Mrs. Harris Párizsba megy: hatvan év felett is lehetnek álmaink

A történetben egy londoni takarítónő, férje elvesztése után új álmot talál magának, mikor rájön, hogy többet már nem várhatja haza a háborúban hősi halált halt kedvesét. És mi lesz ez az új álom? Egy Dior ruha, amiért mindent elkövet, hogy megszerezze rá a nem kevés pénzt. Fogadásokat köt, lottózik, megtakarít. Persze azért vannak buktatók a gyűjtögetés során, de a sors végül úgy akarja, hogy Párizsba utazzon a mester szalonjába.

Mivel a címben benne van a francia főváros neve, így engem már rögtön megnyert magának. Az előzetesből pedig sütött a boldogság, a jókedv, így tudtam, hogy ez egy igazi életigenlő film lesz. És így is lett, egyszerűen nehéz letörölni a mosolyt az ember arcáról miközben nézi az alkotást. Igazából már annyira kedves és szép ez a film, hogy ettől támad sírni kedvünk. Elgondolkodtat arról, hogy az életet nem úgy kellene felfogni és látni, mint ez az álmait követő takarítónő? Ő hisz abban, hogy mindig álmodni kell és reménykedni. Nem szabad feladni az első akadálynál, menni kell tovább, mert csak egyszer élünk és ezt az egyetlen életünket pedig éljük is meg igazán.

Bepillantást kapunk a francia divat világába, ahol csak az elit számít, és az alattuk állók a senkik, mintha az ő pénzük nem érne semmit, pedig igazából az az igazi úr, főleg, hogy a történetben a divatház azon részébe csöppenünk, amikor a bezárás szélére kerül a cég, és nem azért, mert nem viselik és rendelnek tőlük ruhákat, hanem azért, mert a gazdagok elfelejtenek fizetni. Hogy miért az nem derül ki, csak tippelni tudunk.