Frank Stripe karácsonyra mesével lepi meg olvasóit

– Agilis szervezőként egyszer csak az ember nyakába szakad a nyugalom, az egyedüllét. Hogy lehet ezt áthidalni? 
– Tudatos rákészüléssel. Amint hatvanéves lettem, vettünk egy kis lakot Máriafürdőn, s az volt a tervem, hogy nyugdíjasként majd a Balaton mellett írom a felhalmozott gondolataimból a könyveim. Ez közel másfél évtizede történt, azóta pedig már a 25. könyvemnél tartok, igaz, többnyire pécsi otthonunkban születnek meg az írások. Ebből egyébként négy mesekönyv az unokáimnak, tucatnyi füzetecske a Balaton déli településeihez kapcsolódó történeteket tartalmaz, a többi döntően kisregény. Hozzátenném, nincs még lezárva a balatoni blokk, a tó környékének olyan varázsa van, amit szeretnék hangulatában visszaadni, ezért az északi oldal településeit is sorra veszem. 

– Miről szól a most megjelent kötet? 
– Az a címe: Megvalósult álmok. Tudni kell hozzá, hogy mindig álmodozó voltam, és nem magamnak, hanem az embereknek szerettem volna az álmaimról beszámolni. 2004-ben jelent meg az első könyvem, de igazán a nyugdíjas éveimben tudtam a legtöbb álmomat papírra vetni. Ez a legutóbbi a családom történetét mondja el 1900-tól, hogy a nehéz sorból (az írónak 12 testvére volt) sikerült kiverekedni magunkat, s dinasztiaként mit tettünk hozzá Pécs életéhez. Egyébként minden könyvem nehéz sorsú emberekről szól, akik mintát adnak arra, hogy ilyen alaphelyzetből is van egyenes út a boldogság felé. Mondhatni, csaknem minden könyvem pozitív történet, talán a Fehér szikla szerelmesei a kivétel, mely a Havihegy két sziklájának legendája Shakespeare: Rómeó és Júlia adaptációjaként. 

– Miért használ álnevet? 
– A nehéz sorsú emberek döntően átlagemberek. Róluk és nekik írok, az ő nyelvükön, ezért van az álnév is. Másrészt még nagy intézmény igazgatójaként jelentek meg az első könyveim, nem akartam, hogy ezen rágódjon a nagyközönség. Kiemelném ugyanakkor, hogy az írásaim nem lektűrök, társadalmi problémákat fogalmazok meg, és igyekszem mindig megoldást is találni. A Frank Stripe egyébként a (Or)Csík Ferenc angol fordítása, és jó ideje a borítókon nem, csak a kötetek belső felvezetésében szerepel, mert én ezt a védjegyemnek tekintem. 

– Piaci alapon megélnek ezek a művek? 
– Nem, de nem is törekedtem soha erre. Normális átlagnyugdíjam van, elvagyok belőle. Magamat akarom kiírni, és mindig arra törekszem, hogy az egyes megjelenésekből annyit adjak el, ami elég a következő kötet nyomdai költségeire. Egyébként kétszáz példányban jönnek ki elsőre a könyveim, aztán ha jól fogy, rendelek mindig újabb kétszázat. Kaphatók mindig Pécs és a Balaton-part több pontján, a régióban pedig félszáz településen voltak már könyvbemutatóim, író-olvasó találkozóim. 

– Melyik munkájára a legbüszkébb? 
– Mivel mindegyik kapcsolódik valamiképp az életemhez, egyformán kedves mind. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a legdrámaibb, legkeményebb mű a Fehér sziklák szerelmesei, melyből színpadi forgatókönyvet is írtam. 

– És a mesekönyvek? 
– Papa meséi a sorozatcím, melynek minden része önálló történet. Ebből most a negyedik következik A kis cinege karácsonya címmel. A legutóbbi például Afrikában játszódik egy kis oroszlánnal és pajtásával, a zebrával. S már nemcsak az unokák ismerik, mostanában a könyvbemutatóimon a meséket is népszerűsítem. Itt jegyzem meg, van már utódom is az írásban, a kisebbik lányomnak, dr. Dénesné dr. Orcsik Juditnak is megjelent első könyve, ő jogászként igen népszerű olvasmányos szakkönyvet írt párkapcsolati problémákról.

– Mit csinál még a könyveken túl? 
– A szervezői énem sem tud nyugdíjba vonulni. Elnöke vagyok a baranyai Népművelők Egyesületének, működtetek pécsi borklubot és van egy utazási klubunk is. Továbbá összeállt egy hatfős nyugdíjastársaság egykori intézményvezetőkből, és havonta találkozunk. Emellett egy kaposvári és egy pécsi kis unoka nagypapája vagyok, ami ugyancsak sok szabadidőt igényel.