Játék, vidámság

2024.05.26. 17:40

A negyedben vasárnap minden a gyerekekről szólt - Galéria

Családok százai látogattak el vasárnap a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe. A gyereknapot lufival, légvárral, játékkal és sok finomsággal ünnepelték meg a kicsik.

Tóth Viktória

Teltház volt a légvárnál

Fotó: Löffler Péter

A korábbi évekhez hasonlóan ismét a Zsolnay Kulturális Negyedben tartották meg a Városi Gyereknapot. Már a délelőtt folyamán kitelepültek az előadók, standok, előkészültek a játékokkal, és 10 órakor meg is nyitotta kapuit a rendezvény.

A programra mi is kilátogattunk. Parkolóhelyet nehezen találtunk, ám ez a hely adottságai és a rendezvény népszerűsége miatt volt így, néhány kört kellett tenni mire le tudtuk állítani az autót. A negyedbe belépve szinte azt sem tudtuk, hogy merre induljunk, mit próbáljunk ki először.

A Misina Természet és Állatvédő Egyesület standja nagy kedvenc volt a gyerekek körében. Itt simogatni is lehetett az állatokat. Volt kutya, nyúl, tengerimalac, a bátrabbak különböző hüllőfajtákkal, teknősökkel is ismerkedhettek. A Tüke Busz Zrt. egy elektromos buszt is elvitt a rendezvényre, melyet kívül-belül meg lehetett nézni. A nagyobb gyerekeket pedig a buszközlekedéssel, utazással kapcsolatos kvízzel is várták. A Tettye Forrásház is kitelepült, náluk a vízhez kötődő játékokkal lehetett időt tölteni. S aki megszomjazott itt fel is frissíthette magát. A Pirogránit Udvaron különböző járműveket lehetett kipróbálni, vagy akar egy rögtönzött kis versenyen részt venni.


A legérdekesebb gyereknapi programelemek

A PTE-PEAC vívószakosztálya is részt vett a programon, nálunk mindenki kipróbálhatta, hogy milyen ügyesen bánik a karddal. A Robotika Pécs jóvoltából az érdeklődők robotokat programozhattak. Két alkalommal is tartottak extrém sport bemutatót, melyet tátott szájjal néztek a kicsik és nagyobbak is. A Varázsóra, a negyed állandó hétvégi programja pedig most kültéri helyszínen várta látványos kísérleteivel a gyerekeket. A tűzoltó gyakorlatot is sokan ki szerették volna próbálni, érthető módon. Itt a gyerekek igazi tűzoltókká válhattak, és felnőtt segítséggel fékezhették meg a tüzet.

Volt lángos, fagylalt, kürtőskalács, vattacukor, minifánk, pattogatott kukorica és gofri is. Negatívumként talán az erős napsütést lehetne említeni, de erről a szervezők nem tehetnek. Fényvédő krémmel, kalappal, folyadékkal felszerelkezve senkit sem érhetett meglepetés. S több beltéri program, játéklehetőség is volt, ha már túl sok volt a napsütésből, bent lehetett egy kicsit hűsölni szülőknek, gyerekeknek egyaránt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!