Nagy a baj

2023.12.10. 17:22

Ketyeg a belvárosi közműbomba Pécsen!

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Hunyadi úton nemcsak a szennyvízvezetéket kell javítani, hanem egy olyan ivóvízvezetéket is, aminek elvileg még 50 évig bírnia kellett volna. A Tettye Forrásház viszont milliárdos veszteséget hozott össze Péterffy Attiláék idején, sőt a számukra hosszú távon bevételtermelő céget is kiszivattyúzták.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

Egy, elsőre viszonylag egyedi esetnek tűnő műszaki gond, a Hunyadi úton történt csőtörés sokkal súlyosabb problémahalmazra irányította rá a figyelmet. A minap ugyanis megsérült a szennyvízvezeték Szent Mór iskola előtt, miután a Tettye Forrásház közlése szerint intézmény közel négy méter mélyen összerogyott szennyvízbekötésének feltárása közben kritikus állapotban találták a fölötte lévő utcai ivóvíz gerincvezetéket. 

Bár az öntöttvas vezetékek várható élettartama általánosan 100 esztendő, ez az 1973-ban kiépült cső szinte szétmállott a földben, ezért a legkritikusabb szakaszon ezt is kénytelenek kicserélni. A Tettye Forrásház szerint „az utca további szakaszain is problémás lehet a hálózat, amelynek cseréjét a források rendelkezésre állásától függően a víziközmű-szolgáltató 2024-ben tervezi megvalósítani".  

A cég azonban úszik a veszteségben, gyakorlatilag az önkormányzat tartja lélegeztetőgépen – vélhetően – csak a 2024-es választásig, és addig megpróbál gyorssegélyeket adni a vállalatnak. 

Azért, hogy legalább legyen vízszolgáltatás, azonban beszédes, hogy a cég vezérének már akkor is adnak több milliós prémiumot a baloldalaik, ha {csak" 1,2 milliárdos vesztéseget termel idén a vállalat és a vízszolgáltatási engedélyét nem vonják be. Ezért nyáron rövid távú célként, tehát erre az évre vonatkozólag találták ki azt a baloldaliak városházán,  hogy 1,1 milliárdért megveszi a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a Tettye tulajdonát, a Tettye Vízház Kft.-t. A Tettye Vízház Kft. birtokolja a Tettye Forrásház telephelyét is, amelyet bérbe ad a Tettyének és a Tüke Buszt Zrt.-nek is. Mindez azt is jelenti, hogy ebből a Vízháznak bevétele keletkezik – ez most a PVH-hoz folyik be, sőt a PVH volt vezére rögtön ki is szedte a korábban felhalmozott eredménytartalékot. 

 

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető már hónapokkal ezelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tettye Forrásház egy lefelé tartó spirálba került Péterffy Attila polgármestersége alatt, a Vízházból kivett forrást pedig a vizes vállalat működtetésre lehetett volna fordítani. 

A szocialista időkben – Péterffyék elődeiről van szó – a városi vízművállalat egy francia multi irányítása alatt azonban nem a hálózat fejlesztésére, a bevételi források visszaforgatására helyezte a hangsúlyt, hanem a saját profitjának a növelésére, és az akkori baloldaliak rendre meg is szavazták a folyamatos áremeléseiket. Aztán a fideszes városvezetés idején szerezte vissza a városi vízművet Pécs, amelyet sorozatosan támadtak a baloldaliak és pénzügyi köreik. 

Jelenleg amúgy állami, uniós támogatásokat igénybe véve zajlanak a városban különböző helyeken rekonstrukciós munkák, amelyek kapcsán Péterffy amikor lakossági panasz merül fel, akkor általában másokra mutogat.

 A cég igazgatóságában egyébként politikai megbízottként ott van az a Bodnár Imre, aki ügyvédként nem rendelkezik a víziközművek üzemeltetéséhez kapcsolódó műszaki végzettséggel, viszont  pénzügyileg is remek kapcsolata van a Gyurcsány Ferenccel szoros szövetséget kötött vagyonos Péterffy Attilával és a szűk pécsi MSZP-s elittel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!