A Wim Wenders világ minden eddiginél egyértelműbben zuhan ránk

Például rögtön az elején, 2003-ban Zsótér Sándor rendezésében a Medea című dráma sajátos, cselekmény nélküli, mondhatni felolvasó színházi előadása (egyébként több POSZT-díjat is nyert) döbbentett rá, hogy a színházban nem mindig a látvány, az interakciók a fontosak, a veretes szöveg legalább annyi titkot rejthet a közönség számára. 

A mozizásban pedig ilyen új dimenziókat Wim Wenders filmjei hoztak nekem, miután rengeteg bennük a hosszú vágás, olykor szinte perceken át alig történik valami, így rákényszerül az ember, hogy a sajátos tájakról, képekről asszociáljon, lélektani dolgokra koncentráljon. És most itt a legújabb Wim Wenders-film, a Tökéletes napok, mely az eddigi legtökéletesebben tálalja elénk Wim Wenders mozizási esszenciáját. 

Ez a projekt egyébként úgy indult, hogy a filmrendezőt 14 új dizájnnal megépített tokiói WC dokumentumfilm jellegű bemutatására kérték fel. A WC-k mint Tokió higiéniai bázisai és zöldmezős oázisai valóban meghatározó szerepet kapnak a filmben, de az európai embert olyan extrákba is beavatják, mint a japán életmód, kultúra, a távol-keleti hagyománytisztelet, vagy a megszokotthoz ragaszkodás anatómiája, a szorongások elleni küzdelem elemei. 

Az mondjuk mindenkinek megvan, hogy a japán ember még a németeknél is precízebb, alaposabb, ahol a munkaidő, a munkahely szent, minden más csak ezután következik. Hirayama, a főhős (Koji Yakusho igen meggyőző előadásában) pedig a WC-k takarítását végzi, láthatóan igen alaposan, egyáltalán nem szégyenkezve, nem gyorsan letudva a feladatot, hanem mosolyogva, szinte már élvezettel, szeretettel. A WC-k pedig valóban kész műalkotások, a formatervezés különlegességei, ráadásul a toronyházak gyűrűjében kis zöld dzsungel közepén állnak, ahová ebédidőben örömmel jönnek megpihenni, otthonról hozott szendvicsüket elfogyasztani a japánok. 

A fotókat aztán előhívatja és a papírképekből a legjobbakat dokumentáló jelleggel dobozokban tárolja. Vélhetően nemigen kerülnek többet elő, de legalább megvannak. A másik hobbija az, hogy a munkaautóval közlekedve a hetvenes évek angol-amerikai rockzenéjét hallgatja műsoros kazettákról, olyasféle előadóktól, mint Van Morrison,vagy Lou Reed. Utóbbi Perfect Days (Tökéletes napok) dala mondhatni címadó számként hangzik el a filmben. 

Hogy honnan ez a nosztalgia a régi dolgok (kazetták, analóg fotózás, régi rock) iránt, annak a megértésében egyre több sejtelmes apróság segít. A pontosan ugyanolyan forgatókönyv szerint zajló mindennapok - reggeli készülődés, kávé az automatából, autós utazás, monoton azonos munka, déli pihenő fotókkal, délutáni bringás bevásárlás, esti italozás ugyanabban a kiskocsmában, közfürdőzés ugyanazon emberekkel, lefekvéskor pedig egy szépirodalmi mű olvasgatása - közben felsejlenek személyes álomképek, előkerülnek családi kapcsolatok, s kiviláglik, hogy a mosoly mögött ott van egy elfojtott élet, s mindez csak menekülés a szorongások, a múlt elől. S ekkor válik az is érthetővé, miért műveltebb, kifinomultabb Hirayama, mint amit a munkája, a környezete, az életvitele megkívánna.

Azt mondjuk mindvégig nem tudjuk meg, hogy milyen családi, emberi tragédia van a háttérben, ám az kiderül, hogy a változatlanhoz, a megszokotthoz, a hagyományokhoz  való ragaszkodás segíti ki a főhőst a gödörből, az örökös szorongásból. Én pedig úgy hiszem, hogy nincs olyan ember, akinek ne lennének hasonló szorongásai, feledésre, kitörlésre váró múltbéli pillanatai, melyre kiváló menekülési útvonal a precíz napirend, a nosztalgia hullámaiban elmerülni. 

További értéke a filmnek a japán életvitel, a nagyvárosi világ megismerése. Hihetetlen rendezett házak között, igen tiszta utcákon halad az autó és a kamera, a lakásbelső pedig a praktikusság mintája. A nappali egyben háló is, ahol a japán módi szerint a földön, matracon alszanak. A könyvespolc combig ér, fölötte nagy világos ablakokon ömlik be a fény. A konyha egy emberes, ugyanakkor minden nap közfürdőbe jár Hirayama. Egy pontosan, tervszerűen haladó életet látunk mindvégig, ám folyton átszüremlik az idő és az álmok hálóján egy másik világ, tele emlékekkel, érzelmekkel. Ugyanakkor mégis úgy érezhetjük, mindkettő irigylésre méltóan boldogító.

Tökéletes napok 

Japán-német film 

Apolló Art Mozi