A Pécsi Balett totális táncszínházként mutatja be a Rómeó és Júliát

A Rómeó és Júlia tartalmát szinte mindenki kívülről fújja, szóval azt gondolnánk, könnyű belőle táncjátékot készíteni, hiszen azonnal veszi a közönség a mozdulatokba rejlő utalásokat.

Ám legalább ennyire nehéz azzal megbirkózni, hogy a rengeteget játszott Shakespeare sztorit újdonságként tálalják, eredeti módon aktualizálják.

Nos, Vincze Balázsnak rendezőként mindkettő sikerült. Az egyik eszköze ehhez a zsinórfüggöny, mely a teret bárhol bármikor kitárja, de a hátteret sejtelmes homályban hagyja. A másik hatásos módi az akrobatikus betétek sora.

A darab legfőbb érdeme, hogy a történetet ügyesen átemelték a középkorból napjaink haragos, bosszúszomjas világába. Ami viszont kevésbé tetszett, hogy a mozdulatokkal felerősített feszültség mindvégig jól érzékelhető, így kicsit szájbarágós, hogy ezt a szereplők agresszív üvöltésekkel is nyomatékosítják. Nagy ötlet ugyanakkor, hogy ügyesen életre keltik Rómeó és Júlia baráti, családi kötelékből történő önálló egyéniséggé válását, továbbá, hogy a két szerelmes az eredeti műnek megfelelő törékeny tizenéves a színen (érdemes megjegyezni a nevüket: Karin Iwata és Matola Dávid).

Összességében egy igen feszes Rómeó és Júlia született. Nincsenek benne hosszú snittek, lírai üresjáratok, s mindvégig totális táncszínház látható.

Izgalmas muzsika

Külön kell szólni a zenéről, melyet Riederaurer Richárd alkotott, és akciófilmeket idéző hatással indítja a darabot. Alaphangot ad ezzel a gondolathoz, hogy itt egy időtől független szerelmi drámát láthatunk, napjainkra is jellemző előítéletekkel, demagógiával, családi vagy még szélesebb perspektívában. Ezt a parázsló zenei izgalmat a mű során mindvégig fenntartják, ám ha érzelmi részletekre kell ráerősíteni, akkor előkerül a klasszikus Gounod-zene.