Mindennapi alkoholizmusunk egyre gyarapodó jeleit tárják fel

Elöljáróban néhány gondolat a Tandem Színházról: a pécsi együttes (Fábián Gábor és Bacskó Tünde színészek) a független (de nevezhetjük alternatívnak is) szférában ténykedik immáron három esztendeje. A céljuk az, hogy tabutémákat feszegessenek, szolidaritást keltsenek kisebbségi és hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal szemben. Született már darabjuk a mélyszegénységről, hajléktalanok történeteiből, és a megvalósítás is igen sokoldalú, az interaktív változattól a vitajátékig. Új bemutatójuk klasszikus formában halad, előzménye pedig egy maguk írta fél­órás film, melyből Khaled-Abdo Szaida írt színpadi művet, ez lesz most első ízben látható. 

Egy család története ez. Úgy indul, hogy egy jópofa házaspár figyeli és mókásan kommentálja környezetének alakjait egy óvodai rendezvényen, vagy például a játszótéren (Melyik pár nem játszott még hasonlót?). És nagy szükség van erre a környezetre kitekintő rendezői dramaturgi fogásra, mert a kétszemélyes mű így kibővíti a teret, s nem mellesleg a szereplők habitusát is megismerhetjük. 

Egy gondokkal küzdő család története ez. Mert a férjről kiderül, hogy depressziós, hogy nehezen küzd meg a munkahelyi problémáival. És kiderül az is, hogy gyakran nyúl a hűtőbe valami búfelejtőt kortyolgatni. Előkerül a klasszikus kérdés is, de csak igen árnyaltan: hogy az alkohol miatt stresszes, vagy a stressz miatt alkoholizál. Megjegyzem, igen valósághűen a feleség végig mellette áll, a gyerekek pedig ugyan soha nincsenek a színen, de aktív szereplői a darabnak, szintén kibővítve a történetet, a döntések felelősségét. 

Egy alkoholistát rejtő család története ez. A férfi az alkoholizmus fokozódásának megfelelően italokat rejt el a lakásba és minden alkalmat megragad az ivásra. Jelleme amúgy alig változik, kedves, jóravaló férj, de ha korlátozzák ivási szándékában, akkor megsértődik, elrohan, okot teremt magának az ivásra. A feleségben közben halmozódik az indulat, egyre nehezebben tolerálja a mind egyoldalúbb eseményeket. 

Egy széthulló család története ez. Mert bár a férj felismeri a visszhangot, a múltjából előbukkanó alkoholista apai örökséget, de nem tud kilépni a mókuskerékből. Az viszont a darab legnagyobb hibája, hogy ez a visszhang mégsem szól elég erősen, mert a főszereplő gyerekeinek ugyanezt kell átélnie, és erre nincs utalás az előadásban. 

Egy erős visszhangot teremtő színjáték ez. Mert igen finoman viszi bele az embert abba a feszültségbe, aminek valamelyik stációját a többség otthon nap mint nap átéli. Ugyanis az alkoholisták 90 százaléka nem ismeri fel a függőségét, ugyanakkor napjaink népbetegségéről van szó. 

Egy erős darab ez. Mert a rendező, Herczeg Adrienn nem akar semmit a szánkba rágni, finom utalásokon keresztül ki-ki személyes tapasztalatai szerint mélyülhet el a történet valós tartalmában. A két főszereplő, Fábián Gábor (aki egyébként a film forgatókönyvét is írta) és Bacskó Tünde pedig kiválóan adja vissza a szeretetteljes párt, akiket egyre gyakrabban harsány dühkitörésbe kerget az alkoholos helyzet.