Ennyien még biztosan nem bólogattak egyszerre a moziban

Amikor az első videó kijött az új Metallica-albumról, bizakodni kezdtünk: a hangzás ugyanis egyszerre volt kellemesen ismerős és meglepően mai. Ezek alapján azt gondoltuk, hogy (megint) jó lesz a lemez. Végül is nem tévedtünk, minden rendben van vele – azt a néhány töltelékdalt simán elfelejtjük majd.

A 72 Seasons című lemez mozibemutatója ugyanakkor nem csak erről szólt. Nem valószínű, hogy azért voltak olyan sokan a moziteremben, mert az új lemez számait akarták hallgatni. Vagy ha igen, akkor ők egy kicsit csalódtak, a hangzás ugyanis nem volt első osztályú: igen, jöttek a dallamon mindenfelől, de a hangerő egyáltalán nem volt nagy – és az elég illúzióromboló, ah egy erős riff közben halljuk, ahogy mögöttünk arról beszélnek, hogy hova mennek majd mozi után. Sanszosabb, hogy a legtöbben inkább egy komplex élményt akartak: legyenek dalok, legyen mellé valami vizuál, de leginkább legyünk együtt, akárha egy koncerten.

Ezért lett volna jó egy előzenekar. Ez volt az egyik beszédtémánk befelé menet: hogy vajon mi lesz a kezdés előtt. A szokásos filmajánlók, meg reklámok, meg „halkítsd le a telefonod”? Vagy inkább néhány videó, más bandáktól? Mondjuk mekkora király lenne, ha lemenne a Symphony of Destruction a Megadeath-től! Nem ez jött, sajnos, ajánlók, reklámok, halkítsd le, aztán belecsaptunk. És rögtön az első jelenetben megkaptuk a választ a másik nagy kérdésre: nevezetesen, hogy lehet-e popcornt enni ilyen film közben. Maguk a zenekar tagjai mondták ugyanis a vászonról lefelé, hogy együnk, bátran, bátran. Úgyhogy onnantól nem félve ettünk – és nem örültünk, hogy gyorsan elfogyott.

Merthogy az első néhány dal erősen elvitt minket. Meg igazából a többi is. Végighallgattuk a 12 dalt, megnéztük a hozzájuk készült videókat (amelyek inkább amolyan vizuális installációk voltak), és nagyon jól szórakoztunk. A zenekar tagjai minden szám előtt beszéltek a dalról – hol jókat mondtak, hol közhelyeseket, hol volt benne valódi érzelem, hol csak annyi, hogy „ez egy jó dal, mi szeretjük, szeressétek ti is". Leginkább azok a dalok ütöttek, amelyeket már ismerhettünk, mivel a bemutató előtt kijöttek (If Darkness Had A Son, 72 Seasons, Lus Aeterna, Screaming Suicide), de a most frissen hallottak közül is volt néhány egészen erős (Room of Mirrors, Too Far Gone).

A végén azt is megtudtuk, hogy indul a turné (felénk nem kanyarodik), és lesz arról is majd film, ami megy majd a mozikban. Ha a hangerőn emelnek kicsit, akkor sanszosan azon is ott leszünk.