Újra Csirkefej a Harmadikban

2024.03.18. 12:00

Utoljára játssza az évadban a Pécsi Harmadik Színház

A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében mutatta be Spiró György megrázó drámáját. A nagysikerű előadás, a Csirkefej az idei évadban március 28-án este 7-kor lesz látható.

Mohay Réka

A Csirkefej című színdarabot Spiró György 1985-ben írta, ám a jelenkor számára is megannyi aktuális üzenetet hordoz.
Az előadást a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte a premier óta. 2023-ban a Kritikusok Díjának jelöltjei közé került, két kategóriában: a legjobb független színházi előadás mellett hanem Bacskó Tünde és László Csaba színészi teljesítménye által is.

Csirkefej, előadás, Pécsi Harmadik Színház
A nagysikerű előadás, a Csirkefej az idei évadban március 28-án este 7-kor lesz látható
Fotó: T.L.

 

– Fontos pillanat lesz ez számunkra azért is, mert komoly tétje van: esélyt kaphatunk arra, hogy az idei, június 10-16. között Kaposváron rendezendő Országos Színházi Találkozón

 – amennyiben az ítészek úgy döntenek – a versenyprogramban képviseltessük magunkat – hangsúlyozta a Pécsi Harmadik Színház ügyvezető igazgatója, László Csaba.

– Ami rajtunk múlik, megtesszük; színész kollégáim nevében is ígérhetem, a célunk ezúttal is az, hogy emlékezetes színházi élménnyel, katartikus előadással ajándékozzuk meg közönségünket. Ám a sikerhez a nézők megtisztelő figyelmére és támogató jelenlétére is óriási szükségünk van! Akkor tudunk méltóképpen küzdeni az országos szakmai megmérettetésen való részvételünkért, ha a közönség drukkol nekünk, és minél többen eljönnek az előadásra. Bízunk abban, hogy jelenlétükkel megerősítik: fontosnak érzik a Pécsi Harmadik Színház arculatát meghatározó produkciók repertoáron tartását

 – fogalmazott a direktor.

A szeretethiány a Csirkefej kulcsmotívuma

„Letaglózza az embert a Harmadik Színház új bemutatója, a Csirkefej. Az értéktelenség, a lelketlenség, a szeretethiány, az érzéketlenség adta a kulcsát Spiró György drámájának az 1980-as évek közepén. Mert a Csirkefej eredetileg a szocializmusban a mélyszegénységben, a társadalom peremén élők üres létét igyekezett némi iróniával bemutatni. 

Egy tucatnyi kiváló színészi játék teszi még erősebbé az előadást, még a darab „csitrijei” is felnőnek a feladathoz, s így fokozottan üresnek és magányosnak érzi magát az ember, amikor legördül a függöny. Ugyanakkor indítékot kap, hogy a maga belső űrjére tartalmat találjon” – olvasható Mészáros B. Endre Dunántúli Naplóban is megjelent kritikájában az előadásról.

A Jászai-díjas Vincze János 1988-ban állította színpadra először Spiró György megrendítő drámáját, mely a Pécsi Harmadik Színház számára meghatározó mérföldkövet jelentett: ezzel a revelatív előadásával alapozta meg máig ható országos hírnevét és elismertségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában