labdarúgás

2019.03.12. 14:49

Dibusz bízik benne, hogy a PMFC-nél összeraknak egy jó csapatot

Extra motivációt jelentett számukra, hogy az előző szezonban nem sikerült megnyerniük a bajnokságot, árulta el lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa. Bízik benne, hogy idén meglesz az aranyérem, korábbi klubjának, a PMFC-nek pedig azt kívánja, hogy a következő idényre legyen egy ütőképes csapata.

K. Mayer András

Fotó: MTI

– Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy lassan behűthetik a pezsgőket, de kétségtelen, hogy jó úton halad a Fradi a bajnoki cím felé.

– Ez a cél, ennek rendeltünk alá mindent, főleg azok után, hogy az előző szezonban nem sikerült behúznunk. Ez extra motivációt is jelentett, sikerre éhesen mentünk neki ennek az idénynek – mondta lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa. – Jelen pillanatban jó pozícióban vagyunk, nyolc pont az előnyünk, de ennek ellenére továbbra is úgy kell tekintenünk minden meccsre, mintha az egy döntő lenne.

– Nem lepődtek meg azon, hogy a Vidi ennyit botlik?

– Az ősz biztosan megterhelő volt a számukra, nem véletlen, hogy egy–egy nemzetközi meccs utáni hétvégén többször is pontokat veszítettek. De tavasszal is sokat elhullajtottak, így aztán most már nem foghatják a teljesítményüket csak a kupaszereplésre. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a nemzetközi porondon nyújtott produkciójával a Vidi bizonyította, magasabban jegyzett csapatokkal is fel tudja venni a versenyt.

– Térjünk vissza a Ferencvárosra! Mit hozott az ukrán vezetőedző, Szerhij Rebrov a csapathoz?

– Egyértelműen előreléptünk vele. Nagyon sok olyan taktikai elemet begyakoroltatott velünk, amelyekből profitálni tudunk a meccseken. Sokat tanít, nagyon aprólékosan próbálja felépíteni a játékunkat. Mindig hangoztatja, hogy rendszerben gondolkodik, s ebbe a rendszerbe próbálja belehelyezni az egyes játékosokat. Mostanra össze is állt a játékunk, gólokat szerzünk, ami fontos, hiszen a szurkolók szórakoztató és eredményes futballt láthatnak tőlünk.

– Ha már gólok: Rebrovnak nagyon jó lába volt játékosként. Bevágott már egy-kettőt Dibusznak az edzéseken?

– Nem! Ő jóval kevesebbszer vonja bele magát ilyen dolgokba, mint tette azt Doll. Csak az edzésre, a munkára koncentrál, nála ilyesmi nem nagyon fér bele.

– A Fradi mellett a válogatottra is figyelnie kell. Nemsokára kezdődnek az Európa-bajnoki selejtezők, előbb Szlovákiával, majd Horvátországgal játszunk. Mit vár a sorozattól?

– Nagyon erősek az ellenfeleink. A szlovákoknál is van két–három olyan játékos, akik nemzetközi mércével is kiemelkedőek. Nekünk csapatként kell eredményesnek lennünk. Amikor azok voltunk, mindig ennek volt köszönhető a siker, mindenki alárendelte magát a csapat érdekeinek. Tudjuk, mi a tét! Nagy álom mindannyiunk számára, hogy hazai pályán játszhassunk mérkőzést az Európa-bajnokságon, és erre most lenne lehetőség. Ez mindenkit kellőképpen motivál.

– Korábbi klubjánál, a PMFC-nél is biztosan sok kissrácot motivál, hogy mire vitte Dibusz. Járt mostanában a pécsi pályán?

– Nem voltam, de pont nemrég beszélgettem korábbi edzőmmel, Bogyay Zoli bácsival, Sólyom Csabival pedig folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Utóbbival több mint tíz éve tartó barátság köt össze. Már csak kapusedző a PMFC-nél, nem véd, de így is első kézből értesülök az ottani fejleményekről. Egyébiránt követem a csapat eredményeit, miként a Szentlőrincét és a Kozármislenyét is. Bízom benne, hogy a PMFC-nél a következő szezonra összeraknak egy olyan csapatot, amelyik kivívhatja a feljutást. Ha a háttér stabil lesz hozzá, meg lehet csinálni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában