MI 7: félúton a rohanásban – alig vagyunk előrébb, mint ahonnan elindultunk

Egyrészt, mert a „lehetetlen küldetést” itt szó szerint értik: mindig van benne olyan akció, amiről profi extrém sportolók a kocsmában összeülve is úgy fogalmaznának, hát ezt inkább nem próbálnám meg, mert nem lehet megcsinálni, vagy ha sikerülne is, túl veszélyes. Szóval alapból van mindig néhány ilyen jelenet és a Mission: Impossible – Leszámolás 1. részben rögtön  kettő is. Aztán kell bele Tom Cruise, aki maga csinálja meg, kaszkadőr nélkül ezeket a lélegzetelállító megoldásokat. 

A legújabb részben például egy crossmotoron száguld a hegygerincen, majd a legmagasabb ponton a mélybe hulló motorról siklóernyő-szerűséggel gyorsrepüléssel nekivág a légnek, s odalent a völgyben egy száguldó vonatra érkezik. Van egy másik extra is, amikor egy lerobbantott hídhoz ér a vonatszerelvény, s egymással összekapcsolt vagonjai egyesével hullanak a mélybe. Éppen csak annyi ideig tartja meg a többi kocsi a lepottyanót, hogy két ember odabent a csomagtartókon függeszkedve felmásszon a következő kocsiba, ami majd szintén bukik alá, így néhányszor meg kell ismételni az artista mutatványt. 

S kell a több érdeket, több államot képviselő titkosügynökök szövevényes ravaszkodása, ahogy egymást kijátszva, átverve kaparintják meg a másik elől a zsákmányt. Nos, az új részből leginkább ez a szövevényes ravaszság hiányzik, mert ugyan Ethan Huntot, vagyis Tom Cruise-t több szálon is üldözik, és a zsákmány, a két darabból álló különleges kulcs is gyakran előkerül, de azért pofonegyszerű a történet, valamint az is, hogy ki kivel van. No és kell a tökéletes hatáshoz a gyönyörű panoráma, a világvárosok csábító szépsége és a még vonzóbb nők. 

Ifjú koromban volt a filmválasztásban, mozinézésben egy 20 évvel idősebb mesterem, aki azt mondta mindig: ha egy film tele van a világ legszebb tájaival, autóival és hölgyeivel, akkor az már 80 százalékban teljesítette a kötelességét. 

Hát az MI 7 - ben ott van minden ilyan szükséges alapkellék. Az MI-nél pedig érdemes egy kicsit elidőzni. Mert ezúttal ez nem csak a „lehetetlen küldetést” jelenti, hanem a mesterséges intelligenciát is, miután ezúttal a világot fenyegető fő gonosz egy entitássá formálódott MI. Az aktualitása megkérdőjelezhetetlen, a bevonása egy akciófilmbe pedig új távlatokat nyit a műfajban.

Mindemellett bennem soha nem keletkezett egy új Mission Impossible rész láttán annyi hiányérzet, mint most. Mert a sztorit kettévágták, s ami az első felére jut – egy kétdarabból álló kulcs megszerzése – az olyan egyszerű, mint az ék. Nincsenek benne logikai csavarok, olykor burleszkszerűen kerül egyik kézből a másikba az entitás lekapcsolására egyedül alkalmas kulcs, miközben Ethan Hunt száguld mindenütt és üldözik sportkocsiban, kisautóban, motorral, vonaton, gyalogosan, szóval mindenféle közlekedési változatban. S ezek az üldözési jelenetek látványosak, izgalmasak, de nincs bennük túl sok kreativitás, mindegyikre találhatunk párhuzamot egy másik korábbi akciófilmben. Ettől függetlenül két és háromnegyed órán át a székhez szegezi a nézőt az Abu Dhabin, Velencén, az Alpokon átívelő üldözés, de azért a végén csak az marad meg az emberben, hogy vajon mennyiben volt ez több, mint a gyalogkakukkos rajzfilmek mondanivalója, hiszen ez az egész rohanás csak a látványért volt, s mindezt tíz percben el lehetett volna intézni.

Persze annyit elért ez a felvezetés, hogy most már nagyon várjuk, amint a rengeteg ellenfél közt az útvesztőben célba ér majd hősünk, s megmenteni ismét a világot (mondjuk ezzel a szándékkal ültünk be az első részre is).

A bonyodalom kibontakozása tehát pazar látvánnyal megtörtént, itt az idő tartalommal és fordulatokkal megtölteni a célhoz vezető utat. 

Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész (2023)

amerikai akciófilm, Cinema City