2023.07.03. 17:30
Elő a kalappal, napszemüveggel és a napvédőkkel!
Beköszöntött a meleg nyár, amely azonban azt is jelenti, hogy jobban figyelnünk kell a bőrünkre, hiszen megnőtt az ultraibolya sugárzás.
Fotó: Pesti Tamás
Ez pedig rövidtávon leégést, hosszútávon pedig akár bőrrákot is okozhat. Erről a témáról beszélni minden nyáron aktuális, amellyel kapcsolatban prof. dr. Gyulai Rolland a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Bőr- Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika igazgatója nyilatkozott az Univ Tv egy korábbi anyagában.
Nagyon fontos, hogy idén is tartsuk be azt a szabályt, hogy a déli órákban húzódjunk árnyékba, azonban, ha ez nem lehetséges, akkor kalappal, ruhákkal és napvédővel óvjuk bőrünket.
A szakember elmondta, hogy minél magasabb a napvédő termék fakorszáma, annál magasabb védelmet fog biztosítani. Ez az érték az UV-B sugárzásra vonatkozik, de érdemes megnézni, hogy az adott terméknek van-e UV-A védőhatása is. Ez a jobb készítményekre fel van tüntetve, és ez minimum a fele kell legyen, mint amilyen az UV-B védőhatás.
Két alapvető napvédő létezik. Az egyik a fizikai, míg a másik a kémiai készítmények. Előbbiek azok, amelyek visszaverik a fényt, míg az utóbbi a bőrbe bejutó fényt nyelik el és tulajdonképpen hőenergiává alakítják át, és az UV-sugár nem fog olyan biológiai hatásokat kiváltani, mint amit egyébként kiváltana. Hangsúlyozta a professzor, hogy ezek között lehetnek olyanok, amelyek esetlegesen allergizálhatnak. Megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen kémiai hatásuk van vagy milyen biológiai hatást váltanak ki. Az azonban biztos, hogy védenek a rákkialakulása ellen, tehát nem csak a bőrégést okozó hatását fogják csökkenteni a Napnak, hanem a bőrdaganatok kialakulását is.
A bőrdaganatoknak két nagy csoportja van. Az első a festékes bőrdaganat, vagy más néven melanoma. Ez egy anyajegyhez hasonló elváltozás, amelyekre akkor kell leginkább figyelni, hogyha változnak, növekednek, újonnan jelennek meg, esetlegesen véreznek, viszketnek. A másik típus a nem festékes bőrdaganatok, amelyek között a leggyakoribb a laphámsejtes bőrrák, illetve a bazálsejtes bőrrák. Mindkettő bőrszínű, lassan növekvő elváltozás, amelyek a bőr felületen kisebb nagyobb csomókban, kiemelkedések formájában jelentkezik.
Bővebben a témáról az alábbi videóban hallhatnak: