A Mesterjátszma az utóbbi évek talán legjobb magyar filmje

Szerda este a pécsi Uránia moziban volt alkalmunk megnézni Tóth Barnabás rendező legújabb alkotását, a Mesterjátszmát – és a végén úgy álltunk fel, hogy ha lett volna egy azonnal induló újabb vetítés, akkor arra is veszünk jegyet, de rögtön. (Sőt, talán még egy harmadikra is...)

A film ugyanis, bár a hivatalos műfaj-meghatározás szerint pszichothriller, valójában sokkal, de sokkal több annál. A történet Stefan Zweig, osztrák író Sakknovella című írását veszi alapul, vagyis hát ha őszinték akarunk lenni, akkor eléggé érintőlegesen idézi meg azt. Hőseink ugyanis a novellával ellentétben nem egy hajón utaznak, hanem vonaton, nem a nácik, hanem az oroszok elől menekülnek, az időpont pedig nem az 1940-es évek, hanem 1956. 

És itt nagyjából véget is ér, amit elmondhatunk a filmről – merthogy minden további mondat már felfedne egy-egy olyan jelentésréteget, ami nagyon okosan el van rejtve, és tényleg csak a legvégén, mondjuk az utolsó tíz-tizenöt percben áll össze a teljes kép. (Vagy legalábbis egy része – mert egy csomóra sokkal később fogunk rájönni.)

A pécsi bemutatóra a filmet elkísérte Hajduk Károly, az egyik főszereplő, és Szurmay János, a film producere. Mi tagadás, voltunk már olyan beszélgetésen, amely nem lépett túl az udvariaskodáson – ezúttal azonban (Lengvárszky Attila jól végiggondolt kérdéseinek is köszönhetően) valóban hozzá tudtak tenni a vendégek az élményhez. Megtudtuk tőlük például, hogy miért értelmezték másképpen a kínai nézők a történetet, mint a magyarok (náluk ugyanis egy kommunista szereplő nem lehet gonosz), de az is kiderült, hogy miért lett pszichothriller a műfaj (mert kellett valamit írni a plakátokra). A kis történetek mellett azonban talán fontosabb volt, hogy élőben is láthattuk azt, amit éreztünk a filmnézés közben: hogy ez egy igaz szerelemmunka volt, és mindenki nagyon boldog, hogy a része lehetett.

És hogy miért jobb ezt moziban nézni? Azért, mert iszonyatosan izgalmas azt figyelni, hogy kinek mikor esik le, hogy mi is megy a vásznon. Ez egy történelmi film lenne? Persze. Szerelmes film? Naná. Kemény dráma? Nyilván. Székbe szögezően izgalmas kalandfilm? Simán. A lelkünk legmélyéig hatoló, a gondolkodásunkat teljesen szétrázó, azonnali felidézésért és a látottak újra összerendezéséért kiáltó munka? Igen, nagyon igen. És ezt érzi mindenki a nézés közben, hogy valami nem stimmel – de közben meg nagyon is. Nagyon, nagyon.

Szóval ha az van bennünk, hogy nem megyünk mi már moziba, kinőttük ezt, vagy éppen ellenkezőleg, nem nőttünk még bele, akkor bíráljuk felül magunkat, keressünk egy szívünkhöz közel álló valakit, kérjünk két jegyet hátra, középre, s nézzük meg a Sakkjátsz­mát közösen – hazafelé lesz miről beszélgetni.

Hofi tervben van

A rendező, Tóth Barnabás már korábban is bizonyította tehetségét. Susotázs című kisjátékfilmjét 2019-ben beválogatták az Oscar-díj 10 kisfilmet tartalmazó rövidlistájára, rá egy évre pedig az Akik maradtak című drámája került fel a 2020-as Oscar szűkített listájára. Utóbbi filmben az egyik főszereplő Hajduk Károly volt, aki a mesterjátszmában is az, ráadásul a hátteret adó történelmi korszak is szinte megegyezik a két munkában. 
Tóth Barnabás kapcsán érdemes megjegyezni, hogy már régóta dédelgetett terve egy életrajzi film Hofi Gézáról – gyaníthatóan az is egy remek munka lenne.