figyelmet érdemel.