Brutális, de lélekemelő, emberi filmet készítettek

Ha Martin McDonagh, akkor a bennfentes magyar színházjárónak rögtön beugrik, az ír kisemberekről szólnak a művei, nagyon hasonló problémákkal, mint amivel a vidéki, falusi emberek nálunk is küzdenek. Ingerszegény környezetben piszkálják, mondhatni halálba szekálják egymást és az ösztönök, az indulatok döntenek a történésekről. Másrészt hihetetlenül jól bánik a szavakkal a szerző, az ember sírva röhög az életüket kifigurázó poénokon, nyelvi játékokon (A kripli, Piszkavas, Vaknyugat stb.). Nos, filmrendezőként sem más az alaptörténet, a Három óriásplakát Ebbing határában című művében, csak egy kicsit időtlenebbé válik a bosszúból, egymás hergeléséből táplálkozó sztori. A kis gonoszságok, kellemetlenkedések egyre nagyobb hullámokat vetnek és döbbenten tapasztaljuk, mindennapi életünkben hasoló dolgok gerjesztik a sérelmeinket, reakcióinkat.

Van ebből egyáltalán kiút? McDonnagh megadja erre is a választ, éppen azok járnak élen a megbocsátásban, akiktől a legkevésbé várjuk, s ettől válik a film olyan alkotássá, amire érdemes napok múlva is visszagondolni.

Csak a film címét feledhetném! Mert amíg a színdarabjainak ragyogó címeket sikerül adni, addig a filmcímeinek zavaróan rossz, közönségtaszító az adaptálása. És itt nem csak a mostani remekművére gondolok, ilyen volt a tartalmilag igen erős Erőszakik is, mely a magyar fordításban kapta ezt a büntetően rossz címet.