Idegenben játszanak a baranyaiak

2018.09.12. 10:28

Kupacsatákkal kezdenek a női kézisek

A hétvégi bajnoki rajt előtt a Magyar Kupa első fordulójában lép pályára a Kozármisleny SE és a Mohácsi TE. Mindkettő idegenben szerepel, előbbi a szintén másodosztályú Rinyamenti KC vendége lesz, utóbbi az NB II.-es Marcali VSZSE-vel randevúzik.

K. Mayer A.

– A Magyar Kupa valamilyen szinten nyűg az NB I. B-s csapatoknak, hiszen mindenki tudja, hogy idővel beleszaladnak majd egy élvonalbeli ellenfélbe, ami a végállomást jelentheti, addig viszont jelentős pluszköltséggel jár a szereplés, az utazás – mondta Kovács Tamás, a Kozármisleny SE vezetőedzője. – A célunk ennek ellenére az, hogy győzzünk Nagyatádon, de nem elsősorban a továbbjutás miatt, hanem azért, hogy a vasárnapi bajnokira kellő önbizalommal készülhessünk. Nagyfokú türelemre lesz szükségünk, ellenfelünknek ugyanis van egy jó NB I. B-s sora, ráadásul idegenben játszunk. Megfelelő hőfokon, mentalitással kell kézilabdáznunk. Az biztos, hogy a motivációval nem lesz probléma.

– Egyértelmű, mindenképpen tovább szeretnénk jutni, a célunk ugyanis az a Magyar Kupában, hogy egy NB I.-es csapatot Mohácsra hozzunk – mondta Füzesi Ferenc, a mohácsiak vezetőedzője. – A Marcali a legutóbbi szezonban még másodosztályú volt, most viszont már az NB II.-ben szerepel, úgy gondolom, kellően felkészültünk. Mindenki egészséges, a legjobb csapattal fogunk kiállni. Győzni akarunk, már csak azért is, hogy utána jó szájízzel készülhessünk a szombati rangadóra: a bajnoki rajton ugyanis a Szekszárdot fogadjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában