Kong a vészharang

2024.05.26. 20:00

Sötét fellegek a komlói baloldal felett

A választási véghajrához közeledve egyre nagyobb a káosz a komlói baloldalon. A korábban MSZP-s fellegvárnak számító bányászvárosban a baloldal mára egy kusza csoportosulássá fogyatkozott.

Bama.hu

A folyamat 2019-ben kezdődött, amikor az önkormányzati választáson már civil egyesület mögé rejtették el a pártlogókat, s Komló Összeköt (KÖT) néven futottak rá a választásra, polgármesterjelöltnek pedig egy külsős személyt, Ferenczy Tamást indították. A trükk részben sikeres volt, mert a közgyűlési többséget megszerezte a baloldal, azonban a polgármesteri versenyt elbukták Polics József fideszes polgármesterrel szemben, akire sok baloldali szavazó is átvoksolt. 

Ennek hatására a hangulat tovább romlott az összefogás keretein belül, s a 2022-es országgyűlési választás előtt ennek botrányos jelei is látszottak. A korábbi komlói alpolgármester, régi szocialista Szakács Lászlót megfúrta saját pártja a megyében, ezért csúnya szakítás után átigazolt a DK-ba, de vele szolidarítva a helyi MSZP is irányt és klubot váltott Gyurcsány felé. Ennek vezetője Barbarics Ildikó, jelenlegi közös polgármesterjelölt volt. 
Az előválasztási versenyt egy kis DK-s rásegítéssel Szakács még abszolválni tudta, de a 2022-es országgyűlési vereség Hoppál Péter ellen egy újabb fájó pont lett a komlói baloldalnak. Szakács a vereség után már nem került be a parlamentbe, sőt életvitelszerűen Budapestre költözött, ezzel tovább gyengítve a helyi baloldalt. 
Az azóta eltelt időszakban és a választási kampányban is egyértelművé vált, hogy a maradék régi ember a DK kötelékébe került, de a várost amolyan homokozóként Gyurcsány meghagyta a Momentumnak. Láthatóan az ő embereik vesznek részt a városi rendezvényeken, Donáth Anna és Fekete Győr András fotózkodnak a helyi jelöltekkel, az ő maradék aktivistájuk próbál kampányolni. Mivel senki más nem vállalta az indulást, a régi embernek, Barbarics Ildikónak  kellett elindulnia a polgármesteri címért, mindezt szoros DK (Momentum) felügyelet alatt. Ennek jó szemléltetője, hogy Dobrev Klára is járt már a városban a kampány során, de még érkezik a hajrában maga Gyurcsány Ferenc is. 
Ha Gyurcsány elutasítottsága még nem lenne elég csapás az újra KÖT néven induló baloldalnak, Magyar Péter és a TISZA jelenség biztosítja, hogy álmatlan éjszakáik legyenek. A régi pártokat (MSZP-DK-Jobbik-Momentum) szinte lenullázó TISZA Párt nagy károkat okoz számukra, korábbi támogatójuk jelentős részét veszítik el. 
Ha mindez nem lenne éppen elég, a káoszt tovább fokozza, hogy korábbi szövetséges embereik tőlük függetlenül elindulnak a választáson, elég megemlíteni Kispál László alpolgármestert (korábbi KÖT jelölt) és Pista József (korábbi Jobbik) személyét. Az összeomlás nyertese a fő ellenfél a polgármesterként elismert és kedvelt Polics József és csapata mellett a Mi Hazánk lehet, akik profitálhatnak a Magyar Péter jelenség miatt a régi baloldalból sem kérő szavazókból. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!